Hullámvasútra ültette a házasságokat a babaváró hitel változása

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.03.01 | Gazdaság | Olvasási idő: 4 perc
Hullámvasútra ültette a házasságokat a babaváró hitel változása

A családtámogatásokhoz a legtöbb esetben házasságkötésre is szükség van, és a feltételek változása nagy változást okozhat abban is, hogy éppen mennyi házasságot kötnek a fiatalok. Ezt igazolják a friss statisztikai adatok is, amelyek jól mutatják a babaváró hitel módosulásának hatását – írja a Bank360.hu.

2024 januárjában 6650 gyermek született és 11 723 fő halt meg. 2023 januárjához képest a születések és a halálozások száma is csökkent, előbbi 12, utóbbi 1,1 százalékkal. A házasságkötések száma tavaly januárhoz képest ugyan 37 százalékkal nőtt, de még így is kevesebb, mint két éve ilyenkor – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adataiból.

Januárban folytatódott a csökkenő tendencia a gyermekszületések számát tekintve, ugyanis 12 százalékkal kevesebb újszülött jött a világra, mint 2023 januárjában.

Míg tavaly az első hónapban 7552 élveszületést regisztráltak, idén januárban már csak 6650-et. A halálozások száma is csökkent tavalyhoz képest, 1,1 százalékkal, ez azonban kevés volt ahhoz, hogy a természetes fogyás ütemét megfordítsa. A 2023. januári 4305-tel szemben 5073 fővel lettünk kevesebben. 2023. február és 2024. január között 84 298 gyermek született, ami 5111-gyel, 5,7 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál.

Megugrott a házasságkötések száma

Miután 2023-ban a házasságkötések számának mélyrepülését láthattuk, idén januárban a tavalyi év első hónapjához képest 37 százalékkal többen kötöttek házasságot. Ez 1678 párt jelent a KSH adatai alapján, ami ugyan jelentősen meghaladja a tavalyi 1229-es számot, de jelentősen elmarad a 2022-es eredménytől, amikor 2226 házasságkötést regisztráltak.

A házasságkötések aktuális számát a családtámogatások változásai jelentősen képesek befolyásolni, amit éppen a 2023 januári adat mutat. A tavaly januári adat több éves mélypont volt, de a szokatlanul nagy visszaesést alighanem egy jogszabályváltozás okozta 2022 végén ugyanis az év utolsó napjaiig kérdéses volt, hogy az akkor még 10 millió forintos kamatmentes hitelt kínáló babaváró támogatás – amelyhez kötelező feltétel a házasságkötés – megszűnik vagy marad.

A bizonytalanság miatt sok pár döntött úgy, hogy biztosra megy, és még decemberben beadja az igénylést. Ehhez viszont olyanok is megházasodtak még 2022 utolsó hónapjaiban, akik ezt egyébként csak később tették volna. Ennek köszönhetően végül 2022 decemberében kiugróan sokan igényeltek babaváró hitelt. Ez aztán nemcsak a babaváró igénylésekben okozott szokatlanul nagy visszaesést egy hónappal később, hanem a házasságkötésekben is. Az idén januári adatot, tehát sokkal inkább a 2022. januárihoz érdemes viszonyítani. Ebben az esetben látszik, hogy a házasságkötések száma tendenciaszerűen csökken az elmúlt években a korábbi csúcsok után.

Az elmúlt 12 hónap eredményeit tekintve 20 százalékos a visszaesés. 2023. február és 2024. január között 50 599 pár kötött házasságot, 12 371-gyel kevesebben a megelőző 12 havinál.

A házasságkötések számát a CSOK és 2024 januárjától a helyébe lépő CSOK Plusz is befolyásolja, de utóbbi hatását majd csak hosszabb távon lehet értékelni. Mindenesetre CSOK Pluszt már csak házasok igényelhetnek, plusz gyermek vállalásával.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!