Az 5 legfőbb különbség a The Last of Us sorozat és a videójáték között

A The Last of Us sorozat évekig készült, a klasszikussá vált modern Playstation videójáték adaptációjának létjogosultságát viszont sokan megkérdőjelezték. Az így is rendkívül filmszerű játék után mi pluszt adhatna egy televíziós sorozat, miközben ott a veszély, hogy a formátum miatt olyan áldozatokat kell hozni, amelyek csak elrontják az élményt?

Négy rész után úgy tűnik, a félelmek nem igazolódtak be, sőt, talán a legjobb videójáték-adaptáció lett a sorozat. Azonban így is van néhány fontos különbség a játék és a széria között. Mutatjuk!

Négy epizód után sokan a legjobb videójáték-adaptációként emlegetik a The Last of Us sorozatot, ami így képes megmutatni, hogy a játékoknak is lehet összetett, átgondolt története.

Ugyan Neil Druckmann, a The Last of Us – és az Uncharted 4 – videójátékok írója is csatlakozott a projekthez, Craig Mazin sorozata bizonyos pontokban igencsak eltér a játéktól. Figyelem, spoilerek is vannak benne!

Nem spórák, hanem csápok

Ha van valami, amit a nézők tudnak a zombikról, az az, hogy a zombik harapnak. A The Last of Us világának mindkét verziójában megfertőződhet egy ember a cordyceps-szel fertőzött egyedek harapásai és karmolásai által (feltéve, hogy nem tépik szét teljesen), de az egyik állandó fenyegetés végül nem került bele az HBO változatába: a gombaspórák.

A játék kezdetétől fogva a játékosok feladata, hogy a levegőben terjedő cordyceps spórákkal teli, sűrű, felhős területeken kússzanak át, amelyek az elsődleges fertőzési forrást jelentik. Egy játék esetében ennek direkt funkciója van: a játékosoknak lassan kell haladni, mivel a látótávolság szűkül, és kulcsfontosságú találkozások bontakozhatnak ki ilyenkor.

A változtatásnak ebben az esetben a nézhetőség szempontjából van jelentősége. A játékban a karakterek (Ellie kivételével) minden egyes spórával való találkozáskor légzőmaszkot vesznek fel, de a videójáték nézőpontja miatt ez nem jelent problémát. Azonban elég csak belegondolni, hogy mennyire élvezetes akár a való életben maszkban kommunikálni – semennyire. Egy sorozatban az élményt rontaná, ha maszkot, akár átlátszó maszkot hordanának a szereplők, hiszen kevésbé jönnének át a nézőknek az arckifejezések és az érzelmek. Az irónia persze ebben az, hogy a sorozat főszereplőjét alakító Pedro Pascal a The Mandalorianban végig maszkban szerepelt, mégis óriási népszerűségre tett szert. Mindenesetre az azbeszt-szerű felhők eloszlottak a sorozatban, amit a fertőzött gazdatestek szájából kiálló érző, spagettiszerű gombafonalak váltottak fel, hogy aztán a második részben rendkívül megrázó képi világot nyújtsanak.

A fertőzött elmék egyformán gondolkodnak

A fertőzésben bekövetkezett változások mellett a cordyceps veszélyének következő jelentős változása abban áll, hogy miként eszik be magukat a gazdaszervezetekbe és a világba. Meglepő módon, míg sokan arra számítottak, hogy a járvány eredete rejtély marad, a második epizódban választ kapnak a nézők a kérdéseikre. A gombasejtek utat törtek maguknak az élelmiszerekbe, például a lisztbe és a cukorba, így az emberiség által imádott szénhidráton keresztül, lényegében egyetlen hétvége leforgása alatt gyorsan elfoglalták a bolygót. Ahogy azt a való életben is meg lehetett tapasztalni az elmúlt három évben a koronavírus-járvány révén, a globalizáció miatt rendkívül könnyen és gyorsan terjedhetnek a fertőzések.

A játékban nincs arra utaló jel, hogy a cordyceps gombáknak lenne egy közös tudatuk, de ahogyan az egy napfényben fürdő, elhagyatott utcára néző jelenetben is látható, valami kaptárszerűséggel rendelkeznek – rajként reagálnak az ingerekre. Ezen kívül most már van egy micélium-hálózat, amely az emberi gazdatestekbe (ez látható a jakartai bevezetőben, amikor a holttest bőre szőrös, penészszerű szőrszálaknak ad helyet), valamint az egész földbe befurakodik. Egy rossz lépés a micélium gyökerére mérföldekre riaszthatja a fertőzötteket, ami egy olyan, állandóan fenyegető félelemérzetet kelt, ami (szerencsére) nem is létezett a játékban, bár most maga Druckmann is azt kívánja, bárcsak létezett volna. A sorozat hivatalos podcastjában így nyilatkozott: „Ez az egyik olyan ötlet, amivel Craig a kutatásai során állt elő, és amire én egyből azt gondoltam, hogy ez jó játékmenetet hozna”.

Azonban ez nem azt jelenti, hogy valamilyen giccses zárójelenetben majd az emberek összecsapnak a vezérrel, hogy kiírtsák a parazitákat. Az emberiség sorsa nos, nem fog egykönnyen megoldódni se a videójátékban, se a sorozatban.

