Vegyes fogadtatás Francis Ford Coppola új filmjének cannes-i bemutatóján

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy idén végre bemutatják Francis Ford Coppola négy évtizeden át dédelgetett álmát, a 140 perces Megalopolist, aminek megvalósulását saját maga finanszírozta. A rendezőikon főművének számító alkotás csütörtöki, cannes-i premierjén azonban egyszerre volt fújolás és taps.

A Keresztapa rendezőjének új disztópikus drámájában, a Megalopolisban Adam Driver játssza Cesar Catilina építész-tudóst, aki New York City Új Róma nevű fiktív változatát szeretné jobbá tenni. A vetítésen jelenlévő újságírók a film befejezése után fújolásról számoltak be a közönség részéről. A fújolás azonban gyorsan éljenzésbe csapott át, amikor egy „In memoriam” rész kezdődött Coppola néhai feleségének, Eleanornak a tiszteletére – jelentette Jordan Ruimy, a World of Reel munkatársa.

A rendező és a szereplők ezután hétperces álló ovációban részesültek.

„Nagyon köszönöm mindannyiuknak. Lehetetlen szavakat találni arra, hogy elmondjam, mit érzek” – mondta Coppola a stáblista lepergése után, miközben bemutatta családtagjait a közönségnek.

„De nem ők voltak az egyetlen családom, mert ezek a csodálatos színészek és emberek mind a családommá váltak. Ahogy Cesar (Driver karaktere a filmben – a szerk.) mondja, mindannyian egy család vagyunk. Mindannyian az unokatestvéreim vagytok. Egyek vagyunk. Mi vagyunk az emberi család. Ahogy a végén látjátok, ez az, akinek hűséget kell fogadnunk: az egész családunknak és ennek a gyönyörű otthonunknak, a Földnek, ami a miénk.”

Majd így folytatta az idős rendező: „Ez az én kívánságom. Hogy a gyerekek legyenek azok, akik ezt a gyönyörű világot tőlünk örökölni fogják. A legfontosabb szavunk a legszebb szó minden nyelvben: „esperanza”. Remény. És ennek ajánlom föl ezt.”

A taps azonban inkább Coppola személyének és gondolatainak, valamint a színészeknek szólhatott, mint a film teljesítményének. A Megalopolis megosztotta a kritikusokat, a Rotten Tomatoes kritika-gyűjtő oldalon a cikk írásakor 50 százalékon állt a film.

Ahogy Ruimi fogalmazott: „Coppola filmje őrülten ambiciózus és megdöbbentő a maga szenvedélyességében. Miről szólt egyáltalán? A színészi játék és a dialógusok szándékosan akadoztak? Hogyan tudja Adam Driver megállítani az időt? A 85 éves Coppola elvesztette az eszét? Az egész olyan, mint egy őrült, szürreális álom.”

A New York Magazine-tól Bilge Ebiri azt írta, hogy a film időnként „olyan, mintha egy koravén gyermek lázas gondolatai lennének, aki el van ragadtatva, el van kápráztatva, és talán egy kicsit el is veszett az előtte álló világ megannyi lehetőség között.”

Kritikájából kitűnik, hogy az ő érzései is vegyesek a filmről: „A Megalopolisban semmi olyan nincs, ami egy „normális” filmhez hasonlítana. Megvan a maga logikája, ritmusa és nyelvezete. A szereplők archaikus kifejezésekkel és szavakkal beszélnek, Shakespeare, Ovidius és egy ponton egyenesen latin szavakat keverve. Egyes szereplők rímekben beszélnek, mások csak nagyképű prózában, ami olyan, mintha versben kellene lennie. Egy ponton Adam Driver a Hamletből a „Lenni vagy nem lenni” monológot adja elő. Miért? Nem tudom pontosan. De az biztos, hogy jól hangzik.”

A film egy pontján állítólag egy színész jelent meg a cannes-i színpadon, aki újságírót játszott, és úgy beszélt Cesarral a képernyőn, mintha egy sajtótájékoztatón lenne.

A Megalopolis egy „elképzelt modern Amerikában” játszódik – olvasható a hivatalos szinopszisban. „Új Róma városának változnia kell, ami konfliktust okoz Cesar Catilina (Driver), a zseniális művész, aki egy utópisztikus, idealista jövőbe akar ugrani, és ellenfele, Franklyn Cicero polgármester (Giancarlo Esposito) között, aki továbbra is elkötelezett a regresszív status quo mellett, a kapzsiság, a különleges érdekek és a pártháborúk állandósításával. Kettejük közé ékelődik Julia Cicero (Nathalie Emmanuel), a polgármester lánya, akinek Cesar iránti szerelme próbára teszi hűségét, és arra kényszeríti, hogy felfedezze, szerinte mit érdemel valójában az emberiség.”

Jelenleg nincs információ, mikor mutatják be a Megapolist, de talán nem is maradunk le sok mindenről…legfeljebb egy tanulságos történet lehet ez az elengedésről, ha valami évtizedekig nem jön össze, akkor lehet, hogy annak oka van.