Mészöly Géza az Újpest új vezetőedzője

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.02.09 | Sport | Olvasási idő: 2 perc
Mészöly Géza az Újpest új vezetőedzője

Mészöly Gézát nevezték ki csütörtökön az Újpest FC labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé.

„Stabilizálni szeretném a csapatot, azt akarjuk, hogy a játékosok felszabadultak legyenek” – idézte a klub honlapja a trénert, aki kiemelte, azt az euforikus állapotot, amelyben most ő van, szeretné átadni tanítványainak is.

„A drukkerek arra számíthatnak, hogy a játékosoknak át fogom adni, hogy az első perctől az utolsóig küzdjenek az adott meccseken, és a csapat sikeres legyen.”

Mészöly, aki játékosként 18-szor szerepelt a válogatottban, 2004 februárja és 2006 júniusa között, majd 2010 áprilisától 2011 augusztusáig volt már az Újpest trénere, az első időszakban kétszer, 2004-ben és 2006-ban ezüstérmes lett a csapattal. Az 56 éves szakember dolgozott többek között utánpótlás-válogatottak mellett is.

Elődjét, Nebojsa Vignjevicet pár órával korábban menesztették a posztról. A szerb tréner tavaly májusban tért vissza Újpestre, előtte 2013 és 2020 között vezette a csapatot, amellyel kétszer Magyar Kupát nyert, egyszer pedig bajnoki bronzérmet szerzett.

Kedden megszületett a megállapodás a klub tulajdonosváltásáról, ennek értelmében a MOL Vagyonkezelő Zrt., a MOL-csoport leányvállalata többségi tulajdont szerez a labdarúgóklubot üzemeltető cégben, az Újpest 1885 Futball Kft.-ben. Vignjevic aznap még a kispadon ült a Debrecen elleni hazai bajnoki mérkőzésen, amelyet csapata 2-1-re elveszített.

Az Újpest kilenc forduló óta nyeretlen a bajnokságban – ebben az időszakban mindössze egy pontot gyűjtött -, így a tizedik helyre esett vissza a tabellán. Mészöly vasárnap a Diósgyőr vendégeként debütál a fővárosi klub kispadján.

(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!