5 mesteri erotikus thriller, amiről vétek lenne lemaradnod
Habár az erotikus thriller szerencsecsillaga már rég leáldozott, a boldog emlékű kilencvenes években szinte nem tudtunk úgy moziba menni, hogy a plakátokról ne Michael Douglas és aktuális femme fatale-je mosolyogjanak le ránk. Kalandos időutazásra csábítunk: egy összeállítás erejéig újra felmelegítjük (vagy – hogy stílszerűek legyünk – felforrósítjuk) a zsánert, mely annak idején thrillerfanatikusok millióit hozta lázba.
Az erotikus thriller mára némileg feledésbe merült zsánere tagadhatatlanul a nyolcvanas-kilencvenes években élte aranykorát. Ezek a többnyire sikamlós témákat boncolgató, a nézők kíváncsiságát pőre szexualitással kielégítő bűnügyi mozik néha már a camp határát karcolgatták, mégis nagyszerű színészek közreműködésével, sokszor kifejezetten igényes és összetett forgatókönyvek alapján készültek, és még a jegypénztáraknál is remekül szerepeltek – írja a Time Out cikke.
A jelenkorban, amikor a hollywoodi moziból kiveszőben van az erotika és az intimitás, óhatatlanul is felértékelődik e mozik szerepe és különleges – bár a mai ifjú nézők számára talán érthetetlen – varázsa.
Nem túlzás azt állítani, hogy a kilencvenes évek elején szinte nem tudtunk úgy filmszínházba menni, hogy valamelyik plakátról ne egy erotikus thriller tüzes tekintetű hősei pillantsanak le ránk. A közízlés persze folyamatosan változik, és arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy maguk a műfaji struktúrák sem állandók: nagymértékben hat rájuk az adott korszellem, nem is beszélve a társadalmi-politikai közegről vagy a kulturális normákról. Tulajdonképpen nem is meglepő, hogy ma, amikor a hollywoodi filmgyártásban még egy egyszerű ágyjelenet gördülékeny leforgatásához is intimitás-koordinátorra van szükség, sem az írók, sem a producerek, sem pedig a mindenható stúdiófejesek nem szeretnék, ha a világ mozivásznain újra eluralkodna a fülledt erotika, s a végzet ügyeletes asszonyai a félhomályban megvillantanák tökéletes idomaikat, miközben a testi vágyaitól vezérelt detektívhős erkölcsi integritás nélküli bábfigurává rongyolódik a kezeik között. Mi viszont bátran megmerítkezhetünk újra e szebb napokat is látott zsánerben: bemutatunk hát öt nagyszerű erotikus thrillert, melyet legalább egyszer neked is látnod kell!
A test melege (Body Heat, 1981, r.: Lawrence Kasdan)
Ned Racine (William Hurt), a kisvárosi ügyvéd egy forró nyári éjszakán megismerkedik a titokzatos, de csodaszép Matty Walkerrel (Kathleen Turner), és hamarosan túlfűtött, szenvedélyes kapcsolatba bonyolódnak egymással. Csakhogy a nő már foglalt, ráadásul a férje egy dúsgazdag, befolyásos férfi, akit nem lehet csak úgy „eltakarítani” az útból. Ned – a csábító pókasszony befolyása alá kerülve – átírja a férj végrendeletét, majd megszabadul vetélytársától. Az ügyvéd – ahogy az a hasonszőrű történetekben lenni szokott – természetesen csak későn döbben rá, hogy meggondolatlan tetteivel végső soron saját magát sodorta életveszélyes helyzetbe, ráadásul azt is felismeri, hogy Matty-ben sem lelhet hű szövetségesre. Lawrence Kasdan 1981-es rendezése finom szövésű és elegáns thriller, éjsötét mese a buja szenvedélyekről és az önpusztító vakságról. Ha rajongsz Billy Wilder klasszikus film noirjáért, a Kettős kárigényért (1944), akkor ezt az elfeledett gyöngyszemet sem hagyhatod ki!
A szerelem tengere (Sea of Love, 1989, r.: Harold Becker)
Harold Becker (Takarodó, Bűvölet, Minden gyanú felett) pár évvel a kultikus Elemi ösztön bemutatója előtt vezényelte le ezt a fullasztó hangulatú nagyvárosi thrillert, melynek főszereplője az Oscar-díjas színészlegenda, Al Pacino. A művész ezúttal egy Frank Keller nevű, nyugalmazás előtt álló New York-i kopót alakít, akinek különösen nehéz gyilkossági ügyet kell felgöngyölítenie: az elkövető egy titokzatos nő, aki a saját hálószobájukban támadja meg és teszi el láb alól áldozatait. Keller partnerével, Sherman nyomozóval (John Goodman) együtt elhatározza, hogy csapdát állít a tettesnek: a detektívek feladnak egy hirdetést, hogy tőrbe csalják prédájukat. Csakhogy a főhős menthetetlenül beleszeret az egyik nőbe (Ellen Barkin), aki fennakad a rostán. Noha Becker kissé kapkodva varrja el a szálakat a fináléban, A szerelem tengere a mai napig a nívós, szórakoztató és kellemesen feszült erotikus thrillerek sorát gyarapítja. A színészek is üdítőek: Pacino impulzív és temperamentumos, mint mindig, Ellen Barkin meglepően karakteres femme fatale, John Goodman pedig a kisujjából rázza ki a tökéletesen az ő alkatához igazított mellékszerepet.
