Kihagyhatatlan életrajzi filmek, a második világháború poklából

Christopher Nolannek ismét sikerült az, amit csak nagyon kevés rendező mondhat el magáról: friss életrajzi drámájával, az Oppenheimerrel egyszerre szólította meg az egyedi stílusú szerzői filmek, valamint a színes-szagos blockbusterek rajongóit. Nem is kérdés, hogy a grandiózus történelmi alkotás rengeteg szakmai díjat zsebel majd be a következő hónapokban. De melyek azok a további, szintén második világháborús környezetben játszódó életrajzi filmek, melyekre érdemes odafigyelni?

A második világháború – az emberiség történetének eddigi legnagyobb és legvéresebb fegyveres konfliktusa – máig kiapadhatatlan ötletforrás Hollywood számára. A világégés poklába kalauzoló amerikai filmek rendszerint nagyon erős érzelmeket váltanak ki belőlünk, hiszen az emberi természet sötét oldalát, a mélyen az ösztöneinkben gyökeredző pusztításvágyat állítják középpontjukba. Lassan 80 éve, hogy véget ért, a második világháború mégis súlyos örökségként nehezedik a modern kor szülötteinek vállaira: egyfajta mementó, intő jel, mely szüntelenül arra emlékeztet bennünket, mennyire könnyű a megsemmisülés szélére sodorni a civilizációnkat.

Második világháborús filmet nézni tehát már önmagában is megrendítő élmény, de ha az adott történet egy valós személy kálváriáját beszéli el, talán még intenzívebb hatást gyakorol ránk, még könnyebben azonosulunk a látottakkal.

Ha az Oppenheimer meghozta a kedved a háborús életrajzi film zsáneréhez, akkor kicsit megkönnyítjük számodra a válogatást: álljon itt a műfaj négy felejthetetlen képviselője, melyek ugyan nem ma készültek, még 2023-ban is letaglóznak. Nemcsak egyedi szemszögből mutatják be a világháború borzalmait, de finom ecsetvonásokkal festik meg a korszak legfontosabb történelmi személyiségeinek portréit.

Schindler listája (Schindler’s List, 1993, r.: Steven Spielberg)

Noha nem Spielberg legjobb filmjéről van szó, a Schindler listája minden kétséget kizáróan az életmű egyik legfontosabb tétele. Pazar kiállítású, nagyigényű hollywoodi mű, mely annak ellenére is őszinte, mély érzelmeket képes kicsikarni a nézőből, hogy a rendező nem mindig kerüli el a giccs buktatóit. A címszereplő Oskar Schindler német gyártulajdonos-üzletember volt, aki a Holokauszt idején 1200 zsidó életét mentette meg azzal, hogy lőszer- és edénygyáraiban foglalkoztatta őket Lengyelország és a mai Csehország területén. Sokan minden idők egyik legnagyszerűbb háborús alkotásának tartják, holott Spielberg elsősorban nem a világégés okozta pusztítással vagy a háború lélekromboló hatásaival szembesít, hanem egy olyan gyáros életútját vázolja fel, aki a történelem forgószelében látványos jellemfejlődésen megy keresztül. Az egyedülálló képi világ, a szinte földöntúli szépségű kísérőzene és a szenzációs színészi alakítások (Liam Neeson, Ralph Fiennes, Ben Kingsley) csak emelik a Schindler listája színvonalát. (A „brit Schindlerről” egyébként a közelmúltban készült életrajzi film, méghozzá nem kisebb név, mint Anthony Hopkins főszereplésével.)

