7 kihagyhatatlan alakítás a 70 éves Willem Dafoe-tól

Százötvennél is több nagyjátékfilmben és tévésorozatban szerepelt, megjárta Hollywood szédítő csúcsait, és gyakran tett vérpezsdítő kirándulást a függetlenfilmek ingoványosabb, egyszersmind kalandosabb tájaira. Hetven esztendős lett Willem Dafoe, a színész, akinek széles vigyora és vészjósló tekintete összeforrt a közelmúlt filmművészetével.

Százhatvannégy film, harmincnál is több komoly szakmai elismerés és hetven esztendő: így vonhatnánk mérleget Willem Dafoe karrierjéből, ha kizárólag a számokra hagyatkoznánk. És persze belemehetnénk a további részletekbe is, megemlítve, hogy eddig négyszer jelölték Oscar-díjra, de egyszer sem kapta meg az elismerést; hogy valószínűleg ő az a fősodorbeli amerikai színész, aki a legtöbbször halt meg a vásznon; hogy már az 1989-es Batman óta folyamatosan szóba kerül a neve Joker szerepére, de sosem ő lesz a befutó (pedig külső adottságai alapján még Jack Nicholsont és Heath Ledgert is felülmúlná, ha egyszer lehetőséget kapna); hogy egyik legnagyobb kasszasikerében, a 2002-es Pókemberben személyesen hajtotta végre a rázós kaszkadőrmutatványok többségét, és persze a végtelenségig folytathatnánk a sort.

Dafoe valódi művészi ereje azonban félelmetes karizmájában, rugalmasságában, lényének megnyerő kaméleonszerűségében rejlik.

Több mint negyven évet felölelő karrierje során mindig fantasztikus érzékkel balanszírozott a nagy presztízst és anyagi megbecsülést jelentő hollywoodi szuperprodukciók és a csendesebb, de művészileg talán kifizetődőbb arthouse-filmek végletei között. Felettébb nehéz hét meghatározó alakítást kiemelni ebből a kolosszális életműből, mi viszont most mégis nekigyürkőzünk a lehetetlennek tűnő feladatnak. Vágjunk is bele!

7. Norman Osborn / A Zöld Manó (Pókember – Spider-Man, 2002, r.: Sam Raimi)

A sátáni Zöld Manó talán mindmáig Dafoe leghíresebb szerepe, ami egyáltalán nem véletlen: olyan karizmával, sármmal, eleganciával és könyörtelenséggel vértezi fel az egyébként egydimenziós – szinte tényleg képregénylapokra kívánkozó – szuperbűnözőt, hogy arra alig találunk szavakat. A színész valóban eléri, hogy a széke karfáját szorongató néző rettegjen ettől az átkos sorsú multimilliomostól, aki éjszakánként zöld páncélos fenevadként terrorizálja New York City jámbor lakosságát. Sam Raimi első, mára szinte filmtörténeti értékű – a szuperhősfilmek 21. századi dömpingjét előlegező – Pókember-mozija miatta működik igazán. (A karaktert később újra eljátszotta az MCU 2021-es Pókember-filmjében, a Nincs hazaútban, és ugyan ez alkalommal is kiváló alakítást tett le az asztalra, a forgatókönyv már nem nyújtott számára annyi magas labdát, mint 19 évvel korábban.)

6. Dr. Godwin Baxter (Szegény párák – Poor Things, 2023, r.: Jórgosz Lánthimosz)

Willem Dafoe sosem ódzkodott attól, hogy a nagyvásznon szabadjára engedje „sötétebbik énjét”, sőt a különc, torz testű, hasadt lelkű szörnyek megformálásától sem riadt vissza. E karaktertípust testesíti meg Jórgosz Lánthimosz díjakkal bőségesen teleszórt, a Frankenstein-mítoszt feminista árnyalatokkal „megfestő” kultmozijában, a Szegény párákban is. Dr. Godwin Baxter, a zseniális, de szokatlan módszerekkel kísérletezgető tudós ezerarcú karakter: rejtélyes, félelmetes, baljós, ugyanakkor – miként azt a csodás jellemfestő képességekkel bíró Dafoe is kidomborítja – mégis érző szív dobog benne. Felejthetetlen alakítás!

