Ezzel az egyedülálló módszerrel fékezné meg Szlovákia a koronavírus-járvány terjedését

Terjed levegőben a koronavírus?

A szlovák kormány elfogadta a tömeges tesztelés végrehajtására vonatkozó javaslatot – számol be a rendkívüli kormányülésen született döntésről az Új Szó.

A szlovák statisztikai hivatal 2020. júniusi adatai szerint Szlovákiának mintegy 5 460 136 lakosa van, a hivatalos adatok szerint pedig jelenleg 29 835 regisztrált koronavírus-fertőzött pácienst és 88 halálesetet tartanak nyilván.

Míg Új-Zéland az egyéni felelősségvállalásra építette a pandémia elleni harcot, addig Szlovákia egy, a világon egyedülálló módszerrel fékezné még a koronavírus-járvány tesztelését. A teljes szlovák lakosság tesztelésére összesen 13 millió teszt áll a hivatalos szervek rendelkezésére, a tömeges tesztelést pedig két részletben tervezik megvalósítani. Az első hullám november 2-án indul és a négy, járvány szempontjából legrosszabb helyzetben lévő járásokban kerül majd sor a tesztek elvégzésére. A második hullám pontos dátuma még nem ismert, de a tervek szerint még novemberben elvégeznék ezeket a teszteket is.

“A lockdown az egyik megoldás, ez a másik. Arra kérek mindenkit, hogy politikai és szexuálus hovatartozástól, vallástól és a koronavírusról alkotott véleményétől – tehát mindentől – függetlenül menjen el a tesztelésre, és vegye komolyan a szituációt” fogalmazott Igor Matovič, Szlovákia miniszterelnöke.

“Ez az utolsó esély, hogy elkerüljük a lockdown-t. Most az a bajunk, hogy nem járunk a kedvenc éttermünkbe, vagy az edzőterembe. Ez engem is zavar, de higgyék el, hogy ez nem fontos, hiszen a lockdown ennél sokkal nagyobb sokk lenne a számunkra – hetekig otthon kéne lennünk. Bizonyára sokan nem fognak örülni az országos tesztelésnek, sokan utálni fognak minket, de félre kell tenni az érzelmeket és együtt kell dolgoznunk” – tette hozzá Boris Kollár házelnök.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!