Jövőre akár síbakancs is készülhet az újrahasznosítható Salomon futócipőből

Salomon_futocipo_Index.01.

Ha követed a futófelszerelések (r)evolúcióját, már jó ideje feltűnhetett, hogy egyre több sportmárka tesz hathatós lépéseket a környezetbarát gyártási folyamatok irányába, illetve igyekszik fenntartható termékeket a piacra dobni.

Készülnek már óceánokból kihalászott PET-palackokból túrazsákok, leselejtezett halászhálóból polárpulcsik és sportcipők is – és ennek jegyében készült az új Salomon futócipő is.

Jövőre akár síbakancs is lehet az új, aszfaltra tervezett, 100 százalékban újrahasznosítható Salomon futócipőből.

2021 tavasza egy újabb mérföldkő lehet a fenntarthatóság a zöld útján: a Salomon Index.01 aszfaltra tervezett futócipőjének különlegessége, hogy 100%-ban újrahasznosítható. Azaz, ha beteljesítette a küldetését, nem kell a kukában landolnia, akár síbakancs is készülhet belőle.

De vajon hogyan lehet egy aszfaltos futásra tervezett futócipőt úgy elkészíteni, hogy annak minden apró eleme később, egy teljesen más termékben szülessen újjá? Ez volt az egyik legnagyobb kihívás a Salomon szakemberei számára, amikor a cipőt 2019-ben elkezdték tervezni.

Hiszen, ha tüzetesebben megvizsgálod a mostani futócipőd, láthatod, hogy rengetegféle anyagból áll a bőrtől az EVA-habon, TPU-n, a poliészteren és poliamidon át egészen a gumiiig. Ki az, aki képes ezeket az anyagokat aprólékos munkával szétválasztani, és újrahasznosítani? Nos, a Salomon nemcsak megálmodta, de meg is valósította az elsőre lehetetlennek tűnő célt, a 100 százalékban újrafelhasználható és hasznosítható cipőt.

A hófehér, apró fekete logóval és az újrahasznosítás ikonjával ellátott, letisztult, minimál stílusú, 9 mm droppal rendelkező, 285 grammos cipőt mindössze kétféle anyag felhasználásával készült. A tervezéskor és anyaghasználatkor persze azt is szem előtt kellett tartani, hogy nem otthoni használatra készítenek házipapucsokat, hanem kemény felületen is tartós, kényelmes, rugalmas, kellő csillapítást nyújtó lábbelit akarnak adni a futóknak.

Az Index.01 felsőrésze újrahasznosított poliészter, a talpa pedig TPU (termoplasztikus poliuretán) alapú, a Salomon által kifejlesztett INFINIRIDE nevű habból készül. A két réteget szintén poliészter szállal varrják össze, a ragasztáshoz vízbázisú anyagot használnak. A nitrogén-befecskendezéssel készülő INFINIRIDE hab egyik sajátossága az, hogy az R.Camber (rocker) geometriának köszönhetően tökéletes csillapítást biztosít, gyors talajérintési idővel támogat, így viselője kevesebb időt tölt a talajon. Az anyag másik sajátossága, hogy teljes egészében apró morzsákká darálható, hogy könnyebb legyen újrahasznosítani.

Salomon újrahasznosítható futócipő

A Salomon Index.01 második élete

A 100%-ban újrafelhasználható és hasznosítható futócipő tervezésekor a másik nagy kérdés az volt, vajon hogyan lehet rávenni a boldog cipőtulajdonosokat arra, hogy elhasznált, sok kilométert futott lábbelijüket visszajuttassák a Salomonnak, illetve, hogy a használt cipők „begyűjtésére” milyen – szintén környezetbarát – módszert lehetne kialakítani.

Ezt a lehető legegyszerűbben akarták megoldani azért, hogy a vásárlók szívesen vállaljanak szerepet ebben a termék-körforgásban. Az Index.01 újrafelhasználásának bevezető fázisában a vásárlóknak nem lesz más dolguk, mint kinyomtatni a Salomon.com oldalán található ingyenes szállítócímkét, és a megadott – európai, észak-amerikai és ázsiai / csendes-óceáni régióiban található – gyűjtőközpontok közül kiválasztani a legközelebbit. Erről bővebben a Salomon Index.01 boltokba kerülésekor lehet majd tájékozódni.

A szétválasztott anyagokat külön fertőtlenítik majd, szétválasztják, és külön-külön darálják le apró morzsákká, hogy aztán újrahasznosítsák őket az utolsó szemig – régiónként eltérő módon. Európában a ledarált, újrafelhasználásra szánt anyagokat ún. szűz TPU-val kombinálják, majd Salomon alpesi síbakancsot gyártanak belőlük a 2022-es téli szezonra. A többi régióban az újrahasznosított poliészter felső részből szövetszövésre és egyéb termékek kialakítására használt fonal lesz.

A felesleges hulladék csökkentésének érdekében ebben a cipőben nem lesz benne a megszokott töltelék papír, és nem lesz rajta extra termékcímke sem, valamint – ahogy a márka összes többi lábbelije a 2021-es szezontól – az Index.01 is FSC (Forest Stewardship Council, magyarul Felelős Erdőgazdálkodás Tanácsa) tanúsítvánnyal ellátott csomagolással készül majd.

Az Index. 01 2021 tavaszán uniszex kialakításban kerül forgalomba, Magyarországon a Nyúlcipőboltban lesz elérhető.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!