Wandával csak Vízió a tévé aranykora?

A WandaVision formabontó módon újítja meg a Marvel rezüméjét, kalapot emelve az amerikai televíziózás előtt. Az ’50-es évektől napjainkig lépkedünk végig a tévézés évtizedein, miközben Wanda, a Skarlát Boszorkány ujjai köré tekeri (a tele)Víziót, minket és a valóságot.

Új szelek fújnak a Marvel háza táján, melyek a stúdió népszerű moziuniverzumát átültetik a filmszínházak szélesvásznairól a háztartások képernyőire. Kockázatos, de egyben egészen nyilvánvaló lépés: a streamingszolgáltatók kiélezett versenyében kihagyott ziccer lett volna nem segítségül hívni a szuperhősök illusztris szabadcsapatát. Tekintetbe véve a Bosszúállók kényelmetlenül túlnépesedett családját, a mozifilmekben már nem volt sem idő, sem alkalom az egyéni (vagy páros) sorsdrámák kibontására. Itt jön tehát a képbe a reneszánszát élő televíziós sorozatformátum. Igazából furcsa, hogy csak most, és nem előbb jutott el idáig a stúdió (persze ott vannak A S.H.I.E.L.D. ügynökei, a Carter ügynök vagy akár a Daredevil és társai, de jelen esetben a hangsúly a mozis Bosszúállók tévés debütálásán van): korábban is kaphattunk volna már egy Wanda-Vízió romkomot, amely beavat minket abba, hogy hogy a fenébe képes egymásba szeretni egy boszi és egy android.

Nos, ami késik, nem múlik: a mozifilmekben méltatlanul háttérbe szorított Wanda és Vízió páratlan párosa nyitja a sort, és egyben a Marvel negyedik fázisát, hiszen, ahogy azt már megszokhattuk, minden mindennel összefügg, tehát a sorozatos események is befolyásolják a moziuniverzumot és vice versa. A WandaVision pedig nemcsak tartalmában, hanem küllemében is formabontó: tisztelgés az amerikai televíziózás korszakai előtt. Minden epizód nagy tévés periódusokat idéz: egy-egy évtizedet ugrunk, na nem a sztoriban, hanem a megvalósításban és a külcsínben. Ez a merőben szokatlan megoldás pedig különös módon rájátszik a történetre.

Átlagos amerikai pár valamikor az ’50-es évekből – Dorothy és a bádogember, akarom mondani Wanda és Vízió (Elizabeth Olsen és Paul Bettany) Fotó: Disney+

Az első epizód az ’50-es évek amerikai szituációs komédiáit veszi alapul: a tévés (4:3) képarány, a fekete-fehér színvilág, a vizuális effektek, a zene és az aláfestő közönségreakciók külsőségei mellett a félreértésekből fakadó klasszikus helyzetkomikum, a tipikus karakterek és azok teátrális megnyilvánulásai mind-mind a tévé hőskorát elevenítik fel.

A sztori szerint Wanda és Vízió ifjú házaspárként költöznek be a csendes amerikai kertvárosba, és leghőbb vágyuk különleges képességeiket elrejtve beilleszkedni annak tipizált kisvárosi közösségébe. Míg Vízió a munkahelyén, addig Wanda a háztartásban próbál helyt állni, de hát normális embernek lenni, mi már csak tudjuk, hogy mennyire nehéz. A csacska helyzetek és a bájos humorral átszőtt szituációk mélyén azonban észrevehetően lappang valami, de hogy mi, arra csupán rejtélyes utalásokat kapunk.

A WandaVizionált legrosszabb anya és az ananász (Kathryn Hahn, Elizabeth Olsen és Paul Bettany) Fotó: Disney+

A Végjáték után járunk, Vízió halott (vagy mégsem?), de akkor mi ez az idejétmúlt kisvárosi idill, amelynek díszletei közé egyre-másra próbál betolakodni valami baljóslatú (talán a valóság)? Jac Schaeffer vezető író, aki közreműködött a várhatóan májusban érkező Fekete Özvegy eredetfilm sztorijában is, három képregényt vett alapul a sorozathoz: a Vízió és Skarlát Boszorkány klasszikusát, az izgalmas crossoverekkel eljátszogató Mutánsvilágot és a Tom King-féle Víziót. A WandaVision első két epizódja is számtalan Marveles utalással szolgál: például ott vannak a reklámbetétek, amelyek egyike H.Y.D.R.A. logóval ellátott órát reklámoz; márkája Wolfgang von Strücker báróra utal, aki annakidején felfedezte Wanda és testvére, Pietro különleges képességeit.

