Csaknem 60 ezer dollárért kelt el Michael Jordan első szerződésének másolata

Michael Jordan - szerződés - aukció

Egy gyűjtő 57 068 dollárt fizetett az NBA szupersztárja, Michael Jordan első szerződésének fénymásolatáért.

Az insidethegames.biz portál híradása szerint az árverésen értékesített relikvia különlegességét az adja, hogy habár nem eredeti dokumentumról van szó, ugyanakkor eddig még nem volt hozzáférhető a nyilvánosság számára.

A legendás játékos 1984. szeptember 14-én írta alá első megállapodását a Chicago Bulls csapatával, a 24 pontos kontraktusban szerepel, hogy legalább hét évig erősíti a csapatot, a fizetését ugyanakkor nem említi, az egy külön dokumentumba került.

Ugyanezen az aukción 379 757 dollárért kelt el a hatszoros NBA-bajnok által aláírt Nike cipő, amelyet Michael Jordan az 1985/1986-os szezonban viselt.

Az idei év egyik nagy dobása volt a The Last Dance című dokusorozat, amelyet a járvány miatt nem elcsúsztattak, mint a legtöbb premiert, hanem éppen ellenkezőleg, előrébb hoztak. A műsor igyekezett magyarázatot adni a Bulls egyeduralmára a ’90-es években, és az események mögé nézni azok résztvevőivel, de persze elsősorban Michael Jordan – aki egyébként producerként is érdekelt volt a sorozatban – személye köré építették fel a The Last Dance narratíváját. A dokusorozat óta még keresettebbek lettek minden idők egyik legjobb kosarasának relikviái.
(MTI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!