Fucsovics: Djokovic a világ legjobbja, de nem lenne joga itt lenni, ez a többiekkel szemben nem fair

Fucsovics - férfi tenisz - 2021 - március

Fucsovics Márton két hete Ausztráliában készül az év első tenisz Grand Slam-tornájára, a jövő hétfőn kezdődő Australian Openre, amelyen szeretne minél több mérkőzést nyerni.

A világranglista 38. helyezettje az M1 aktuális csatornának hétfőn elmondta: ezúttal viszonylag korán, már karácsony után ki kellett utazniuk, az első héten edzések szerepeltek a programjában, a másodikon pedig már versenyzett is.

Bár Adelaide-ben egyesben csak egy meccset játszott, párosban három mérkőzésen is pályára léphetett az amerikai Tommy Paullal, akivel majd az ausztrál nyílt bajnokságon is szerepelni fog.

Fucsovics elmondta, hogy folyamatosan edz és készül a második tornájára. Erre ugyancsak Adelaide-ben kerül sor, ahol a holland Botic Van De Zandschulp (56.) lesz az első fordulós ellenfele, a kiírás szerint magyar idő szerint kedden 6 órától. Eddig egyszer találkoztak, tavaly novemberben, a stockholmi nyolcaddöntőben a rivális nyert három szoros szettben.

“Magas színvonalú meccs volt, jó játékos a srác. Fiatalabb nálam, nagyon motivált, most került be az első százba. Nehéz mérkőzés lesz, 40 fokot jósolnak. A fő verseny az Australian Open, de nyilván itt is próbálok minél tovább jutni” – jelentette ki a magyar teniszező.

Az Australian Open rajtjáig már csak egy hét van, Fucsovics célja a pályán kívül az, hogy ne kapja el a koronavírust, a pályán pedig, hogy a szerváját tökéletesítse, mert ahogy fogalmazott: ha az jól megy, akkor a játék is jól megy.

“Nagyon várom a rajtot, ha jól számolom, a negyedik AO-főtáblám lesz. Remélem, sok magyar szurkoló ki tud majd jönni és otthon is sokan szurkolnak nekem a tévé előtt, és abban is bízok, hogy sok meccset tudok majd nyerni” – mondta.

A koronavírussal kapcsolatos szabályozásokról szólva Fucsovics elárulta, hogy a tavalyihoz képest sokkal lazábbak a körülmények, az érkezéskor nem kellett például karanténba vonulniuk, csak tesztelniük, és szabadon mozoghatnak.

A világelső Novak Djokovic körül kialakult helyzettel kapcsolatban a játékos azt mondta, nehéz erről beszélni.

“Djokovic a sportág legnagyobb teniszezője, mindent megnyert, itt Melbourne-ben is győzött már kilencszer, tehát megérdemelné, hogy itt legyen és induljon. Viszont nem szabad elmenni amellett, ami most a világban zajlik. Az embereknek az egészségük a legfontosabb, és vannak szabályok, amiket már hónapokkal ezelőtt ismertettek, nevezetesen, hogy mindenkinek be kell oltatnia magát, Djokovic pedig ezt nem tette meg. Ebből a szempontból meg szerintem nem lenne joga itt lenni” – nyilatkozott a 29 éves magyar éljátékos. “A tenisztársadalom tagjai között inkább negatív fogadtatása volt annak, hogy a szerb világelső ott lehet Ausztráliában és felmentést kapott, mert ezt nem érzik fairnek” – tette hozzá Fucsovics.

(Forrás és kép: MTI / Fucsovics Marci)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!