Klein Dávid lehet az első magyar hegymászó az Annapurnán!

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2016.03.12 | Életmód | Olvasási idő: 2 perc
Klein Dávid lehet az első magyar hegymászó az Annapurnán!

Klein Dávid 13 éves kora óta a hegyek szerelmese, eddig három 8000 méter feletti csúcsot ért el, a tegnap indult Johnnie Walker Annapurna Expedíció során pedig az Annapurna (8091 m) meghódítására készül. Az expedíció érdekessége, hogy a világ tizennégy 8000 méter feletti csúcsából eddig kettőn nem járt még magyar hegymászó: az Annapurnán és a K2-n.

Dávid a tavaly ősszel elért 8156 méteres Manaslu után a világ 10. legmagasabb csúcsára, az Annapurnára készül. „Azt gondolom nagyon jó, hogy e két csúcs megmászása (Manaslu és Annapurna) egymás után következnek az életemben, mert karakterükben, klímájukban és a technikai nehézségek tekintetében is nagyon hasonlóak, így amit a Manaslun megtanultam, alkalmazni tudom majd az Annapurna expedíció során is.” – mondta el Klein Dávid, aki a korábbi évekhez hasonlóan most sem érez félelmet.

A hegymászás a legtöbb ember számára leginkább egy megfoghatatlan, heroikus küzdelemhez hasonlítható, Dávid azonban nem így tekint rá. Elmondása szerint a feladat megvalósítása stratégiai gondolkodást, kalkulált döntéseket, koncentrációt és fegyelmezett „munkát” kíván meg tőle.

A hegyek pedig megajándékozzák a létezés nyers örömével, az egyszerű, de nehéz feladatok, mozdulatok megvalósításának átélésével. Mászás közben nem töpreng a „világ nagy dolgairól” – a hegy egy erős, tiszta perspektívát ad neki és ez az, ami igazán boldoggá teszi.

Sok sikert kívánunk Klein Dávidnak az expedícióhoz!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!