BPBW 2019 – Kerülj képbe a nemzetközi kraft sörfőzés legfrissebb trendjeivel!

bpbw 2019 - programajánló - Budapest

2018-as első felvonás után 2019-ben is megrendezésre kerül a BPBW, azaz a Budapest Beer Week nemzetközi sörfesztivál. Május 20. és 26. között nem csak a főváros kraft sörbárjai készülnek tematikus eseményekkel (csapfoglalások, meet the brewer-jellegű programok), hanem két napon át 25 ország 60 kisüzemi sörfőzdéjének legjobb tételeit lehet majd végigkóstolni, amelyeket maguk a sörfőzők csapolnak a résztvevőknek.

„A munkánk 2018-ban nem ért véget, csak akkor kezdődött igazán. Tavaly sikerült bebizonyítani, hogy a hazai kézműves sör felnőtt és Budapest megérdemli a nemzetközi sörvilág figyelmét. Külföldről 2019-ben már nem csak azért jönnek látogatók a Budapest Beer Weekre, mert a többi hasonló nemzetközi rendezvényre szinte azonnal kikerül a megtelt tábla, hanem kifejezetten város és a hazai színtér miatt” – fogalmaztak a szervezők.

A Budapest Beer Week idejére túlzás nélkül a főváros kerül a nemzetközi sörrajongók fókuszába – akik előző évben is a résztvevő vendégek felét tették ki – ugyanis egy egész héten át egymást érik majd a különböző programok a legjobb kraft sörbárokban: ahogy tavaly, úgy idén is lesznek csapfoglalások, találkozz a sörfőzőkkel-jellegű programok és főzetbemutatók. A hét meg(hab)koronázásaként pedig a Dürer Kertben 25 ország 60 kisüzemi főzdéjének 240 különböző sörét lehet majd végig kóstolni „all you can taste” jelleggel, amelyeket ráadásul maguk a sörfőzők fognak csapolni mindenkinek. Így a hazai és külföldi sörrajongók nem csak megízlelhetnek olyan különlegességeket, amiket másképp nem, de találkozhatnak is azok nem egy esetben már-már rocksztár státuszú alkotóival.

Akárcsak tavaly, a szervezők idén is úgy állították össze a meghívott sörfőzdék listáját, hogy épp úgy legyenek köztük úttörőnek, vagy épp fekete lónak számító nevek, mint olyanok, amelyek már évek óta ismerősek lehetnek a különböző szakmai listákról. Utóbbira jó példa a BrewDog, a To Øl vagy a Magic Rock Brewing, míg a színtéren magukat már kiismerők valószínűleg a Crooked Stave Artisian Ales vagy a Pipeworks Brewing Co. érkezésének hírére emelik majd a korsójukat. De a résztvevők közül természetesen nem maradhattak ki a régióból a nemzetközi hírnév felé már nem csak kacsintgató nevek, és a hazai színtér krémje sem: a KR4FT fesztivál egyik legnépszerűbb standjának számító bolgár White Stork, vagy az osztrák Bevog épp úgy képviselteti majd magát, mint a Mad Scientist, a MONYO Brewing Co., a HopTop, a Balkezes, vagy a Horizont Brewing. Az összes meghívottban közös, hogy mind olyan specialitásokkal készülnek, amelyek kis túlzással csak ilyen alkalmakkor elérhetőek.

Részletes program és minden további információ az esemény weboldalán.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!