Vége a Fed kamatdöntő ülésének

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.03.21 | Gazdaság | Olvasási idő: 4 perc
Vége a Fed kamatdöntő ülésének

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az 5,25-5,50 százalékos irányadó dollárkamat-tartományon szerdán végződött kétnapos kamatdöntő ülésén.

A Fed közleménye szerint a célsávot 5,25-5,50 százalékon hagyta, immár az ötödik egymást követő alkalommal. A Fed a 2022 márciusában 0,00-0,25 százalékról indított tíz egymást követő kamatemelés után tavaly júniusban tartott először szünetet a monetáris szigorításban, legutóbb júliusban emelte a kamatot, 25 bázisponttal; szeptemberben, novemberben, decemberben és januárban pedig a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott az irányadó dollárkamat-tartományon.

A Fed a döntés indoklásában kiemelte: a legfrissebb makrogazdasági mutatók arra utalnak, hogy a gazdasági aktivitás szilárd ütemben bővül, a munkahelyek számának növekedése továbbra is erős, a munkanélküliségi ráta alacsony maradt, miközben az infláció mérséklődött az elmúlt évben, azonban továbbra is magas.

A Fed monetáris politikai döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) kiemelte, hogy a 2 százalékos inflációs cél és a maximális foglalkoztatottság elérésére törekszik hosszabb távon.

Úgy ítélik meg, hogy egyensúlyba kerültek a foglalkoztatási és az inflációs cél elérését fenyegető kockázatok. A gazdasági kilátások eközben bizonytalanok, ezért a bizottság továbbra is fokozottan figyel az inflációra – fogalmaztak a közleményben.

Az alapkamatláb céltartományának bármilyen módosítását mérlegelve a bizottság továbbra is körültekintően fogja értékelni a beérkező adatokat, a kilátások változását és a kockázatokat.

Véleményük szerint addig nem helyénvaló a céltartományt csökkenteni, amíg nem nyer nagyobb bizonyosságot, hogy az infláció fenntarthatóan 2 százalék felé halad.

A bizottság ismét megjegyezte, hogy készen áll a monetáris politika irányvonalának szükség szerinti kiigazítására, amennyiben olyan kockázatok merülnek fel, amelyek akadályozhatják a célok elérését.

A Fed határozottan elkötelezte magát a 2 százalékos inflációs cél elérése mellett – hangsúlyozta a Fed honlapján közzétett közlemény.

Előrejelzésük szerint 2024-ben összesen 75 bázispontos kamatcsökkentés valószínű, összhangban a decemberi prognózissal.

A Fed egyúttal javított gazdasági növekedési prognózisán a szerdai kamatdöntésével párhuzamosan kiadott gazdasági összefoglalója szerint. Az idei GDP-növekedést a decemberi kamatdöntő ülés alkalmából kiadott prognózisában jelzett 1,4 százalékról 2,1 százalékra emelte a testület. Jövőre 2,0 százalékos növekedésre számít a Fed a decemberben jelzett 1,8 százalék helyett, 2026-ra pedig a decemberben jelzett 1,9 százalék helyett jelenleg 2,0 százalékos GDP-növekedési ütemmel számol.

A személyes fogyasztási kiadások árindexe (PCE) – a Fed által preferált inflációs mutató, lényegében a fogyasztói árak változása – a Fed előrejelzése szerint idén – a decemberi előrejelzésnek megfelelően – 2,4 százalékkal nő, míg 2025-re vonatkozóan a bizottság a decemberben prognosztizált 2,1 százalék helyett 2,2 százalékos PCE-növekedéssel számol.

A Fed előrejelzése szerint a munkanélküliségi ráta idén a decemberben jelzett 4,1 százalék helyett 4 százalékos lehet, jövőre pedig változatlanul 4,1 százalékot várnak.

(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!