Ázsia legjobb étterme, azonnal bakancslistára vele!

ázsia legjobb étterme 2023

Bangkok régóta kedvelt úti cél az ínyencek körében: a helyi és utcai étkezdék élménye valóban egy életre szól, a fine dining scéna kínálata pedig évről évre erősebb. Megjelent az 50 legjobb étterem ázsiai kiadása!

A legjobb éttermeket tömörítő lista ázsiai kiadásának élén a Le Du étterem végzett, amelyet Thitid „Ton” Tassanakajohn tulajdonos és thai séf vezet. A michelin csillagos étterem négy- vagy hatfogásos kóstoló menüt kínál szezonális thai alapanyagokra és a modern francia konyha stílusára építve. A tavalyi lista negyedik helyéről három helyet előre lépve szerezte meg a 2023-as koronát.

Remek este volt Thitid séf számára, ugyanis nemcsak a Le Du állhatott dobogóra.

Az általa csak „színes konyhának” nevezett, a tradíciót és a modern irányokat ötvöző bangkoki étterme, a Nusara mindössze két hellyel maradt le mögötte, és ezzel megszerezte a lista harmadik helyét.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Ázsia legjobb szakácsai között állhatok ebben a teremben. Ez több, mint egy valóra vált álom” – mondta Thitid a színpadról, miközben átvette trófeáját.

„Az 50 Best nagyon különleges a szívemnek, és nem csak a helyezés miatt, hanem mindenki miatt, aki most itt van. Ez a legfontosabb. Nagyon szerencsés vagyok, hogy itt lehetek ebben a családban, az összes szakács barátommal, testvéreimmel” – tette hozzá.

A regionális ihletésű francia konyhájáról híres tokiói Sezanne étterem a második helyre került a 2023-as listán. A tavalyi első helyezett, a szintén tokiói Den étterem pedig idén a negyedik helyre esett vissza. Az első ötbe bekerült a bangkoki székhelyű Gaggan Anand, akit a legendás kolkatai születésű séf irányít.

Bár a legtöbb étterem fine dining irányt képvisel, egy street food hely is helyet kapott a listán, 38. lett a bangkoki, szintén Michelin-csillagos Raan Jay Fai, amelyet a 70 éves tulajdonos és séf, Supinya „Jay Fai” Junsuta vezet.

A lista összeállításában több mint 300 étteremkritikus és a vendéglátóiparban dolgozó szakember vett részt, akiket az ázsiai éttermekkel kapcsolatos ismeretei és tapasztalatai alapján választottak ki.

Íme, Ázsia 50 legjobb étterme:

1. Le Du (Bangkok)
2. Sezanne (Tokió)
3. Nusara (Bangkok)
4. Den (Tokió)
5. Gaggan Anand (Bangkok)
6. Odette (Szingapúr)
7. Florilege (Tokió)
8. La Cime (Osaka)
9. Sorn (Bangkok)
10. Narisawa (Tokió)
11. Labyrinth (Szingapúr)
12. Sazenka (Tokió)
13. The Chairman (Hong Kong)
14. Villa Aida (Wakayama)
15. Mosu (Szöul)
16. Masque (Mumbai)
17. Meta (Szingapúr)
18. Fu He Hui (Shanghaj)
19. Indian Accent (Új-Delhi)
20. Ode (Tokió)
21. Zen (Szingapúr)
22. Suhring (Bangkok)
23. Onjium (Szöul)
24. Burnt Ends (Szingapúr)
25. Euphoria (Szingapúr)
26. Cloudstreet (Szingapúr)
27. Les Amis (Szingapúr)
28. Mingles (Szöül)
29. Neighborhood (Hong Kong)
30. Avartana (Chennai)
31. Ensue (Sencsen)
32. Cenci (Kiotó)
33. Ms. Maria & Mr. Singh (Bangkok)
34. Da Vittorio (Shanghaj)
35. Potong (Bangkok)
36. Born (Szingapúr)
37. Wing (Hong Kong)
38. Raan Jay Fai (Bangkok)
39. Wing Lei Palace (Makaó)
40. Anan Saigon (Ho Chi Minh-város)
41. Mono (Hong Kong)
42. Toyo Eatery (Manila)
43. Sichuan Moon (Makaó)
44. L’Effervescence (Tokió)
45. Mume (Tajpej)
46. Baan Tepa (Bangkok)
47. Born & Bred (Szöul)
48. Metiz (Makati)
49. Caprice (Hong Kong)
50. Refer (Peking)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!