Felboncolni egy sorozatgyilkos elméjét: a Jeffrey Dahmer-sztori
A bűnözés, és különösen az emberölések mindig is lázba hozták az embereket, nem az elmúlt pár évtized és a tv, illetve internet szüleménye ez, hiszen akkor Agatha Christie sem vagyonos nőként halt volna meg.
Az utóbbi években azonban a gyártók csúcsra járatták a true crime szériákat, amelyben főként az amerikai történelem legelvetemültebb sorozatgyilkosait és borzalmas tetteiket mutatják be. Ennek legújabb állomása a Szörnyeteg: Jeffrey Dahmer-sztori című sorozat, ami talán még a legerősebb gyomrú true crime rajongókat is megviselte.
Bár Dahmert 1991-ben tartóztatták le, szomorú módon a történetnek ma is van aktualitása.
Vonzódunk a sorozatgyilkosokhoz. Olyannyira, hogy a futószalagon gyártott krimisorozatok már nem elégítették ki az éhségünket, és a valóság felé fordultunk. Ma valószínűleg nyert ügye van annak a filmesnek, aki egy húsvér sorozatgyilkos történetét feldolgozó projekt ötletével kopogtat be valamelyik nagy gyártóhoz, hiszen borítékolható a siker. A világ pedig újabb és újabb borzongató történeteket ismerhet meg közelebbről, olyanokat, amelyekről valószínűleg nem is hallott, hiszen ezek az emberölések szinte mind évtizedekkel ezelőtt történtek.
Van-e értelme felboncolni egy sorozatgyilkos elméjét vagy életét?
A legújabb antihős ezen a porondon Jeffrey Dahmer, akit 1991-ben tartóztattak le, miután a hűtőjében levágott emberi fejeket, a hálószobájában pedig savban ázó emberi torzókat találtak. Szörnyeteg: Jeffrey Dahmer-sztori címmel a napokban mutatták be Ryan Murphy rendező (Amerikai Horror Story és American Crime Story) a történeteket feldolgozó sorozatát, míg október hetedikén a Beszélgetés egy sorozatgyilkossal-dokuszéria legújabb évada is a milwaukee-i férfi tetteire fókuszál, a Jeffrey Dahmer-szalagok címmel.
A legfontosabb kérdés persze, hogy miért tette, amit tett? Magyarázatot akarunk az ép ésszel felfoghatatlan szörnyűségekre, de ahogy a sorozatban is elhangzik, semmi sem derül ki abból, ha felboncolják a férfi agyát és az okok firtatása sem vezet megnyugtató végkövetkeztetésre.
Ehelyett az évtizedekkel ezelőtti történetnek a ma problémáival rezonáló üzenetére érdemes úgy tekinteni, mint amiből tanulni lehet, mégpedig arra, hogy miként viszonyul a rendőrség a feketékhez és a kisebbségekhez, milyen előítéletek és prekoncepciók alapján szolgáltatnak igazságot azoknak, akiket kötelességük volna megvédenie a társadalmat.
A sorozat nem aratott osztatlan sikert, különösen a hozzátartozók érezték sértőnek, hogy a szórakoztatás és pénzkereset okán egy újabb sorozattal tépik fel a sebeiket. Erről Lindsay áldozat egyik hozzátartozója, Eric Perry beszélt, aki például sérelmezte, hogy bemutatják Rita Isbell, az áldozat testvérének kirohanását a tárgyaláson. Nemrég az HBO Max Az utolsó lépcsők című szériáját is sok vád érte amiatt, hogy a valós eseményeket a filmes dramaturgia lencséjén keresztül eltorzítva mutat be. Érthető módon a 17 meggyilkolt fiatal családja szeretne végre békére és nyugalomra lelni a múlt sötét eseményei után, és megkísérelni a gyógyulást, ezek az alkotások, a média és az emberek túlcsorduló figyelme viszont újra és újra feltépi a sebeket. A sorozat legnagyobb erőssége mégis az, hogy behozza az áldozatokat, a családokat, a gyilkolásokat szó szerint végighallgató szomszédot a történetbe, sőt, lényegében ők sokkal érdekesebbek a szériában, mint maga Dahmer.
Inkompetens sorozatgyilkos, inkompetens rendőrség
A sorozat próbál válaszokat felrajzolni, hogy vajon miért tette Dahmer azt, amit. Mi vezette rá, hogy ezeket az emberi ésszel szinte felfoghatatlanul kegyetlen gyilkosságokat véghez vigye? Vajon miért fogyasztotta el áldozatait, és miért izgatta fel őt a halott testek látványa? Teszi mindezt anélkül, hogy állást foglalna vagy mentegetné a férfit.
Egyszerűen annak láttatja, aki volt: egy igazi szerencsétlen, szürke, érdektelen és fura alak, aki még csak nem is egy sorozatgyilkos lángelme. Nem azért tudott évtizedeken át gyilkolni, összesen 17 életet kioltva – a legfiatalabb áldozata csupán 14 éves volt -, mert olyan jól kijátszotta az őt üldöző igazságszolgáltatási szerveket, hanem egyszerűen azért, mert nem figyeltek fel rá a rendőrök, mert ő fehér bőrű volt, míg áldozatai főként feketék és színes bőrűek. A rendőrség nem akart tudomást venni arról, hogy a sorozatos eltűnések hátterében egy elkövető állhat, ahogy azt sem feltételezték a kiérkező járőrök, hogy a magas, fehér, szőke férfi bármi rosszban sántikálna. Hiába telefonált be a szomszéd sorozatosan, mert dulakodás hangjai szűrődtek ki az aprócska, lepukkant lakásból, vagy hiába tettek panaszt a ház lakói az elviselhetetlen szagokra.
Igen, Dahmer a saját bérlakásában, egy koszos kis lyukban követte el az emberölések egy jelentős részét, majd áztatta savba a csontokat, fogyasztotta el vacsorára bizonyos testrészeiket, és tárolta a hűtőjében a levágott fejeket.
Amikor az áldozatokról többet akarunk megtudni, mint a gyilkosról
Evan Peters ragyogó alakítást nyújt Dahmer szerepében, már sokszor bizonyította, hogy mennyire jól megy neki a gonosz figura, miközben meg vagyunk győződve róla, hogy a való életben egy szuperkedves ember. Ennek ellenére azt a pluszt, ami kiemeli a hasonló alkotások közül a sorozatot, az olyan karakterek adják meg, mint a Niecy Nash által alakított Glenda Cleveland. A nő a szellőzőjén keresztül hosszú időn át hallgatta és szagolta Dahmer tetteit, és tudta, hogy nagy a baj, de a rendőrség semmibe vette a segélyhívásait. Ő éppúgy áldozata volt Dahmernek, mint azok a családok, akik elvesztették szeretteiket.
Nem minden áldozatot mutat be a sorozat, de a tízrészes széria legerősebb felvonása, az egyik áldozat, Tony Hughes-t mutatja be közelebbről. Megismerjük a fiú családját, vágyait, álmait, és látjuk, hogy mennyire törékeny az élet, ha a nem megfelelő kezekbe kerül.
A tíz rész egyébként egy picit túlzásnak tűnik, rövidebben és feszesebben is el lehetett volna mesélni a történetet, mivel sok benne az ismétlés, amivel ugyanazt az információt próbálják a szánkba rágni, és talán az áldozatokból is lehetett volna többet mutatni, hogy ha a végtisztességet nem is kaphatták meg, most ne csak egy lábjegyzet és egy szám legyenek egy sorozatgyilkos Wikipédia oldalán.