A Yellowstone újrahasznosítja A Keresztapa receptjét

Lassan befejeződik az évtized egyik legnagyszerűbb sorozata, a Yellowstone, ez pedig remek alkalmat ad számunkra, hogy megpróbáljuk megfejteni a produkció fergeteges sikerének titkát. Taylor Sheridan modern köntösbe csomagolt westernszériája – egyebek mellett – azért is lehet ennyire érdekfeszítő, mert több tekintetben is a gengszterfilmek non plus ultrájára, A Keresztapára épít.

A Collider cikke felidézi, hogy a Yellowstone legendás showrunnere, Taylor Sheridan eredetileg nagyjátékfilmként képzelte el az epikus történetet, és csak később döntött a sorozatformátum mellett. Amikor Sheridan házalni kezdett a forgatókönyvvel Hollywoodban, eredetileg mindenütt zárt ajtókba ütközött (akárcsak Mario Puzo, mielőtt kiadót talált volna A Keresztapa regény eredetijének), mígnem az akkor még jobbára ismeretlen Paramount Network lecsapott a sokak – például az HBO – által visszautasított ötletre.

Így született meg a jelenkor egyik legnagyobb és legsikeresebb tévésorozata, mely rendkívül kreatívan hasznosítja újra az 51 évvel ezelőtt bemutatott A Keresztapa történetét, jellemző konfliktustípusait és karaktereit.

Mind a Dutton-, mind pedig a Corleone-famíliában négy gyermekből áll a fiatalabb nemzedék.

A Corleone-család derékhada Sonny-ból (James Caan), a forrófejű legidősebb testvérből, Fredóból (John Cazale), a teszetosza középső fivérből, Michaelből (Al Pacino), az abszolút kedvencnek számító legkisebb fiúból, és Connie-ból (Talia Shire), az egyetlen lánygyermekből áll. Sonny legfontosabb karakterjegyeit két Dutton-ivadék, Lee (Dave Annable) és húga, Beth (Keilly Reilly) tükrözik. Lee és Sonny egyaránt „a legidősebb fiú” archetípusát testesíti meg, akiket elsősorban az apjukkal szembeni megfeleléskényszer hajt. Mindketten korán távoznak az élők sorából, hiszen egyaránt brutális gyilkosság áldozataivá válnak. Beth mind heves vérmérsékletét, mind pedig az apjához fűződő, megingathatatlan hűségét tekintve Sonny-ra hajaz, igaz, intelligensebb és könyörtelenebb is, mint a Corleone-család legendás tagja.

A karakter ugyanakkor sok szempontból rokonítható a már említett Connie-val is.

Don Vito Corleone (Marlon Brando) egyetlen leánygyermekének fiatalkorára óriási árnyékot vetett erőszakos férje abuzív tevékenysége, ami elől a nő később az alkoholizmusba menekült, miközben emberi kapcsolatai elsorvadtak. Beth is hasonlóképpen reagál a múltbéli traumáira, de a két karakter sorsa csak később mutat igazán érdekes hasonlóságokat. Connie A Keresztapa harmadik felvonásában már határozott, olykor könyörtelen nőalakként tűnik fel, aki még a család bűnös üzelmeiben is részt vesz, sőt ha kell, szembeszegül bátyja, Michael akaratával is. Beth a Yellowstone második évadában szintúgy aktív, cselekvő karakterré válik: rengeteget segít apjának, John Duttonnak (Kevin Costner) a minden hájjal megkent ingatlancápák és gátlástalan politikusok elleni küzdelemben.

Fredo figuráját Jamie Dutton (Wes Bentley) idézi meg, akiből talán hiányzik az előbbi megnyerő karizmája, ezt a tulajdonságot azonban ámulatba ejtő eszességével kompenzálja. Mindkét karakter a rajongásig szereti az apját, és minden követ megmozgatnak annak érdekében, hogy elnyerjék a szigorú családfő bizalmát, erőfeszítéseik azonban sosem érlelnek gyümölcsöt, mivel a feladat meghaladja a képességeiket. Titokban mindketten féltékenyek sikeresebb és agilisabb testvéreikre, ugyanakkor többnyire sikerrel palástolják belső bizonytalanságukat. És persze végül mindketten elárulják a családjukat.

Don Vito és Michael Corleone karakterei a Yellowstone világában a már említett John Duttonnal és fiával, Kayce-szel (Luke Grimes) állíthatók párhuzamba.

Vito és John egyaránt családfők: hatalmas birodalmat irányítanak, és mindenáron szeretnék megvédeni gyermekeik örökségét. A sorozatban már igen korán kiderül: John nem akarta, hogy Kayce legyen az utóda, hiszen ezt a szerepet mindig is Lee-nek szánta. Don Vito fejében sem fordult meg soha, hogy Michaelnek engedje át a bűnös családi vállalkozás irányítását. Csakhogy egy ponton mindkét apa elveszíti potenciális örökösét, így aztán túl nagy áldozatra kell rávenniük legkisebb fiukat.

Vito és John csupán meg akarnak győződni róla, hogy birodalmuk túléli az ő halálukat is. A körülmények azonban összeesküdnek a két pater familias ellen, a szeszélyes sors homállyal borítja be családjuk jövőjét.

Michael és Kayce egyaránt „a legkisebb fiú” toposzát testesítik meg, sőt mindketten veteránok, akik eleinte vonakodnak attól, hogy apjuk nyomába lépjenek, csakhogy végül ráeszmélnek, hogy nincs más választásuk. Mindkét férfihős azzal szembesül, hogy búcsút kell mondaniuk gondtalan civil életüknek, ha át akarják venni a családi üzlet vezetését. A választás egyszerű, mégis roppant drámai: vagy kisétálnak a képből, tudván, hogy ezzel kockára teszik, sőt elpusztítják mindazt, amiért felmenőik dolgoztak, vagy elfogadják a stafétabotot, vállalva ezzel a kárhozatot.

Taylor Sheridan és alkotótársai intelligens és stílusos módon kölcsönöztek fontos motívumokat a 20. század egyik legfontosabb amerikai mozijából, a gengszterfilmek non plus ultrájából. Ki tudja: ha nem A Keresztapához fordultak volna ötletadó szikrákért, talán most egy zseniális sorozattal lennénk szegényebbek.