Guy Ritchie ismét gengsztereket rendezett, és mi ennek nagyon örülünk

Ne várd az új Blöfföt, de a két óra felhőtlen szórakozás borítékolható.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
  • 749
    Shares

hirdetés

Guy Ritchie arany pennával örökre beírta nevét a filmtörténet nagykönyvébe A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacsővel, a Blöffel, de még a Spílert is megemlíthetjük itt, épp ezért volt olyan fájdalmas az elmúlt években karrierje alakulását figyelni.

hirdetés
hirdetés

Különösen az Arthur királynál és az Aladdin rajzfilm élőszereplős feldolgozásánál tűnt úgy, hogy ezek lesznek az utolsó szögek rendezői koporsóján. Az Úriemberekkel azonban eljött a megváltás, és bár senkinek sem ajánlott az új Blöfföt várni, borítékolható két óra felhőtlen szórakozás, tele filmes utalásokkal és kiadós vérfürdőkkel.

Pedro Almodóvar tavalyi Fájdalom és dicsősége után mindneki evidenciának vette, hogy egy önéletrajzi ihletésű műről van szó, az Antonio Banderas által alakított filmrendező maga Almodóvar, amit nemcsak a hajával, de valós utalásokkal is jelzett az alkotó. Az Úriemberek nem megy ilyen mélyre, de azért nem lehet nem összehasonlítani Mickey Pearson és Guy Ritchie karrierútját: ahogy Pierce a gazdag angol egyetemistáknak füvet áruló, és az erőszak alkalmazásától sem visszariadó simlisből az arisztokraták belső köreiben jártasan mozgó piperkőc droglord lesz, akiről többször elhangzik, hogy ‘dzsentrifikálódott’, ugyanúgy Ritchie a kezdeti nyers,a gengsztervilág alsó szegmenseiben játszódó filmektől a hollywoodi blockbusterekig. cCsak épp ellenkező irányba haladtak a térképen, míg Pearce Amerikából vándorolt Angliába, addig Ritchie-nél ez fordítva történt. Bármilyen drága öltönyöket is hordjanak, a felszín alatt nem tudják meghazudtolni, honnan is indultak.

hirdetés

Másrészt a narratív megoldás miatt is tekinthetjük rendezői krédónak az Úriembereket. A történet háromnegyedét Hugh Grant elmondásából ismerjük meg, aki Mickey Pearson jobbkezének, a Charlie Hunnam által alakított pedáns Raymondnak adja elő az eseményeket, mintha egy forgatókönyvet próbálna eladni egy producernek (amire aztán a végén tényleg sor is kerül), miközben rengeteg filmes utalással teszi ezt érzékletesebbé. Ritchie egyébként a rendezés mellett a forgatókönyvírásból is kivette a részét, és producerként is jegyzi az Úriembereket, ezért sem túlzás belelátni ezeket a momentumokat a filmbe, de nem kell aggódni, Ritchie nem veszi túlságosan komolyan magát. Az utolsó percekben még egy utalást is megenged magának egy plakát formájában a kevesebb sikert arató Az U.N.C.L.E. embere filmjére.

Mi is ez a történet, amit akár megfilmesítésre is érdemes lenne? A ranglétrán történő előmenetelését követően a legszebb férfikorba jutva a már említett Mickey Pearson úgy dönt, hogy visszavonul az üzleti élettől, jövedelmező marihuána vállalkozásának koronáját pedig jó pénzért átruházná másra. Azt egyből gondolhatjuk, hogy ebben a szférában a nyugdíj nem annyiból áll, hogy az ember leadja a kis rózsaszín könyvét, majd pedig várja a sárga csekket. Mickey az évek során ez zseniális ötletet eszelt ki a fűtermesztésre, amivel hatalmas mennyiséget állíthat elő észrevétlenül, így a hálózata több száz millió fontot ér, a fű legalizálásával pedig milliárdokat is fialhat a jövőben. A királyság kulcsára azonban többen is számot tartanak, így elindul a macska-egér harc, csak ezt sajt és csapdák helyett droggal és gépfegyverekkel vívják.

A korábban látottakhoz hasonlóan a szálak itt is többfelé futnak majd összebogozódnak, de tényleg nem egy Blöffre kell számítani, és nem csak azért, mert nincs cigánytelep, és mert az egy képkockára jutó piperkőc öltönyök rekordjáért nyugodtan versenybe szállhatna az Úriemberek. Az események összekuszálódnak, de a bonyodalmak és csetepaté mögött nem áll olyan erős és koherens rendezői vízió, mint a korábbi klasszikusban. Azt nyomatékosan a tudtunkra hozza Ritchie, hogy rajong a dandy stílusért, és az alvilág mélységei mellett a legmagasabb rétegeket is jól ismeri, de hiányzik az a bizonyos plusz, ami felemelné a zseniális alkotások közé az Úriembereket. Így csak egy láthatóan alaposan átgondolt, rengeteg kikacsintással tarkított szórakoztató gengszterfilmet kapunk, ami ugyanakkor könnyen leköti – ez most nem egy béna emberrablós utalás akart lenni – és megnevetteti az embert.

És akkor nem lehet szó nélkül elmenni a sztárparádé mellett sem, hiszen sztárrendezőhöz A-listás hírességek dukálnak. Az amerikai Mickey Pearsont Matthew McConaughey alakítja, és a dzsungel jóképű királyaként hozza a kötelezőt, míg Charlie Hunnam a cseppet neurotikus jobbkezeként inkább semleges benyomást tesz a nézőre. A show-t egyértelműen Hugh Grant és Colin Farrell viszi el. Az idegesítő, mitugrász riportere Fletcher karaktere a kavarás mellett fontos szerephez jut, hiszen általa ismerjük meg a történetet, amit Grant parádésan mond fel. Colin Farrellnek pedig igazi jutalomjáték volt az Edző szerepe, a cockney akcentusa és a melegítője saját jogon szereplőjévé vált a filmnek, de a bánatos kiskutyafej, amivel Farrell elvégzi a piszkos munkát, miközben próbálja jóra nevelni a szárnyai alá szegődött fiúkat, az kimondottan zseniális.

Az Úriemberektől nem szabad túl sokat várni, de ha hagyjuk, hogy szórakoztassanak a morbid poénok, és felülünk a vizuális hullámvasútra, akkor egy remek hétvégi mozis program lehet.

hirdetés
hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
  • 749
    Shares
Előző cikk Veres István nyerte a Bocuse d'Or magyar döntőjét
Következő cikk 8 romantikus búvóhely, amit nem biztos hogy ismertél