Az eddigi legnagyobb dobására készül a Pilvaker!

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2018.10.18 | Életmód | Olvasási idő: 2 perc
Az eddigi legnagyobb dobására készül a Pilvaker!

Nagyot lép előre a RedBull Magyarország a Pilvakerrel: jövőre az Erkel Színház helyett a Papp László Sportarénában szervezik meg a rendezvényt.

A Pilvaker egy család, amellyel hihetetlen dolgok történtek 2012 óta. Az hagyján, hogy évről évre teltházas rendezvényeket tudott felmutatni, de közben még iskolai tananyaggá is vált, és hatalmas hatással volt a hazai zenei szcéna alakulására is azzal, hogy a színpadon barátságokat és első látásra felfoghatatlan kollaborációkat hozott össze, melyekből később újabb és újabb dalok születtek. Tavaly már háromszor töltötte meg az Erkel Színházat március 15-én úgy, hogy legalább annyian maradtak kint az Erkel falain kívül, mint ahányan befértek. Minden család életében eljön az a pillanat, amikor bár el sem tudják képzelni máshol az életüket, egyszerűen kinövik a házat, amelyben élnek.

A Pilvaker nem véletlenül tűnt el egy évre, a csapat ugyanis azon dolgozott, hogy 2019. március 15-én már a Papp László Budapest Sportarénában ünnepeljen úgy, ahogy szokott: hiphoppal, színházzal, irodalommal.

Nem csak látványban és a férőhelyek számában újít idén a rendezvény, 2019-ben behoz néhány új arcot is, köztük Szakács Gergő énekest, és Pálmai Annát, a Katona József Színház színésznőjét. A show-ban több új szereplő is feltűnik majd, de hogy kik, az legyen meglepetés, majd kiderül az Arénában. Kautzky Armand persze most sem marad ki a buliból, nélküle már-már elképzelhetetlen lenne az ünnep.

A jegyértékesítés október 23-án 10:00 órakor indul.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!