Lewis Hamilton végre elmondta, megbánta-e, hogy a Ferrarihoz igazolt
Még 2024 elején derült ki, hogy a hétszeres Forma-1-es világbajnok 11 év után távozik a Mercedes kötelékéből, és a Ferrari pilótájaként folytatja pályafutását. Közelmúltbéli teljesítménye alapján viszont úgy tűnik, Hamilton nem hozott megfontolt döntést.
A mostani volt az első olyan évad, melynek során a 40 éves Lewis Hamilton a Ferrari színeiben versenyzett, azonban nem lehet maradéktalanul elégedett a teljesítményével, hiszen a 22 nagydíj alatt egyszer sem sikerült felküzdenie magát a dobogóra – ilyesmi korábban egyetlen másik szezonban sem fordult elő vele -, Las Vegasban ráadásul karrierje legpocsékabb Forma-1-es időmérőjét produkálta, és végül a legutolsó, huszadik helyen végzett. Az idény csúcspontját a világklasszis számára a márciusban megrendezett Kínai Nagydíj sprintversenye jelentette, ahol végül győzelmet is aratott.
Ezt olvastad már?
Ki lesz 2025-ben a Formula 1 bajnoka?
10 népszerű edző motiváló üzenete – avagy ezért fontos a jó mentor
Hamilton a múlt hétvégén finom utalást tett rá, hogy nem várja lázasan csillogó tekintettel a 2026-os évadot a Ferrarinál.
Amikor egy november végi sajtótájékoztatón arról kérdezték, megbánta-e, hogy távozott a Mercedestől, a híresség azt felelte: „Ez egy hipotetikus kérdés, ezért nem is mennék bele. De egyáltalán nem bánom, hogy csatlakoztam a csapathoz.”
Hamilton így folytatta: „Tudom, mi kell ahhoz, hogy építkezz és gyarapodj egy szervezeten belül, s erre számítottam is. Nagyon sok munka vár ránk a télen, aprólékosan elemezni fogjuk a szezont, és sokat kell közösen fejlődnünk.”
Az autóversenyzőnek egyébként amiatt is főhet a feje, hogy a bajnoki tabellán 74 pontos hátrányba került csapattársával, Charles Leclerc-el szemben. Hamilton ennek kapcsán kifejtette: úgy látja, monacói kollégája kitűnő munkát végez. „Ő már hét éve itt van, ugyanazzal a csapattal dolgozik, szóval ez egy tökéletesen bejáratott gépezet. Nekem teljesen új emberekkel és környezettel kell megbarátkoznom, és ez a folyamat még mindig tart, ráadásul év közben érkezett egy új mérnököm is, úgyhogy fáradhatatlanul dolgozunk. De hogy ugyanolyan olajozottan működjön minden, mint valakinél, aki már évek óta együtt van a csapatával, azt nem lehet egyik napról a másikra elérni, ehhez több idő szükséges” – jelentette ki.
Hamilton a hétvégi katari, illetve az egész idei szezont lezáró abu-dzabi futam alkalmával még szépíthet idei teljesítményén – ha viszont ez nem jön össze neki, akkor a mostani lesz az első olyan idénye, melynek során nem szerez nagydíj-dobogót.
Borítókép: Jonathan Borba