A FEDRA és barátai arcai

A televíziós formátum legnagyobb erőssége a játékkal szemben a perspektívaváltás képessége. Mivel a sorozat készítői nem kötődnek az interaktivitáshoz, képesek Joel és Ellie perspektívájából más karakterek felé manőverezni, akik korábban a főszereplőkkel való interakcióikhoz és a játékos szemszögéhez voltak kötve.

A sorozatban ez lehetővé teszi, hogy több karaktert meglepő módon mutassanak be vagy humanizáljanak – kezdve FEDRA-val, aki a játékban passzívabb szerepet játszik. A cordycepshez hasonlóan ők is állandó fenyegetést és halálos fóliát jelentenek a különböző karanténzónákban, de borzalmaik nagy részét az elhagyott katonai zónák komor felfedezésén és a tájban szétszórt tragikus naplóbejegyzéseken keresztül mutatják be. A premieradás például bemutatja a Lee nevű FEDRA-őrt, aki rendszeresen vásárol tablettákat a csempész Joeltől, hogy aztán egy baljós figyelmeztetés után komor véget érjen a története. Ez egy kis szerep, mégis képes emberközelibbé tenni még egy Gestapo-szerű katonát is, és emlékeztet, hogy ő is csak egy megtört ember, aki próbálja túlélni az apokalipszist. Ez jelentős változás a játékhoz képest, amely soha nem vette emberszámba a FEDRA egyetlen tagját sem, miközben sokkal több időt töltött az ellentáborukkal, a Fireflies-szal.

Ennek a történetmesélésen túl az adja az értékét, hogy arra neveli a nézőket, hogy Ellie és Joel perspektíváján túl alternatív nézőpontokat is lássanak. Ez a szürke erkölcs világ, a nézők empátiájának és perspektívájának változása kulcsfontosságú lesz a sorozat jövője szempontjából.

Nézőbarátabb hangulat

A The Last of Us játékok köztudottan megrázó élményt nyújtanak, ezt a nézők a sorozat premierjénél is tapasztalhatták. Senki sincs biztonságban, és a sorozat alkotói nem is mentek át puhányba, ugyanakkor picit lágyították egyes karakterek éleit, hogy azért mégse legyen annyira megrázó élmény a nézőknek, és élvezhessék a megrendítőbb pillanatokat.

Kezdve Joellel. Rögtön az elején kiderül, hogy ő egy rossz ember, vagy legalábbis egy olyan ember, aki nagyon rossz dolgokra képes. Egy erőszakos cselekedettől eltekintve, ezt leginkább a párbeszédek és a társával, Tess-szel való kapcsolata révén érzékeltetik az alkotók, ami sokkal gyengédebb és nyíltan romantikusabb, mint a játékban. Ha pedig Tess, az ő karaketerét is finomabban formálták meg a sorozatban. Bár egyértelműen képes gyilkolni, mégis megfontoltan cselekszik – eldönti, milyen feltételek mellett szabadítja rá Joelt Robertre.

A játékban nyilván sokkal erőszakosabbak a karakterek, sokkal több erőszakos cselekedetet hajtanak végre a játékosok által, ami egy kritika is általánosságban a videójátékokkal szemben, a televíziós formátumban viszont kizárt.

Végül, de többször is szóba került Joel kétségbeesett törekvése, hogy megtalálja testvérét, Tommyt. A játékban a két testvér évek óta elhidegült egymástól, ezzel szemben a sorozatban csupán hét hétre szakad meg a kapcsolatuk.

Üdv Bill városában

A történetbe a sorozat készítői legjobban a Long, Long Time című, harmadik epizódban nyúltak bele. Az utóbbi évek egyik legszebb televíziós epizódjának kiáltották ki a részt, ami a mogorva túlélő Bill (Nick Offerman) és társának, Franknek (Murray Bartlett) évek óta tartó románcára koncentrál. Senki sem számított rá, hogy az HBO egy zombis apokalipszis közepébe egy 75 perces indie-románcot illeszt, mégis itt vagyunk, és az eredmény pazar.

Ehhez azonban számos változtatásra volt szükség. Kezdetnek ott van az, hogy Frank él. Legalábbis egy darabig. A játékban a játékosok csak Billel lépnek kapcsolatba, akinek ellenszenves keserűsége mindent áthat attól a pillanattól kezdve, hogy a helyszínre robban, és egy bozótvágó késsel lefejezi a Clickereket. Onnantól kezdve több fejezeten keresztül NPC kísérő karakterré válik, ahogy Joel szívességet kér tőle, hogy keressen egy autóakkumulátort, annak érdekében, hogy eljusson Tommyhoz. Ezután következnek a balhék – szó szerint, mivel a képernyőn töltött idejének nagy részében Joel ellenkezik, és szájkaratézik Ellie-vel, aki a kezdetektől gyűlöli őt. Bill, aki mindig is túlélő volt, azt tanácsolja Joelnek, hogy engedje el a lányt, mert a ragaszkodás az egyetlen dolog a világon, ami gyorsabban megöl, mint bármi más.

Ez be is következik, hiszen a játékosok végül Frank holttestére bukkannak – akit Bill eddig csak megvetéssel emlegetett, mint álmodozót -, aki felakasztotta magát. Búcsúlevele leleplezi romantikus kapcsolatukat, ami csak akkor válik világossá, ha a játékosok úgy döntenek, hogy átadják Billnek a levelet, és látják, hogy láthatóan elszorul a torka.

A játék 2013-as megjelenésekor előremutató volt egy meleg, ráadásul a sztereotípiákba nem beilleszthető páros, azonban végül az ő történetük sem épp rózsásan ért véget.