Elemi ösztön (Basic Instinct, 1992, r.: Paul Verhoeven)
Könnyen elképzelhető, hogy az Elemi ösztön írója, Joe Eszterhas a nyolcvanas évek végén látta A szerelem tengerét, és a karakterek, a konfliktustípusok, na meg a történet rafinált fordulatai rögvest megihlették. Paul Verhoeven 1992-es kultuszdarabja ugyanis szakasztott olyan, mintha az imént említett Becker-opusz nagyobb léptékű, átgondoltabb, ügyesebben megvalósított „párdarabja” volna. Az alapsztori egyszerű, akár egy pofon: miután meggyilkolják egy menő San Franciscó-i night club tulajdonosát, a sötét múltú Nick Curran detektívre (Michael Douglas) hárul a feladat, hogy leleplezze az elsőszámú gyanúsítottat, az ördögien vonzó és veszélyesen okos Catherine Tramell írónőt (Sharon Stone). Verhoeven nemcsak a karakterizálással, de a látványvilággal is a film noir letűnt műfajára alapoz, továbbá – és kétségkívül ez az Elemi ösztön igazi non plus ultrája – nagyvonalúan engedi, hogy Stone méregerős erotikus kisugárzása „rátelepedjen” a jelenetek többségére. A férfi főszerepet (ragyogóan) alakító Michael Douglas korábban (Végzetes vonzerő, 1987) és később (Zaklatás, 1994) is kapott hasonló jellegű szerepet, de kétségtelen, hogy az Elemi ösztönben emelte csúcsra a kontrollvesztett, saját pőre vágyai hálójában vergődő férfi típusfiguráját.
A bőr, amelyben élek (La piel que habito, 2011, r.: Pedro Almodóvar)
Habár Pedro Almodóvar 13 évvel ezelőtt készült műremekében az erotika és a szexualitás csak korlátozott mértékben van jelen, ez az epekeserű, gonosz fordulatokkal megtűzdelt thriller végső soron a nemiség, a szexuális identitás és az ahhoz kapcsolódó hatalmi szerepek legmélyebb rétegeit érinti. A történet egy elismert plasztikai sebészről (Antonio Banderas) szól, akinek felesége egy autóbaleset során szenved súlyos égési sérüléseket. Hősünk ezután arra teszi fel az életét, hogy megalkosson egy olyan bőrt, amely mindennek ellenáll. Ez persze csupán az Almodóvar által megálmodott, egyszerre perverz, sokkoló és szívbemarkoló (bosszú)történet kezdete: A bőr, amelyben élek – mely az erotikus thriller és a melodráma mellett a sci-fi egyes elemeivel is pimasz játékot űz – a virtuóz spanyol filmrendező érett korszakának egyik koronagyémántja.
Veszedelmes viszonyok (Dangerous Liaisons, 1988, r.: Stephen Frears)
Pierre Choderlos de Laclos Veszedelmes viszonyok című regénye 1782-ben, néhány évvel a francia forradalom kirobbanása előtt látott napvilágot, de témavilága – árulás, hűség, féltékenység, szenvedély, a férfi-nő kapcsolatok átláthatatlan, talányos kuszasága – ma talán időszerűbb, mint évszázadokkal ezelőtt. A 36 évvel ezelőtti filmadaptáció vitathatatlan, sőt lefegyverző erénye Stephen Frears (Az én szép kis mosodám; Pop, csajok, satöbbi; A legharsányabb hang) visszafogott, angolosan szikár rendezése, valamint John Malkovich és Glenn Close ördögien taszító, mégis vérpezsdítően izgalmas kettőse. (Close irigylésre méltó rutint halmozott fel az erotikus thrillerek/melodrámák frontján, hiszen a már említett Végzetes vonzerőben is ő alakította az igézően romlott femme fatale-t, akinek bűvfénye elhomályosítja a Michael Douglas által játszott főhős látását – igaz, csak egy pillanatra, de a férfi hatalmas árat fizet oktalanságáért.) Hiába játszódik a mű a korabeli francia arisztokrácia csillogó kulisszái mögött, Malkovich és Close végső soron borderline pszichopatákat formálnak meg: két egykori szeretőt, akik könnyelmű módon fogadást kötnek, hogy aztán emberi sorsokat döntsenek romba, szerelmi kapcsolatokat mérgezzenek meg, és lassacskán saját integritásukat, méltóságukat, sőt szabadságukat is feláldozzák az illékony testi örömök, a halhatatlanság bódító mákonyát kínáló, de csalfa kéj oltárán.
(Kiemelt kép: Columbia TriStar)