A harmadik évaddal búcsúzik az Elveszett próféciák
A 2019-ben indult Elveszett próféciák című sorozat jövője a nagy siker ellenére is kérdésessé vált Neil Gaiman, a széria alapjául szolgáló könyv szerzője körül kialakult botrány miatt. Most bejelentették a harmadik évad érkezését, a rajongók számára viszont nem lehet felhőtlen az öröm.
A Variety információi szerint két évad után folytatódik az Elveszett próféciák sorozat, azonban ez lesz az utolsó, ráadásul mindösszesen egyetlen epizódból fog állni. Az évadpremier/sorozatfinálé azonban egy hosszabb epizód lesz, a hírek szerint 90 perc hosszúságú. A tervek szerint a forgatás 2025 elején folytatódik Skóciában, mivel jelenleg szünetelnek a munkálatok. Ugyan Gaiman részt vett a rész megírásában, de a produkcióban a továbbiakban nem fog részt venni, illetve törölték mint executive producer a harmadik évadból.
Az Elveszett próféciák jövőjével kapcsolatos problémák akkor merültek fel, amikor Gaimant nyilvánosan szexuális visszaélésekkel vádolták.
A Tortoise Media Master: The Allegations Against Neil Gaiman című podcastjában öt nő vádolta meg a szerzőt, többek között szexuális zaklatással. Egy másik nő szintén visszaéléssel vádolta Gaimant az Am I Broken:Survivor Stories podcastban. Gaiman tudomásul vette a vádakat, de nyilatkozatában kategorikusan tagadta az állításokat, hangsúlyozva, hogy minden szexuális kapcsolata konszenzuson alapult.
Más Neil Gaiman adaptációk haladnak előre
Más, eredetileg Gaiman közreműködésével készült projekteket azonban továbbra sem kaszáltak el. A Netflixnél a Sandman: Az álmok fejedelme második évadán dolgoznak, és az új epizódok várhatóan valamikor 2024-ben debütálnak. Az Amazonon folytatódik Gaiman könyvének sorozatadaptációja, az Anansi fiúk, amely a 2022-es forgatás befejezése után az utómunkálatoknál tart. Az adaptáció várhatóan szintén valamikor jövőre érkezik. A Disney viszont leállította Gaiman A temető könyve című regényének játékfilmes adaptációjának fejlesztését.
Az Elveszett próféciák egy Prime Video sorozat, amely a Gaiman és Terry Pratchett által írt eredeti történeten alapul. Gaiman showrunnerként is hozzájárult a széria megszületéséhez, a rendezésért pedig Douglas Mackinnon volt a felelős. A sorozat sikeréhez egyértelműen hozzájárult David Tennant és Michael Sheen duója a főszerepekben, mellettük számos ismert arc tűnt fel, így többek között Jon Hamm, Michael McKean, Liz Carr, Nina Sosanya, Nick Offerman és Anna Maxwell Martin is szerepelt az Elveszett próféciákban.
A hat epizódból álló első évadot 2019-ben mutatták be. A második évadra, amely szintén hat epizódból állt, sokat kellett várnia a rajongóknak, mivel az négy évvel később, 2023-ban jelent meg.