5. J.P. Jopling (The Grand Budapest Hotel, 2014, r.: Wes Anderson)

Dafoe-nak viszonylag ritkán nyílt lehetősége arra, hogy megcsillogtassa parádés humorát, Wes Anderson The Grand Budapest Hotel című fekete komédiájában azonban ebben a szerepkörben is tündökölhetett. Bár a történelmi közegben játszódó vígjáték telis-tele volt első osztályú színészekkel (Ralph Fiennes, Adrien Brody, Bill Murray, Jude Law, Harvey Keitel, Owen Wilson, Tilda Swinton), a művész még ezt a bivalyerős mezőnyt is képes volt maga mögé utasítani J.P. Jopling, a jéghideg bérgyilkos szerepében, aki azt a feladatot kapja, hogy tegye el láb alól az egyik neves európai hotel főportását.

4. Max Shreck (A vámpír árnyéka – Shadow of the Vampire, 2000, r.: E. Elias Merhige)

Ugyebár Dafoe is feltűnt Robert Eggers tavalyi Nosferau-filmjében, ám a színész már karrierje korábbi szakaszában is találkozott a legendás vérszívóval. Az ezredfordulón készült el E. Elias Merhige A vámpír árnyéka című rendhagyó horrorja, melyben a világsztár Murnau eredeti, kultikus Nosferatujának főszereplőjét, Max Shrecket testesíti meg. A sztori igazi pikantériája, hogy a 1922-es némafilm forgatása során a stáb gyanítani kezdi: Shreck nem csupán eljátssza a holtak birodalmának hercegét, hanem civilben is vámpír. A valóságos élettényeket a fikcióval ötletesen vegyítő históriát főképp Dafoe szenzációs játéka tölti meg élettel, de a Murnaut megszemélyesítő John Malkovich alakítása is figyelemreméltó.

3. Thomas Wake (A világítótorony – The Lighthouse, 2019, r.: Robert Eggers)

A már említett Robert Eggers A világítótorony című pszichológiai thrillere annak idején rengeteg pozitív kritikát kapott. A fekete-fehér képekkel és rendkívül kevés helyszínnel operáló, felkavaró hangulatú mozi afféle míves képköltészet, mely a vizuális és formanyelvi sziporkák széles tárházát vonultatja fel, de azért színészi alakításai is emlékezetesek. A sztori egy idősödő férfiról (Dafoe) és új, korábban favágóként dolgozó társáról (Robert Pattinson) szól, akik az 1890-es években, New England zord partvidékén, egy kétségbeejtően szűkös világítótoronyba összezárva folytatnak egymással torokszorító lélektani hadviselést. Noha Pattinson is kitesz magáért, idősebb kollégája szinte minden mozdulatával uralja a vásznat: ingyenes színészkurzus, amit itt prezentál.

2. Elias őrmester (A szakasz – Platoon, 1986, r.: Oliver Stone)

Dafoe a nyolcvanas évek első felében zömmel negatív karakteret alakított, a vietnami háborúról szóló amerikai filmek egyik örök etalonja, az 1986-os A szakasz azonban alkalmat adott számára, hogy eddig ismeretlen oldalát is megmutassa a közönségnek. A színész lehengerlő intenzitással és odaadással alakítja Elias őrmestert, a főszereplő, a Charlie Sheen által alakított zöldfülű önkéntes megkeseredett, de bölcs mentorát. Dafoe és az ellenpólust megjelenítő Tom Berenger összjátéka egészen káprázatos. Színészünk teljesítménye olyannyira meggyőzőre sikeredett, hogy rögtön be is gyűjtötte első Oscar-jelölését, az 1987-es gálán azonban nem neki kedvezett a szerencse.

1. Jézus Krisztus (Krisztus utolsó megkísértése – The Last Temptation of Christ, 1988, r.: Martin Scorsese)

Martin Scorsese Krisztus utolsó megkísértése című, a maga korában óriási port kavart, ma viszont már alapműnek számító filmjében eredetileg Robert De Niro formálta volna meg a főszerepet, ő azonban visszautasította a rendező ajánlatát, és inkább az ördög bőrébe bújt Alan Parker Angyalszív (1987) című neo-noirjában. A megbízás így végül Dafoe-nál landolt, és a színész nem is okozott csalódást a stábnak. Önkínzásig hiteles, árnyalt játékával talán még azok is maradéktalanul elégedettek voltak, akik a 37 évvel ezelőtti bemutató után ádáz lejárató kampányt indítottak a mű ellen. (Amit Dafoe egyébként sztoikus nyugalommal tűrt.)