Hungaroring Classic: A visszaszámlálás elkezdődött
Péntektől vasárnapig kecses Lotusok, vidám Bogarak és elegáns Mercedesek köröznek a mogyoródi F1-es aszfaltcsíkon a Hungaroring Classic keretében. A Classic Endurance Racing 2004 óta szerveződik a jelenlegi formájában – csokorba gyűjtve a historic-sorozatokat, vagyis a klasszikus autók versenyeit a sportág hőskorából.
Élőben és versenykörülmények között, Közép-Európában először láthatjuk ezeket a klasszikus, korabeli autókat, amelyek késhegyre menő csatákat vívnak egymással a kontinens legendás aszfaltcsíkjain, köztük ettől az évtől kezdve a Hungaroringen.
“A Hungaroring ma már a hagyományos pályák közé tartozik a száguldó cirkuszban, Monte-Carlo és Monza mögött a harmadik olyan helyszín, amely folyamatosan szerepel az F1-es versenynaptárban. Azokhoz a versenyautókhoz képest azonban, amelyek a hétvégén száguldanak az aszfaltcsíkján, üdítően fiatal a pályánk – mosolygott Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. – Hiánypótló rendezvény ez a pálya és a magyar autósport szempontjából is, a klasszikus autók szerelmesei megtalálják itt a számításukat. Jó lenne, ha hagyományt tudnánk teremteni vele, mert az öregbítené az autósport és a pálya hírnevét is.”
Az ötlet, hogy hazánkba hozzák a sorozatot, akkor született meg a Dakar-versenyző Szalay Balázs fejében, amikor navigátorával, Bunkoczi Lászlóval tavaly Goodwoodban járt, a mára legendássá vált „sebesség ünnepén”.
„Százhúszezer ember tolongott a pályán, sokan korabeli öltözékben, és olyan autók között sétáltunk, amelyekre gyerekkorom autós kártyáiról sejlettek fel az emlékezetemben. Szinte azonnal eldöntöttem, hogy egy ilyen eseményt Magyarországon is rendezni kell, és Rákosi Tamásban jó partnerre találtam ebben. Jól döntöttünk, mert hatalmas az érdeklődés” – árulta el Szalay Balázs.
Rákosi Tamás arról beszélt, hogy ez az esemény mérföldkő lesz a hazai autósport történetében, s hogy szeretnének belőle hagyományt teremteni, hogy egyszer majd a híres klasszikus autós fesztiválok között emlegessék a Hungaroring Classicot.
„Szenvedélyünk az autózás, az autóversenyzés, az égett benzinszag, s nagy álmunk válik valóra ezzel a rendezvénnyel, amelyből családi autósport-ünnepet szeretnénk teremteni – mondta Rákosi Tamás, a Hungaroring Classic másik ügyvezetője.
– Emlékszem, tízévesen ráülhettem Jim Clark autójának kerekére, s ez hatalmas élményt jelentett számomra. Azt szeretnénk, ha a mai gyerekek is átélhetnék ezt az élményt, ha ők is közel mehetnének ezekhez az autócsodákhoz. S a Hungaroring paddockjában sétálva a korabeli hangulatot is megtapasztalhatják majd, mert arra kérjük a hölgyeket és urakat, a vendégeket és szurkolókat, hogy öltözékükkel képviseljék maguk is a hatvanas, hetvenes évek stílusát.”
Szórád József értékesítési igazgató hozzátette, a hazai és környező országok klubjai és a kiállítók részéről is hatalmas az érdeklődés, az ötven kiállítói hely hamar megtelt, és ahhoz képest, hogy eredendően 500 klub jelentkezését akarták elfogadni, mostanra majdnem hatszáznál tartanak. A sajtótájékoztatóra hazánkba érkezett a sorozatot nemzetközi szinten már 14. éve szervező Peter Auto sportigazgatója, Pierre-Antoine Lecoutour is, aki elárulta, hét kategóriában 150-160 versenyautó áll majd rajthoz a péntektől vasárnapig tartó viadalon az ötvenes évek GT-autóitól a legendás F2-es verdákon keresztül a nyolcvanas évek sportautóig, amelyek főszereplői voltak a legendás Le Mans-i 24 órás viadaloknak. Az egyik legnagyobb név az ötszörös Le Mans-i győztes Emanuele Pirro, aki három évet eltöltött a Formula–1-ben is.
„Hét kategória versenyeit hoztuk el a Hungaroringre, ahol legendás versenyautók tűnnek majd fel, s nem csupán feltűnnek, hanem késhegyre menő csatákat vívnak egymással. Alfa Romeók, Mercedesek, tízmillió eurós Ferrarik, Lola T-k,
hogy csak néhányat említsünk a résztvevők közül, amelyek remek küzdelmet vívnak majd a Hungaroringen. A mezőny tagjai is nagyon várják már, hogy az új helyszínen is megmutathassák magukat, alig várják, hogy kipróbálhassák magukat a Hungaroringen.”
Képek: Hungaroring Classic