Ebben a Rolex Datejust karórában kezdte meg elnökségét Joe Biden

Joe Biden - Rolex

Joe Biden, az Egyesült Államok 46. elnöke, a beiktatását követően számos fontos döntést hozott – például az ország visszalépett a Párizsi klímaegyezménybe, amiből Donald Trump tavaly kiléptette -, azonban az aláírt rendeletek mellett sokan az aláíró csukló láttán is felkapták a fejüket, Biden ugyanis egy Rolex Datejustban tette mindezt.

Elnöki beiktatására Joe Biden elegáns, a kék nyakkendőjével és öltönyével színben teljesen harmonizáló ezüst-kék Rolex Datejustot választott, amit aztán az Ovális irodában tett első útja során is viselt – ahova egyébként visszakerült a kék szőnyeg, ami Clinton idején is volt a helységben, azóta ugyanis krémszínűt választottak az elnökök. Az új elnök első munkanapja igencsak mozgalmasan telt, 17 rendeletet írt alá a koronavírus-járvány kapcsán hozott döntésektől a környezetvédelmen át egészen a munkahelyi diszkriminációig.

Az Oystersteel modell egy Jubilee szíjon ül, és ahogy már említettük, nagyon elnökies kék számlapja van

A nagyítós küklopsz üveg a dátumablak fölött a márka egyik jól felismerhető védjegye, ami segít az elnöknek, hogy mindig pontosan lássa, milyen nap is van éppen… Korábban Bident látták már egy Omega Seamaster Professional 300M és Omega Speedmaster Professional Moonwatch viselése közben. Az, hogy ezen a jeles napon egy koronás darabra esett a választása pedig egyértelmű üzenet volt.

Biden elődei is előszeretettel viseltek Rolex karórát, így például Dwight D. Eisenhower, Lyndon B. Johnson és Ronald Reagan. Ráadásul Barack Obama portréján, amelyet Kehinde Wiley festett és a National Portrait Gallery-ben függ, még szerepel is egy.

John F. Kennedy pedig Omegát hordott – amit a márka 2005-ben egy aukción 350 ezer dollárért vásárolt meg. Donald Trumpot egyszer egy arany Vacheron Constantin Historiques 1968-ban kapták le, az Egyesült Államok legelső elnöke pedig egy olyan órát hordott, amit XVI. Lajos francia király órásmestere, Jean-Antoine Lepine készített, és egyenesen Párizsból érkezett. Abraham Lincoln ezzel szemben egy amerikai márkát választott: Waltham zsebórája segített neki abban, hogy mindig pontos legyen.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!