A zongorista (The Pianist, 2002, r.: Roman Polanski)

Kilenc évvel később Roman Polanski (Iszonyat, Rosemary gyermeke, Kínai negyed) rendezett a Schindler listájához hasonlóan felkavaró filmet a Holokausztról. Középpontjában egy Wladyslav Szpilman nevű lengyel zongoraművész áll, aki zsidó származása miatt menekülni kényszerül Varsóból, amikor a nácik megszállják Lengyelországot. A zongorista az egyik legőszintébb, legnyersebb és leginkább kijózanító mozgókép, mely valaha készült a Holokausztról – „a század botrányáról”, ahogy Pilinszky János nevezte. A címszerepet alakító Adrien Brody kolosszális alakítást nyújt, a néző szíve pedig mindig összeszorul, valahányszor a kamera csókolózik a rettenettel.

A bukás: Hitler utolsó napjai (Der Untergang, 2004, r.: Oliver Hirschbiegel)

Adolf Hitler életének alkonyát seregnyi film feldolgozta már. A Hitler: The Last Ten Days (1973) című produkcióban Alec Guinness, A bunkerben (1981) pedig Anthony Hopkins formálta meg a 20. századi történelem egyik legjelentősebb és legrettegettebb alakját, aki lángba borította Európát. Oliver Hirschbiegel 18 évvel ezelőtt készült, egyszerre sallangmentes és merész filmjének meglepő újdonsága, hogy megpróbálja kidomborítani a diktátor „emberi oldalát”. A vállalkozás lehetetlensége dacára A bukás pörölycsapással felérő filmélmény: a pár évvel ezelőtt elhunyt Bruno Ganz alakításában egy élete végórájához közelítő, megtört szörnyeteg képe bontakozik ki előttünk, a náci vezetés, a Hitler körül csoportosuló legfontosabb történelmi személyiségek fanatizmusa pedig egyenesen sokkoló. Hirschbiegel egyáltalán nem tesz kísérletet arra, hogy megértesse velünk Hitler motivációit, de nem is démonizálja a Führert: inkább csak bemutatja egy – szerencsére – rövid életű birodalom véres végnapjait.

A tábornok (Patton, 1970, r.: Franklin J. Schaffner)

George S. Patton, az Amerikai Egyesült Államok legendás tábornoka a második világháború egyik legmarkánsabb és legellentmondásosabb figurája volt. A földközi-tengeri hadszíntéren vezényelte az Egyesült Államok hetedik hadseregét, majd Németországban és Franciaországban a harmadik hadsereget, de a szövetségesek normandiai partraszállásában is fontos szerep hárult rá. Imádott a tűzvonalban lenni, hivatását nagyfokú szenvedélyességgel űzte, sőt szinte már mániákusan imádta a háborút, s bár temérdek katonai siker fűződött a nevéhez, konfliktusos személyisége miatt sokszor meggyűlt a baja kortársaival. A sokak által mindmáig született zseninek tartott katonatiszt életéről Franklin J. Schaffner (A majmok bolygója, Szigetek az áramlatban) készített minden tekintetben monumentális filmet. A forgatókönyvet Francis Ford Coppola írta, a darab nagyszerű zenéjét Jerry Goldsmith szerezte, George C. Scott pedig élete legkitűnőbb alakítását nyújtotta a címszerepben: egy végtelenül komplex – egyszerre arrogáns és elvhű, kirobbanó tehetségű és összeférhetetlen természetű – férfialakot teremtett meg, akinek minden vásznon töltött perce aranyat ér. A színész 1971-ben Oscar-díjat kapott a szerepéért, de a ceremóniára nem ment el, sőt magát a kitüntetést is visszautasította – csakúgy, mint kév évvel később Marlon Brando, aki A Keresztapa főszerepéért kapta (volna) meg az aranyszobrot az Amerikai Filmakadémiától.

Ha kedveled azokat a filmeket, amelyek a megtekintésüket követően még hosszú órákig, napokig veled maradnak, gondolkodásra késztetnek, megindítanak és még értékes erkölcsi tanulsággal is szolgálnak, mindemellett pedig a 20. századi történelem iránt is érdeklődsz, ne késlekedj: tégy egy próbát a felsorolt mesterművekkel!

(Kiemelt kép: Focus Features)