Geszti Péter: A kreativitás fejleszthető, két dolog kell hozzá

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2021.12.18 | Interjúk | Olvasási idő: 2 perc
Geszti Péter: A kreativitás fejleszthető, két dolog kell hozzá

Geszti Péter pályafutását számtalan címke, kritika és folyamatos megújulás jellemezte. Gyerekszínészből dalszerző, énekes-rapperből reklámszakember, zsűriből producer – majd pedig fordítva.

Művészi érzéke van a sikerre, mégsem ez hajtja, elmondása szerint egyszerűen csak azzal foglalkozik, amihez éppen kedve van. Bármibe is fog, azt általában társsal, csapatban teszi – ez a 80-as évek óta változatlan. Arról viszont már megoszlanak a vélemények, hogy mennyire könnyű vele együtt dolgozni. Elmondása szerint soha nem gondolja azt, hogy ne lehetne jobbat csinálni annál, mint amit ő csinál és abban is biztos, hogy soha nem lehet eleget dolgozni valamin, hogy az ne legyen még jobb. Utóbbinak kollégái nem feltétlenül örülnek. Ki figyelmeztette Geszti Pétert arra, hogy az egónak is vannak határai? Hogyan fejleszthető a kreativitás és mit jelent számára a siker?

8 kérdés és 8 válasz Geszti Péterrel

Az Igényesférfi.hu online magazin 8. születésnapját megújulással és egy rendhagyó videós interjúsorozattal ünnepeljük. 18 ismert és szakmájukban kiemelkedőt alkotó embert kérdeztünk, akik gondolkodás nélkül mondtak igent a formabontó felkérésre. Tarts velünk a folytatásban is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!