A fergeteges színészpáros tizenhétszer aranyozta be a nagyvásznat. Utolsó közös alkotásuk, a Bunyó karácsonyig című western 30 évvel ezelőtt került a mozikba, és híven keretezte közös életművüket, hiszen általa a gyökerekhez tért vissza a Spencer-Hill duó.
Bud Spencer és Terence Hill a nyolcvanas évek közepéig zsinórban ontotta a közös vígjátékokat, az 1985-ös Szuperhekusok után azonban szűk tíz éves szünet következett. Ahogy a Port.hu cikke is kitér rá, a két filmcsillag a későbbiekben is jó személyes viszonyt ápolt, szakmai fronton viszont útelágazáshoz érkeztek. Spencer ezután olyan sorozatokban szólózott, mint a Big Man vagy az Extralarge, Hill pedig A keményfejű és a Lucky Luke című komédiákkal öregbítette hírnevét. Nem is merült fel bennük, hogy ismét kollaboráljanak, mígnem Hill fia, Jess előállt a Bunyó karácsonyig című western forgatókönyvével.
A két nagyágyú búcsúfilmje valódi családi vállalkozás volt, hiszen a produceri teendőket Spencer fia, Giuseppe Pedersoli vállalta magára, a szkriptbe pedig Hill felesége, Lori is bedolgozott.
Jess fejéből pattant ki az ötlet, hogy a Bunyó karácsonyig a páratlan páros korai filmjeinek (Isten megbocsát, én nem; Bosszú El Pasóban; Akik csizmában halnak meg; Az ördög jobb és bal keze) műfaját idézze meg, azaz vadnyugati közegben játszódjon. Az 1994-ben – vagyis kereken 30 esztendeje – bemutatott alkotás tehát híven keretezte a két filmcsillag közös életművét. Csakhogy a darab talán el sem készülhetett volna, ha a western hányatott sorsú műfaja nem születik újjá főnixmadárként a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján.
Mint ismert, a vadnyugati film koporsóját Michael Cimino ácsolta meg, aki A mennyország kapuja (1980) című westernjével romba döntötte a United Artists nevű stúdiót. A hatalmas fiaskót követően Hollywoodban partvonalra szorultak a szerzői filmek, az Álomgyár pedig elindult a Star Wars és A cápa által kikövezett útvonalon, vagyis kezdetét vette a blockbusterek szériagyártása.
A western nem tudott beilleszkedni az új viszonyok közé, és a nyolcvanas években szinte teljesen eltűnt a műfajtérképről. Ebben az évtizedben még Clint Eastwood is csak egyetlen vadnyugati filmmel (Fakó lovas) jelentkezett. 1990-ben aztán jött Kevin Costner Oscar-esővel jutalmazott rendezése, a Farkasokkal táncoló, majd a műfaj történetének egyik kulcsdarabja, a Nincs bocsánat (1992). Ez utóbbit sokan a klasszikus western záróakkordjának is tekintik, annyi azonban bizonyos, hogy Eastwood ezzel az alkotásával a zsáner addig ismeretlen csúcsait hódította meg. Jogosan feltételezhetjük, hogy a Nincs bocsánat elementáris szakmai sikere nélkül a Bunyó karácsonyig sem születhetett volna meg, s ebben az esetben a Spencer-Hill duó közös története sem kapott volna ennyire szép és tiszteletteljes lezárást.