Hiba a mátrixban? (Elizabeth Olsen) Fotó: Disney+

A második epizód a ’60-as éveket idézi: az animációs nyitány (mint a Jeannie, a háziszellemnél), a kilépés a zárt terekből vagy a figurák színpadiasságának elhagyása a műfaj fejlődésével járt együtt, és a humor terén is változásokat eszközölt. Ebben a részben főhőseink valódi kilétének elrejtéséből fakadnak szórakoztató pillanatok, miközben a törékeny világukat veszélyeztető baljós jelek egyre szaporodnak. Ezt a világot egyértelműen Wanda uralja, bár nem minden szegletét. Az epizód a végére színekbe borul, jelezve, hogy a ’70-es évek hajnala virrad fel, hogy a sorozat A hihetetlen család sitcom verziójával folytatódjon.

Drágám, színesebb lett a világ! Azt hiszem, beköszöntött a ’70-es évek! (Paul Bettany és Elizabeth Olsen) Fotó: Disney+

Elizabeth Olsen (a ’90-es években közkedvelt Olsen-ikrek hugicája) és Paul Bettany szinte lubickolnak a szerepeikben, és végre megmutathatják, milyen jól működik köztük a kémia. Teátrális gesztusaik sem hatnak hatásvadásznak, és jól reflektálnak a valódi közönségre, akik előtt a jeleneteket felvették. A stábból kiemelkedik még Kathryn Hahn Agnese a minden-lében-kanál szomszédasszony szerepében, aki a 2016-os Rossz anyák triumvirátusának legimádnivalóbb tagja.

A 9 részes sorozat epizódonként 25 millió dollárból készült, lepipálva az eddig csúcstartó The Pacific – A hős alakulatot a maga közel 22 milliójával. Az első két epizód részenként nem haladta meg a 30 perces játékidőt, így kérdésként fölmerülhet, hogy mi a bánat kerülhetett ilyen sokba egy olyan műfajnál, amely pont az olcsóságáról ismert (vajon a színészgázsik a büdzsé hányad részét emészthették fel?). Az epizódpremierek péntekenként érkeznek, és lefedik január felét és a február egészét.

Azok a csodálatos ’80-as évek! Majd a 4. epizódban… vagy dimenzióban? (Paul Bettany, Kathryn Hahn és Elizabeth Olsen) Fotó: Disney+

A Truman-showt és a Pleasantville-t megidéző WandaVision nosztalgikus stílusmixe frissnek és újszerűnek hat. Ráfért már ez a vérfrissítés a Marvelre, ami a formátumváltással kapóra is jött. A Disney decemberi bejelentése nyomán özönleni fognak a Marvel-történetek: a WandaVisiont két hét szünet után követi a hagyományosabb stílusú A Sólyom és a Tél Katonája (Anthony Mackie kellőképp bemelegített a konkurens streamingszolgáltató Halálos harcmezején), amit a képernyőn Loki időutazása, szélesvásznon pedig a Fekete Özvegy eredetfilmje kísér. Július elején, ha a koronavírus is úgy akarja, a Sang-Chi és a tíz gyűrű legendája helyreállítja a Mandarin Vasember 3. részével összezúzott renoméját, novemberben pedig új dimenziót lopnak a köztudatba az Örökkévalók, mielőtt Sólyomszem kiképezné az utánpótlást a Hawkeye-ban. A tavalyi kényszerű szünet után idén Marvel-dömping várható, és ha továbbra is a WandaVisionhöz hasonlóan eredeti, kreatív és formabontó produkciók születnek, akkor a rajongók nyelvük elismerő csettintésével billenthetik helyre multiverzumuk egyensúlyát.

Bányász Attila