Az olasz törvények tiltják, hogy Eriksen visszatérjen az Interbe

Christian Eriksen - Inter - 2021

Mint ismert, Christian Eriksen a pályán összeesett és a dán labdarúgó-válogatott játékosát újra kellett éleszteni a finnek elleni koppenhágai Európa-bajnoki mérkőzés 43. percében.

Az Internazionaléval olasz bajnok, 109-szeres válogatott futballista egy dán akció után elindult visszafelé, majd mindenféle előzmény nélkül, két-három botorkálva megtett lépés után összeesett az oldalvonal mellett. A drámai pillanatok után gyorsan a pályára értek az orvosi stáb tagjai, és egy paraván, valamint a dán játékosok alkotta gyűrű mögött megkezdték az újraélesztést. Több mint 10 perc után Eriksent hordágyon vitték le a pályáról. Az európai (UEFA) és a dán szövetség bejelentette, hogy a játékos magánál van, és stabil állapotban kórházba szállították.

Christian Eriksen jelenleg is kórházban van, folyamatos megfigyelés alatt tartják a fiatal sportolót és az orvosok próbálják kideríteni, hogy mi okozhatta a szívmegállást, amelynek következtében a dán játékos mintegy öt percig a klinikai halál állapotában volt.

Eriksen csütörtökön már szeretne a pálya széléről szurkolni csapatának, de a kivizsgálások még biztosan hosszú ideig fognak tartani, mivel a játékos minden korábbi eredménye kielégítő volt.

Olaszország ráadásul a profi sportolókra vonatkozó szigorú szabályoknak köszönhetően vezeti a statisztikákat a szívproblémák szűrését illetően, így ha kiderül, hogy Eriksen maradandó szívproblémákkal küzd, nem térhet vissza az Interbe – fogalmazott Scott Murray brit kardiológus a Daily Mail kérdésére.

Az Inter érthető okokból még nem adott ki hivatalos állásfoglalást az üggyel kapcsolatban, az viszont biztos, hogy az olasz profi labdarúgás tiltja, hogy olyan játékosok lépjenek pályára, akik maradandó szívproblémákkal küzdenek.

(Kiemelt kép: Morgese-Rossini / DPPI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!