Snowpiercer – Az apokalipszis után is csak gyilkolják egymást az emberek?

Ha átvergődjük magunkat a kezdeti ellenérzéseken, egy nagyon is élvezhető, jó ötleteket megvalósító, izgalmas sorozatot kapunk.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
  • 6
    Shares

hirdetés

Snowpiercer - kritika

Az emberiség még akkor sem képes összefogni, ha a túlélés a tét? Habár a Snowpiercer története egy extrém helyzetet mutat be, ahol a bolygóra egy félresiklott kísérletet követően beköszönt a jégkorszak, valójában az emberiséget fenyegető bármelyik válságra ráhúzható lenne a helyzet, legyen szó akár a koronavírus-járvány, akár a fenyegető klímaválság kezeléséről.

Ugyan a Netflix sorozata sok szempontból nem ér nyomába az Oscar-díjas Bong Joon-ho rendező 2013-as filmjének, az előzménytörténet nemcsak egy izgalmas poszt-apokaliptikus thriller, hanem némi mondanivalója is van.

hirdetés
hirdetés

Eleinte idegesítő lehet a Snowpiercer sorozat azok számára, akik látták a filmet, és ahhoz hasonló atmoszférára számítottak az előzményként szolgáló sorozattól.

A 2013-as filmben az Élősködők Oscar-díjas rendezője, Bong Joon-ho szinte tapintható módon teremtette meg az apokalipszis után vonat kocsiba zárt világ vészterhes, nyers és sötét atmoszféráját. A néző már-már úgy érezheti, hogy ő is a rozsdás falú vonatkocsi bűzös levegőjét szívja a Farokban élő leharcolt túlélők között és arra készül, hogy ha az élete árán is, de megpróbáljon kitörni az elnyomásból.

Nos, az amerikai feldolgozás ahogy lenni szokott, sokkal puhábbra sikeredett. A sorozatbeli Snowpiercer Ruth-ja sehol sincsen ahhoz képest, amilyen hatást Tilda Swinton ért el szőrmebundájában, pedig nem lehet felróni Alison Wright színésznőnek, hogy ne próbálkozna. Minden és mindenki nagyon szép, pedig egy vonatba vannak zárva, a világ pedig megsemmisült körülöttük, de valahogy még a Farokban élő nyomorgók sem annyira leharcoltak, akár a filmmel, akár a poszt-apokaliptikus sorozatokkal összehasonlítva. Jennifer Connelly arcán például annyi az alapozó, hogy muszáj feltenni a kérdést: azt miként állítják elő a vonaton?! Atmoszférateremtésben tehát sehol sincs az eredeti filmhez képest a sorozat, és egy előzménynek megfelelően a történet is más irányba folyik.

hirdetés

Ha átvergődjük magunkat a kezdeti ellenérzéseken, egy nagyon is élvezhető, jó ötleteket megvalósító, izgalmas sorozatot kapunk.

A 2013-as adaptáció az 1982-es Le Transperceneige című francia képregény alapján készült, és 2031-ben játszódik, 18 évvel azután, hogy a bolygó egy félresiklott kísérlet következtében egy óriási hógolyóvá változott, ahol a túlélést egyedül az biztosítja, ha a Mr. Wilford által tervezett vonat utasa az ember. A legfontosabb momentum a vonattal kapcsolatban, hogy annak felépítése leképezi a társadalmi osztályokat, és míg a gazdagok luxus körülmények között utaznak az első osztályú szerelvényekben, a potyautasok az utolsó kocsikban, a Farokban nyomorognak. Curtis Everett 18 éven át gyűlölte a Snowpiercert és azokat az életkörülményeket, amikbe belekényszerítették a Farok lakóit. Most elérkezett az idő, hogy a Farok – sokadjára – kitörjön az elnyomásból.

