Gombából készült bőrrel újítja fenntartható sneaker kínálatát az Adidas

adidas - gomba - cipő

Az Adidas már hosszú évek óta elöl jár az alternatív alapanyagok használatában a cipők terén, az első világmárka volt például, amelyik újrahasznosított óceáni műanyaghulladékból gyártott sportcipőt.

Azóta számos fenntartható sportcipőmárka létezik már, sőt a Nike saját szemetéből készített cipőt. A műanyagok helyettesítése után most a bőrt is megpróbálják fenntarthatóbb alternatívára cserélni: áprilisban jelentették be háromcsíkosék, hogy

az új Stan Smith cipőt egy gomba alapú bőrből készítik.

A hagyományos értelemben vett műbőr csöppet sem környezetkímélőbb, mint az állati bőr használata, hiszen gyakorlatilag kőolajból készül, azonban a modernkori „műbőrök” erre a problémára is megoldást kívánnak nyújtani. Évek óta terjed az interneten a kép, amin két mosolygós fiatalember egy kaktusz mellett áll, és a növényből készült bőrt tartják a kezükben. Az Adidas is a növények irányába fordult az új alapanyagokat tekintve.

A cég nemrég jelentette be, hogy az új Stan Smith modelljük egy Mylo nevű anyagból készül, melynek alapja a micélium, a gomba gyökereiben található anyag. Az unorthodox lépő elkészítéséhez a cég a Bolt Threads növényi alapú, vegán anyagokat fejlesztő biotechnológiai céggel működik együtt.

A Stan Smith Mylo modell természetes gumitalpat kapott, míg a sneaker maga a különleges gomba bőrből készül. Az Adidas sajtóközleményében azt írta, hogy a Mylo anyagához felhasznált gombákat vertikálisan termesztik, és a bőr előállításához szükséges anyag már két hét alatt rendelkezésre áll, arról viszont nem közöltek információt, hogy mennyibe is fognak kerülni ezek a cipők.

A Mylo az Adidas hosszú távú stratégiájának része, amely a műanyag hulladék mennyiségének csökkentését célozza. A fenntartható sportcipő kínálat 2017-ben az Ultraboost futócipő újrahasznosított műanyagból készült utódjával, a Parley modellel kezdődött.

Az Adidas idén már előállt egy újragondolt Stan Smith cipővel, aminek 50 százalékát újrahasznosított anyagból készítették, ennek neve Stan Smith PRIMEGREEN.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!