13 év után ismét összeáll és turnéra indul a Genesis

Genesis - 2020 - turné

A Genesis legendás brit zenekar tizenhárom év szünet után ősszel ismét turnéra indul.

A csapat az 1977-től 1996-ig aktív triófelállásban, Phil Collins énekes-dobossal, Tony Banks billentyűssel és Mike Rutherford gitáros-basszusgitárossal az Egyesült Királyságban és Írországban ad majd koncerteket.

“Az elmúlt 28 évben csak két fellépésünk volt brit földön, így aztán ideje volt” – fogalmazott Rutherford, a nagy bejelentést követően.

A Genesis-hangzás még mindig ott van. Hiányzott, és nagyon jó újra játszani” – tette hozzá Mike Rutherford. Phil Collins úgy fogalmazott, hogy vannak dalok, amelyeket muszáj eljátszaniuk, különben a közönség kifütyüli őket. De – tette hozzá – még dolgoznak a műsor, a végleges dalsorrend kialakításán.

A Last Domino? című turné első koncertje november 16-án Dublinban lesz, ezt követően koncertet adnak Liverpoolban, Leedsben, Birminghamben, Belfastban, Manchesterben, Newcastle-ban, Glasgow-ban és kétszer lépnek közönség elé a londoni O2 Arenában.

Az 1967-ben alakult Genesis a rockzene történetének egyik legsikeresebb zenekara, amely tizenöt stúdióalbumot és hat koncertlemezt készített és világszerte mintegy 150 millió albumot adott el. Az együttes 1988-ban Grammy-díjat kapott a legjobb koncertvideó kategóriában a Land of Confusion című dalhoz készült kisfilmért. 2010-ben a Rock and Roll Hírességek Csarnokába is bejegyezték a zenekart. Utolsó lemezük 1997-ben jelent meg Calling All Stations címmel.

A szólóelőadóként is sikeres Phil Collins 2011-ben jelentette be visszavonulását, miután idegsérülése miatt nem tudott dobolni, de öt évre rá, egy sikeres operációt követően visszatért a színpadra. A turnén csatlakozik a csapathoz Phil Collins 18 éves fia, Nicholas is, aki a dobok mögött fog ülni, illetve Daryl Stuermer gitáron és basszusgitáron csatlakozik a formációhoz.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!