Budapest legjobb zsidó éttermei

legjobb zsidó éttermek - Budapest

Nem sokkal azután, hogy az Arán pékség nemzetközi elismerésben részesült, a budapesti zsidó éttermek is a világhírnév felé törnek: a The Nosher nevű gasztroblogon jelent meg nemrégiben egy cikk, amelynek főszereplői Budapest legjobb zsidó éttermei.

Amellett, hogy a cikk írója földrajzilag igencsak pontosan és részletesen behatárolta a budapesti zsidónegyedet az olvasók számára, kilenc éttermet sorol föl, amelyek kiemelkedőek a maguk terén – és egyébként vallási hovatartozástól függetlenül bárki jót ehet ott.

Angol legénybúcsúk és zsidó hagyományok a Dohány utcai zsinagóga vonzáskörzetében

Ugyan a mára bulinegyeddé avanzsált hetedik kerület szívét tekintjük hagyományosan a budapesti zsidónegyednek – így itt lehet a legkoncentráltabban megtalálni a zsidó éttermeket -, nem csak ezen a környéken lehet jó zsidótojást enni – derül ki Joe Bauer cikkéből.

A hetedik kerületből olyan helyek kerültek be a válogatásba, mint a Spinoza, a Hannah Ortodox Kosher étterme, a Macesz Bisztro, a Kosher MeatUp, a Kosher Deli Budapest és a Carmel étterem, de az újhullámos Mazel Tov sem maradhatott ki a listából.

Azoknak az utazóknak is tartogat ajánlásokat az összeállítás, akik szívesen eltávolodnak a hetedik kerület sűrűjétől, és nem félnek felfedezni Budapest más részeit is. Az egyik ilyen hely a Keleti pályaudvarhoz közel található Rosenstein Vendéglő, amely évtizedes hagyományával és magyaros-zsidó ételeivel a budapesti gasztronómiai felhozatal egyik meghatározó pontja.

A Rosenstein mellett a Pozsonyi úton pár hónapja nyílt Babka Deli is helyet kapott a listán többek között zsidótojásos barheszének köszönhetően, noha nem kifejezetten hagyományos zsidó étteremként működnek, inkább a közép-európai és közel-keleti zsidó konyha örökségéből merítenek.

  • Rosenstein Vendéglő: 1087 Budapest, Mosonyi u. 3.
  • Babka Deli: 1137 Budapest, Pozsonyi út 20.
  • Mazel Tov: 1072 Budapest, Akácfa u. 47.
  • Carmel Étterem: 1075 Budapest, Kazinczy u. 31.
  • Kosher Deli Budapest: 1075 Budapest, Síp u. 12.
  • Spinoza: 1074 Budapest, Dob utca 15.
  • Hanna Garden Glatt Kóser Étterem: 1074 Budapest, Kazinczy u. 29.
  • Macesz Bistro: 1075 Budapest, Síp u. 12.
  • Kosher MeatUp: 1075 Budapest, Síp u. 5.

A teljes cikket itt lehet elolvasni. Kiemelt kép: Rosenstein Vendéglő.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!