10 meglepő tény a wimbledoni teniszbajnokságról, amely a világ legrégebbi tenisztornája

Wimbledon - Roger Federer

London egyik külvárosi negyede, Wimbledon ad otthont a világ legrégebbi tenisztornájának, az egyetlen füves pályás Grand Slam-versenynek.

Az All England Lawn Tennis and Croquet Clubot 1868-ban alapították a Worple Roadon, ahol 1877 júliusában bonyolították le az első tornát – csak férfi egyesben.

A 22 résztvevő közül a londoni Spencer Gore lett az első bajnok, a döntőt mintegy 200 néző látta.

Amikor 1882-ben a tenisz kiszorította a krokettet (nincs köze a kriketthez) a klubban, lerövidítették a nevét, ám 1899-ben hagyományőrzési okokból visszavették a “croquet” szót. A főpályát minden irányból körbevette a többi pálya, ezért Centre Courtnak hívták. Amikor a klub a megnövekedett érdeklődés miatt 1922-ben átköltözött a verseny mai helyszínére, a Church Roadra, annak ellenére megtartották az eredeti elnevezést, hogy ott eleinte másként helyezkedtek el a pályák.

A nők és a férfi párosok 1884-ben csatlakoztak a mezőnyhöz, a női és a vegyes párost 1913 óta rendezik meg. Érdekesség, hogy 1922-ig a címvédőknek csak a döntőben kellett pályára lépniük. Az első televíziós közvetítésre 1937-ben került sor. 1968-ig csak amatőrök vehettek részt a tornán, pénzdíj nélkül.

A nyolc milliméteresre nyírt angolperjével borított pályák közül a centert és az 1-est csak a Grand Slam-verseny idején, évente két hétig használják, az egyetlen kivételt a londoni olimpia tenisztornája jelentette 2012 augusztusában. A centerpálya – amelyet a többi Grand Slam-torna főstadionjával ellentétben nem neveztek el senkiről – jelenleg 15 ezer ülőhelyes, és 2009 óta egy húsz perc alatt nyitható-csukható tetőszerkezet védi az esőtől. Két évvel ezelőtt aztán átadták az új, 12 345 fősre bővült 1-es pályát is, amely ugyancsak zárható tetőt kapott.

Tavaly a koronavírus-járvány miatt, 1945 óta először nem rendezték meg a wimbledoni bajnokságot.

A 17 hektáros komplexumban 19 versenypálya és 22 gyakorlópálya található, egyszerre 38 500 szurkoló tartózkodhat benne. Csapadék esetén 1971 óta letakarják a pályákat, a center “huzata” egy tonnát nyom, és 17 ember fél perc alatt tudja ráhúzni a játéktérre.

A Grand Slam-versenyek közül csak Wimbledonban kötelező a játékosoknak a (túlnyomórészt) fehér öltözék, amelyen feliratként csak a sportruházat-gyártó neve szerepelhet.

A férfi bajnok egy 47 centis ezüstkupát, a nők legjobbja egy 48 cm átmérőjű ezüsttálat vehet át, utóbbit “rózsavizes edénynek” becézik, hivatalos elnevezése egyik trófeának sincs.

(Forrás és kép: MTI / Andrew Cowie / Colorsport / DPPI / 2019.07.13)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!