John Carpenter debütfilmje nélkül sosem született volna meg az Alien

John Carpenter, a horror nagymestere még egyetemi hallgatóként fogott neki első saját nagyjátékfilmje, a Dark Star (1974) előkészítéséhez. Jóllehet a munkásosztálybeli humorral felvértezett, különös hangulatú sci-fi végül nem bizonyult időtállónak, az „ifjúkori zsenge” sokak szerint már a néhány évvel későbbi kultuszmű, az Alien (A nyolcadik utas: A halál) előképe.

A Dark Star eredetileg a Dél-kaliforniai Egyetem padjait koptató Carpenter és társa, Dan O’Bannon iskolai projektjeként született meg – írja a Collider. Magát az alapkoncepciót a későbbi neves horrorszerző szállította, míg a film jellegzetes munkásosztálybeli humorát O’Bannon dolgozta ki. Érdekesség, hogy a legelső verzió csupán 45 perces volt, de amikor az alkotópáros váratlanul még több támogatáshoz jutott, öt perccel megtoldották a játékidőt, csakhogy a forgalmazó végül száműzte a filmből az addig rögzített anyagok nagyjából felét, és arra kötelezte Carpenteréket, hogy a kirostált szekvenciákat forgassák újra. Maga az alkotás folyamata összesen négy évig tartott, míg a Dark Star a hetvenes évek közepére elnyerte végső, ma ismert formáját. A film sztorija a távoli jövőben játszódik, amikor az emberiség az idegen csillagrendszerek kolonizációjára készül. A Dark Star nevű űrhajónak az a feladata, hogy elpusztítsa a kijelölt régiók instabil bolygóit, csakhogy a legénységnek meggyűlik a baja egy furcsa földönkívülivel.

Ma már megmosolyogtatónak tűnik, de az űrlényt egy vörösre mázolt strandlabda „alakította”, melynek aljára latexből készült lábakat applikáltak.

A szekvencia, melyben a Dan O’Bannon által alakított Pinback őrmester összecsap az idegen entitással, a Dark Star egyik leginkább zavarba ejtő fejezete: a slapstickbe hajló, bohózatszerű – és a film szövetéhez sem illeszkedő – humor még a korabeli nézőkben is zavarodottságot keltett. (Ma már kevesen emlékeznek rá, de az űrlényt bábszínészként az a Nick Castle alakította, aki később az antagonistát, Michael Myerst játszotta Carpenter egyik legnagyobb hatású művében, az 1978-as Halloweenban). Sőt, végül az egész mozi a feledés homályába veszett – és csak később, a rendező kultstátuszba emelkedése után került ismét reflektorfénybe -, O’Bannon pedig leszűrte a tanulságot, és úgy döntött, következő „űrlényes sci-fijéből” kilúgozza majd a habkönnyű humort, s inkább a horrorelemeket helyezi előtérbe.

Az író nem sokkal a Dark Star fiaskója után látott hozzá az Alien (A nyolcadik utas: A halál) forgatókönyvének megírásához, melyet a hetvenes évek alkonyának egyik legragyogóbb horrorfilmjeként jegyez a filmtörténeti emlékezet. „A második filmem, az Alien tulajdonképpen a Dark Star félelmetesre hangolt változata volt. Arra gondoltam, ha már nem tudtam megnevettetni a közönséget, legalább megrémiszthetem őket” – emlékezett vissza az alkotó, aki ezúttal nem is tett rossz lóra. Ridley Scott magnum opusát – és annak James Cameron által rendezett folytatását – máig imádják a rajongók, a franchise pedig még most is újabb és újabb mozikkal gazdagodik. (Legfrissebb, Romulus alcímre keresztelt darabja augusztusban érkezett meg a filmszínházakba.)

O’Bannont egyébként a későbbiekben sem hagyta cserben sajátos humora. A nyolcvanas években rendezőként is szerencsét próbált, és e téren is irigylésre méltó erényeket csillogtatott. Az ő nevéhez fűződik a korszak egyik legütősebb horrorkomédiája, a zombimítoszt kérlelhetetlen kajánsággal kifigurázó Az élőhalottak visszatérnek (1985) is. Ami Carpentert illeti, ő két évvel a Dark Star bemutatója után készítette el talán legkiválóbb filmjét (A 13-as rendőrörs ostroma), majd a már említett Halloweennel, A köddel (1980) és A dologgal (1982) alkotta meg életműve további tartópilléreit.