Ez a lázadás adja az alapot ahhoz, hogy megismerjük a vonat egyenlőtlenségeken alapuló társadalmát, miközben Everett a mozdony felé törekszik. Amit látunk felkavaró, de semmiben sem különbözik a mostani társadalmi szerkezettől, egyszerűen csak koncentráltabban létezik a szűkös tér adottságai miatt. A sorozatban ugyanezt a közeget látjuk, de itt még csak 8 éve – tehát 2021-ben járunk az ottani világban – szeli a konzerv giliszta a bolygó havas tájait, amikor egy gyilkosság bolygatja fel a vonat mindennapjait. André Layton a Snowpierceren a Farokban él, vagyis társadalmi rangját tekintve egy pária, ám korábban nyomozó volt, így kiemelik őt, hogy megoldja a rejtélyes esetet. A Snowpierceren azonban semmi sem az, aminek látszik, Laytonnak pedig ebben a képmutató közegben kell kiismernie magát.

A felütés ellenére a sorozat nem egy detektívtörténet, a nyomozás mindössze katalizátora annak az eseményláncolatnak, amely felborítja a vonat patikamérlegen kimért, törékeny egyensúlyát. Layton ugyanis a Farokban élők által szervezett felkelés vezetője, így miközben detektívesdit játszik Wilford megbízásából, valójában a saját pecsenyéjét sütögetve szervezi az ellenállást, ami a fennálló rend megdöntését célozza.

Mert ha elsőre a Snowpiercer sorozat nem is tud a film nyomába érni alkotói szemléletmódját illetően, a formátum nagy előnye a filmmel szemben, hogy sokkal több a lehetőség, illetve az idő a történetben rejlő gondolatiság bővebb kifejtésére. Hogyan másolták le és paszírozták mindössze néhány vagonba a mezőgazdaságot? Milyen törékeny egyensúlynak és mérnöki tervezésnek köszönhető például, hogy terem eper a vonaton – amit aztán természetesen csak az első osztályú jeggyel rendelkező utasok fogyaszthatnak el. A kezdeti felháborodás után – már megint kisajátítottak és elrontottak egy tök jó sztorit – azonban izgalmassá válik felfedezni újabb és újabb elemeket a vonat életéből: van külön kocsi a szórakozáshoz, Wilford sosem mutatkozik, hanem a Jennifer Connelly által megformált Melanie Cavill révén kommunikál az utasokkal és ad parancsokat.

A fő indok a társadalmi osztályok éles elválasztására a vonat egyensúlyának fenntartása, ami a mostoha körülmények között a túlélés záloga. De miért azok élvezik a jó életet a vonaton is, akik miatt a bolygó lakhatatlanná vált? Az egyensúly nevében hozott rendszer épp az, ami az elnyomó volta miatt a lázadásokat kiváltja. Hiába szűnt meg a világ korábbi formájában, a társadalmi feszültségek itt sem csitultak, és ugyanúgy képesek egymást gyilkolni az emberek a saját igazuk megvédése érdekében, még akkor is, ha ők a civilizáció utolsó képviselői a Földön.

A cselekmény több szálon is fut, időről-időre becsatlakozunk az egyes szereplők mellé, hogy a kollektíván túl lássuk az egyéni érdekeket, motivációkat. A főhősök egyértelműen Melanie és Layton, és közülük is a prímet a Snowpiercert a háttérből irányító nő viszi. Jennifer Connelly első pillantásra egy karót nyelt dáma, akinek tökéletes robothangján zengi be Wilford utasításait az utazóknak, de idővel egy sokkal komplexebb karakter bontakozik ki. Minden szereplő magával cipeli az egykori “normális” életben szerzett sérüléseket, traumákat, amiket flashbackek formájában szintén megismerünk, ezzel minden szereplő egy komplex személyiséggel rendelkezik, és még karakterfejlődéseket is láthatunk.

Az első évadot teljes egészében a Snowpiercer alapos bemutatásának és ennek az ellentétnek szentelik az alkotók. A második évad aztán egy újabb történetszálat dob fel, de nem szeretnénk spoilerezni. A vidámnak kevéssé nevezhető történet ellenére a mostani helyzetben mégis egy olyan világot tud teremteni, ami elvonja a figyelmet a lakás falain kívül tomboló válságról.

hirdetés
hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
  • 6
    Shares

Előző cikk Ibrahimovic szerényen értékelte saját teljesítményét
Következő cikk Terence Hill is sajátmárkás kávéval rukkolt elő