Lewis Hamilton bocsánatot kért

Lewis Hamilton - baleset

Mint ismert, a hétvégi Forma 1-es Szingapúri Nagydíjat Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte, az összetettben élen álló és címvédő csapattársa, a holland Max Verstappen csak hetedik lett, míg Lewis Hamilton a kilencedik helyen ért célba.

Már a futam startja is egy órát csúszott, a heves esőzés miatt ugyanis a versenyirányítás a halasztása mellett döntött. A rajt végül még mindig jócskán vizes, csúszós pályán indult, amelyen Hamilton is belefutott egy tőle szokatlan hibába.

A Mercedes hétszeres világbajnok pilótája gumifalba ütközött, miközben Carlos Sainz autóján próbált fogást találni – sikertelenül.

Hamilton végül folytatni tudta a Szingapúri Nagydíjat és csak Max Verstappen hagyta le a baki miatt.

“Bocsánat, ezt csúnyán elszúrtam” – kért bocsánatot csapatától a 37 éves pilóta az eset után. Hamilton végül a kilencedik helyen ért célba.

Nem Hamilton volt az egyetlen, aki autójával a gumifalban kötött ki, Cunoda Juki is a gumifalba csúszott és kiesett, Fernando Alonso, az Alpine 41 éves versenyzője pedig műszaki hiba miatt volt kénytelen feladni a versenyt.

Mivel a 61 körös versenytáv a szabálykönyvben rögzített időn belül nem volt teljesíthető, ezért 21 körrel a leintés előtt még 40 percben határozta meg a versenybíróság a futam végét. A vb egy hét múlva Szuzukában, a Japán Nagydíjjal folytatódik.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!