Csak anya meg ne tudja!

apa - apaság - csak anya meg ne tudja

A mondat, ami apaként valószínűleg már neked is végigfutott legalább egyszer a gondolataidban és rögtön meg is nyugtatlak, nem vagy ezzel egyedül!

Egyúttal pedig gyorsan le is szögezem, hogy a most következő sorok nem az édesanyák szabályai ellen, hanem a mókás, apró szabálysértések és a felejthetetlen közös élmények mellett szólnak. Azok mellett az örök pillanatok és egy életen át tartó, maradandó emlékek mellett, amit csak egy apuka adhat.

“Miért akarsz mindig keretek között mozogni, hiszen te nem ilyen ember vagy”

– tette fel nekem a kérdést nem olyan rég egy szakember, akivel a gyereknevelésről beszélgettem. “Sokkal jobban szereted azokat a spontán pillanatokat, amiket az élet ad, ne akarj mindig megfelelni az elvárásoknak és szabályoknak. Légy önmagad, elég a munkahelyed és a hétköznapok kereteinek eleget tenni. Nem?” – folytatta, ami aztán bennem is elindította a gondolatokat.

Egyből láttam magam előtt azokat a pillanatokat, amikor egy váratlan ötlettől vezérelve a munka és az ovi között kitaláltam, hogy elviszem a három gyereket programozni. Ezek azok a spontán délutánok, amiket ők sem és én sem fogok soha elfelejteni!

Valljuk be bátran, a „spontán” figura szerepét a legtöbb családban apa kapja. Anya pedig az a személy, aki megpróbálja terelni az egész családot a megfelelő keretek és a család saját szabályrendszere felé. Itt ismét le kell szögeznem, hogy természetesen a legtöbb esetben anya jól kitalált és hosszú évek alatt felállított szabályrendszere nélkül káoszba fulladna az életünk, ugyanakkor néha szükség van arra, hogy kitörjünk belőle.

Arról vitákat lehetne nyitni, hogy hosszú távon melyik lesz majd az a pozíció, ami a gyerekek tetszését elnyeri, de egy dolog biztos: mind a két szülői funkciónak igen fontos szerepe van a gyerekek életében. Ahogyan a rutin és a szabályok mellett a spontaneitásnak is. Fontos, hogy megtanulják, az életet élni kell és a rendszerek követése mellett, olykor igenis lehet szabadon gondolkodni, váratlan dolgot csinálni, hiszen így lehetnek hosszú távon kiegyensúlyozott felnőttek.

Nézzük, mit is jelent nálunk egy-egy ilyen spontán szabályszegés!

Az egyik kedvencem a váratlan csavargás ovi után. Ezt akkor szoktam bevetni, amikor borzasztó napom volt a munkahelyen és szükségem van valamire, ami kizökkent és feltölt. Tudom, kicsit önző, de hidd el, ez egy szuper dolog a gyerekeknek is! Ilyenkor összeszedem a bandát az oviban, és már nyargalunk is tovább egy játszótérre vagy csak ki a természetbe. A múltkor vizet, uzsonnát és futóbicikliket dobtam munka után a kocsiba és így mentem a gyerekekért. Rengeteget mozogtunk, fetrengtünk a fűben, nyulakat lestünk, koszosak lettünk és jóval vacsoraidő után értünk haza, de fantasztikusan szórakoztunk!

A másik ilyen dolog, a fagyi és apa esete. Amikor tudod, hogy a következetes neveléshez hozzátartozik, hogy ha megbeszéltétek, hogy holnap nincs fagyi, akkor nincs fagyi, de te mégis veszel nekik. Mert nem bírod ki, hogy ne vegyél! Mert imádod nézni, ahogyan kémlelik az üvegen át az új ízeket és annyira feldob, ahogyan örülnek neki. No, meg persze te is szeretnél egy-két gömböt elnyalni.

Miben és hogyan megy a gyerek oviba? Itt is igen spontán szoktam lenni ha én vagyok a soros, általában ilyenkor nem ízlés, hanem tetszés szerint öltözködnek – a saját tetszésük szerint. Volt már tütü szoknya mackó nadrággal, szuperhős és királylány jelmez is, a lényeg, hogy boldogok. Mondjuk én nem mindig, főleg ha délután anya meglátja az aznapi szettet, amit a jelenkor Vivienne Westwoodjai és Jeremy Scottjai alkottak.

Az utolsó és a kedvencem, a tilosban evés. Mert tudom, hogy mindenkinél vannak olyan pontok, helyek, helyszínek, ahol tilos enni a gyerekeknek! Nálunk ilyen például az autó, amit már persze megszegtünk… A nappali, főleg ha megy a TV – ez is megvolt már… No meg a gyerekszobák – na, ez a pont még nem jött el, azért minden határt én sem merek átlépni…

Egy biztos, az élet minden területén szükség van az egyensúlyra, teljesen mindegy, hogy ezt anya vagy apa adja, a lényeg, hogy a szerepekkel mindenki egy picit töltődjön. Arra azért érdemes figyelni, hogy a jó zsaru és rossz zsaru karakterek mindig egyensúlyban maradjanak és arra is, hogy olykor csak úgy spontán élvezzük az életet, szabályok és keretek nélkül.

Kiemelt kép: Farkas Hajnalka

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Share on facebook
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on email
Share on print