A kék inges fickó a videójátékok lúzer figurája, akinek láthatatlan céltáblát pingáltak a homlokára. A kispolgári lét archetípusa ő, melyet a játékosok egy része észre sem vesz, míg a többiek elsőnek végzik ki. Nem csoda, hiszen ez a karakter éppolyan görbe tükör, mint a róla szóló film.
A Free Guy alapötlete a szerepcsere: mi van, ha az öntudatra ébredt videójáték úgy dönt, hogy felhasználókra kezd el vadászni?
Ryan Reynolds a Deadpool 2 óta nem volt olyan szórakoztató, mint most.
Guy pénztáros a városi bankban. Szereti a munkáját. Elégedett az életével. Minden napját ugyanaz a rutin tölti ki, ugyanazt a kávét issza a sarki presszóban, ugyanúgy cserélnek eszmét a biztonsági őr cimborájával, Buddy-val. Mondhatni, minden szupi szuper! És ha egy kis mázlija van, talán meg is éli a nap végét, és nem durrantják képen a menetrend szerint érkező bankrablások során, de ha mégis, akkor sincs semmi baj, hiszen a reggel éppoly búzavirágkék égboltos bizonyossággal borul a feje fölé újra, akárcsak a gardróbjában sorakozó egyenszínű ingjei. Neeem, ő nem az Idétlen időkig időhurokba és szerelembe keveredett időjósa. Hanem NPC egy népszerű videójátékban.
Az NPC (Non-Player Character) egy olyan karakter a videójátékban, amelyet nem egy felhasználó kelt életre. Beprogramozott algoritmus. Ám Christopher Nolan Csillagok közöttje óta tudjuk, hogy a szeretet is felér egy dimenzióval, és miért lenne ez alól kivétel pont egy bitekből álló világ? Guy-nak elég egy szikra – nem feltétlenül isteni, maradjunk a szerelemnél! -, hogy egy szokványosnak induló napjából virtuális világának búzavirágkék Neójává nője ki magát. Ám ehhez sokaknak lesz szava monitoron innen és túl.
Ne legyen szép napja… (Ryan Reynolds és Lil Rel Howery) Fotó: Alan Markfield / Twentieth Century Fox
A Free Guy a SIMS életszimulátorának találkozása a GTA erőszakos akció-kalandjátékával, ám olyan megkapó humorral, hogy ha éppen nem a hasizmaidat szorítja a görcs a röhögéstől, akkor is üdvözítő mosollyal bámulsz a vászonra. És ennek az egész Ready Player One-szerű virtuális élménynek a „motorja” Ryan Reynolds, aki kisfiús naivitással nő föl a feladathoz, hogy virtualitásának megmentője lehessen.
Vajon miért nincs pasija? (Jodie Comer) Fotó: Alan Markfield / Twentieth Century Fox
Nemcsak önfeledt ökörködést kapunk a pénzünkért, a digitális világ mögött megbújó realitás épkézláb háttértörténetet is rejt, amely ügyesen alátámasztja a videójáték eseményeit. A valóság sztárjai pedig a Stranger Things-es Joe Kerry, a szintén a sorozatok világából érkező Jodie Comer, és a filmes „reneszánsz ember” Taika Waititi, akiknek karakterei egyensúlyt képesek teremteni Reynolds virtuális agymenésével szemben. A film háromnegyede egyszerűen pazar, csak a végére fordul át a sztori világmegmentős kliséhalmazba. Akció, romantika, sci-fi, virtualitás és sok-sok (tényleg sok!) humor, amely már csak lendületből is átsegíti nézőit a sztorivezetés esetleges kátyúin.
Kockák, akik kompenzálják Ryan Reynoldsot a való világban (Jodie Comer és Joe Keery) Fotó: Alan Markfield / Twentieth Century Fox
Bizony, van ám sok előnye, ha a Disney áll egy ilyen produkció mögött, például lazán beleszőhet mindenféle geget szerzői jogi hercehurca nélkül olyan népszerű (és persze a tulajdonában álló) franchise-okból, mint amilyen a Star Wars vagy a Marvel. Reynolds számára pedig semmi sem szent: a Deadpoolban megszokott pimaszsággal karikíroz ki mindent, és csinál hülyét mindenkiből. Legfőképp persze saját magából.
Taika Waititi tirpák rosszfiúja a valóságban mindent visz (Taika Waititi, Utkarsh Ambudkar és Joe Keery) Fotó: Alan Markfield / Twentieth Century Fox
A Free Guy az erős romantikus szál és a szoftverjogok témája mellett előszeretettel foglalkozik a mesterséges intelligenciával, valamint a digitális tudattal is, felvetve velük kapcsolatban a személyiségi jog problémájának kérdését. Népszerű téma, ez köszön vissza Ernest Cline nemrég megjelent Ready Player Two című regényében is, amelynek első részét Steven Spielberg adaptációja tette világhírűvé. Hangsúlyos a filmben a videójátékosi attitűd is: a feszültséglevezető szerepre hivatkozva mennyire elfogadható és tolerálható, ha a videójáték valakit kivetkőztet az emberi mivoltából? Vajon miben és mennyire térhet el a digitális én-képünk (itt természetesen nem a külsőségekről van szó) a valóstól?
Vérnyúl?! Hol? A szerve(re)n túl? (Utkarsh Ambudkar és Joe Keery) Fotó: Alan Markfield / Twentieth Century Fox
A Free Guy egy Ready Player One-ba oltott Lego-kaland, amelynek élét veszi a konvencionális befejezése, ettől függetlenül rendkívül szórakoztató, amelyet csak ajánlani tudok. Nemcsak kockáknak (nekik viszont kötelező). Ne legyünk álszentek: a moziból kijövet az arcokon fülig érő vigyor legfeljebb a következő deathmatch partiig fog kitartani, de nem is a célja e filmnek holmi digitális népnevelés – mindenféle erőszakos móka maradjon csak meg a virtualitásnak! Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy a Free Guy után új kék inges skintől fog búzavirágszínbe borulni a szerepjátékok világa videójátékokon innen és túl.
Bányász Attila
