Mindenki szemet hunyt a Die Hard legnagyobb logikai hibája felett

John McTiernan korszakalkotó akciófilmje minden igényes mozista gyűjteményében megtalálható, szállóigévé vált egysorosait ma is gyakran idézzük, CGI-mentes látványvilága ma is magával ragad, ám ez nem azt jelenti, hogy a forgatókönyvírók mindig, minden tekintetben ragaszkodtak volna a racionalitáshoz.

John McClane (Bruce Willis) Los Angelesbe utazik, hogy elhidegült feleségével, Holly-val (Bonnie Bedelia) és gyerekeivel töltse a karácsonyi ünnepeket, s a repülőgépen kedélyes beszélgetésbe elegyedik egy utastársával, aki egy érdekes stresszoldó módszert ajánl hősünk figyelmébe. A férfi azt tanácsolja, McClane vegye le a cipőjét és „szorítsa ökölbe” a lábujjait, így ugyanis gyorsan megszabadulhat a felgyülemlett feszültségtől.

Hogy miért elevenítettük fel épp ezt a mulatságos jelenetet? Mert ha jobban belegondolunk, McClane az egész filmet mezítláb kínlódja végig, egészen attól a pillanattól kezdve, hogy sikerül meglógnia a Hans Gruber (Alan Rickman) által vezetett terroristacsoport elől, mely túszul ejti az ünneplő tömeget a Nakatomi toronyház harmincadik emeletén.

Természetesen nem ez az egyetlen logikai bukfenc a filmben, viszont mégis az egyik legszembetűnőbb, hiszen McClane – aki a Nakatomi Plaza minden zeg-zugát bejárja a feszes és akciódús cselekmény során – csupán egyetlen alkalommal próbál cipőhöz jutni. Egy frissen jobblétre szenderült terroristától akarja elcsenni a lábbeliket, mondván, megboldogult ellenfelének már úgysem lesz rájuk szüksége, ám csalódottan konstatálja, hogy a cipő nem az ő mérete.

Ez eddig még rendben is volna, de mi az oka, hogy hősünk nem próbál meg cipőt lopni a többi rosszfiútól? – teszi fel a nagyon is jogos kérdést a Collider. Johnnak ugyanis szinte minden apróságra van ideje vesszőfutása közben: cigarettára gyújt, halott fegyveresek zsebében kotorászik, robbanóeszközökre lel, kilógat egy hullát az ablakon, hogy a toronyházra irányítsa a helyi rendőrség figyelmét, és így tovább. A forgatókönyvírók kreatív megoldások egész tárházát vonultatják fel, az valahogy mégsem fordul meg a fejükben, hogy egy elcsigázott, bujdokolni kényszerülő, kisebb-nagyobb sérülésektől gyötört, ráadásul mezítláb rohangáló férfi komfortérzetét némileg javíthatná egy pár cipő.

Ráadásul mindez már csak azért is problémás, mert McClane eleve olyan terepen mozog, ami nehezíti a mezítlábas közlekedést. Ne feledjük, a történet szerint a Nakatomi Plaza még mindig nincs teljesen befejezve, egy építési területen pedig ezernyi tereptárgy okozhat sérülést egy cipő nélkül közlekedő ember talpán. Mindennek tetejében egy olyan jelenetet is láthatunk a filmben, melynek során McClane a padlón szétszóródott üvegszilánkok között szaladgál – az ilyesmi hallatlanul fájdalmas tud lenni, hősünk azonban – szemlátomást – nem panaszkodik.

John McTiernan korszakos jelentőségű akcióklasszikusa ettől függetlenül máig műfajának egyik igazi gyöngyszeme: Willis cinikus mosolyát éppúgy nem feledjük soha, mint az elnyűtt, vérfoltos atlétát, Rickman sátáni kisugárzását, vagy épp a már említett egysorosokat, melyek évtizedekkel később is a popkultúra részét képezik majd.