Több mint 25 ezer résztvevővel zárult az idei Ultrabalaton

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.05.06 | Sport | Olvasási idő: 2 perc
Több mint 25 ezer résztvevővel zárult az idei Ultrabalaton

Egyéniben magyar győzelmek születtek a 18. alkalommal megrendezett NN Ultrabalatonon, amelyen több mint 25 ezer résztvevőt regisztráltak és rekordösszeg, majdnem 23 millió forint gyűlt össze karitatív célokra.

A szervezők közlése szerint a férfiaknál Erős Tibor (17:35:02 óra), a nőknél pedig Nagy Katalin (20:20:30 óra) volt a leggyorsabb a 211 kilométeres távon.

Ez volt az ország egyik legnépesebb tömegsport rendezvénye, a hétvége során Balatonfüredről indulva, a magyar tengert megkerülve több mint 25 ezren futottak kis- vagy nagy csapatban, de volt bringás mezőny is. Az eseményre közel 30 országból érkeztek futók.

A közleményben kiemelték, hogy az NN UB szervezőinek továbbra is fontos a környezetbarát rendezés. A váltópontokon nem használtak műanyag poharakat a frissítéshez, valamint szelektíven gyűjtötték a szemetet. Az esemény idén kapcsolódott a Sportoló Nemzet Programhoz, és a balatonfüredi versenyközpontban megrendezték a térség legnagyobb sportszakmai expóját.

A BioTechUSA-cégcsoport és az NN Ultrabalaton közös jótékony kampánya keretében idén hatodik alkalommal biztosítottak lehetőséget a futók számára, hogy időmérő chipjeik letéti díját karitatív célra ajánlhassák fel, melyet a vállalat két különböző forrásból is kiegészített összesen 15 millió forinttal. Ezúttal is egészségügyi célokat, intézményeket, civil szervezeteket és alapítványokat lehetett javasolni az NN Ultrabalaton közösségi média oldalán, ezek közül hat intézményt választottak ki és közönségszavazás döntött a „győztesekről”. A 2024-es összeg 22 994 180 forint, s idén a Konduktív Óvodáért Alapítvány, az Őrzők Alapítvány és a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet kapja a támogatást.

(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!