25 év után megújulva tért vissza a legendás Ford Bronco

Szász Nóri Szász Nóri | 2020.07.16 | Sebesség | Olvasási idő: 7 perc
25 év után megújulva tért vissza a legendás Ford Bronco

Nem egyszerű visszahozni egy ikont, mert a nosztalgia ködében könnyű leragadni az eredeti változatnál, a Fordnál azonban nem rettentek vissza a kihívástól.

Az utolsó Bronco 1996-ban készült, több évnyi tervezés után pedig modern külsővel és kétféle választható motorral tér vissza a széria 2021-ben. A jövő tavasszal érkező felfrissített modell egyszerre a Bronco utódja, miközben a saját jogán is megállja a helyét mint egy modern 4×4. Újdonságként most először négyajtós változatban is elérhető lesz a Bronco, az ára pedig 30 ezer dollárról indul majd.

„Digitálisan beszkenneltük a Ford dizájn alelnökének, Moray Callumnka az első generációs Broncóját. Ezután az adatokat felvittük egy dizájn szoftverbe, hogy megkapjuk a mi Broncónk alapját” – mondta Paul Wraith, aki az új 2021-es modellévre készített Ford Bronco két- és négyajtós változatának tervezési munkálatait vezette. Az első generációt a modellből 1966 és 1977 között gyártották, aminek a küldetése részben az volt, hogy a Jeep CJ riválisa legyen.

Az új Bronco még az aktuális szabályozásoknak megfelelő gyűrődő zónákkal sem sokkal nagyobb, mint az eredeti volt: mindössze nagyjából 50 cm-rel hosszabb, 20 cm-nyit viszont a tengelytávba is nőtt, ezáltal az autó sokkal stabilabb a korábbinál. A friss változat elődjéhez hasonlóan keskeny, ami az extrémebb off-road igénybevétel esetén további előnyt jelent.

„Az autót úgy terveztük, hogy ne a múltban éljen, de mégis megragadja a Bronco lényegét. Nagyon szögletes, sok szempontból egyszerű, de ha alaposan megnézed, vannak érdekes részletek rajta” – mondta David Periack, a Ford Icons termékigazgatója, aki többek között olyan ikonikus autólegendák modern újragondolásánál bábáskodott, mint a Ford GT és a Ford Mustang-E.

A Bronco vezető tervezője a német Bauhaus formai sajátosságait vette alapul, melyeket egy sajátos amerikai interpretációként használt fel a tervezésnél, hogy a jármű egyfajta indusztriális megjelenést kapjon. A 2021-es Bronco ízig-vérig amerikai, miközben Wraith és csapata igyekezett az eredeti Bronco vonalvezetését megtartani, mégis sokkal tovább merészkedtek ennél, és a vadonban töltött időhöz megfelelően katonai szintű funkcionalitásra, megbízhatóságra és hatékonyságra törekedtek.

Wraith számtalan olcsó, életnagyságú guruló játékautót gyártott, hogy a csapata jobban megértse a terepjáró funkcionalitását és felépítését. „Olyan megoldásokat dolgoztunk ki, amelyekkel rögzíteni lehet egy kenut a motorháztető megkarcolása nélkül, vagy amellyel akár egy GoProt is rá lehet szerelni.” Ezen felül VR-t is igénybe vettek, hogy jobban bele tudják képzelni az autót a vadonba.

A keret nélküli ajtókat könnyen le lehet választani, majd azokat vászonzsákokba tekerve el lehet rakni a csomagtartóba, amíg nincs rájuk szükség. Ez a megoldás kiváltja, hogy az ajtókat egy fához kelljen láncolni vagy a garázsban hagyni, mint a Jeepek esetében. Megvan Clint Eastwood 1975-ös Bosszú az Eiger csúcson című filmjében a Bronco? Le lehetett venni a tetejét csakúgy, mint a 2021-es modellnek.

Eric Loeffler vezető mérnök okosan egy már bizonyított mechanikus és elektromos rendszert vett át a Broncóhoz a Ford pickup és SUV alkatrész raktárából, amit a Rangerben már alkalmazott nagy szilárdságú acél beépítéssel párosított. Akár azt is lehetne mondani, hogy ez egy lekicsinyített Ranger, sokkal jobb felfüggesztéssel és átgondolt karosszériával. Ugyanaz a 2,3 literes négyhengeres EcoBoost turbómotor került bele, mint a Rangerbe, ami 270 lóerős teljesítményt és 420 Nm forgatónyomatékot képes előállítani.

Itt azonban nem állt meg a gyártó, a megrendelők akár 2.7 literes biturbó EcoBoost V6 motorral, 310 lóerővel és 542 Nm forgatónyomatékkal is kérhetik új autójukat. A Bronco mérnöki szempontból legkiemelkedőbb része az új “6+1” fokozató manuális Getrag sebességváltó, ami eleve ritkaságnak számít manapság, különösen a 4×4 kategóriában. 1-es fokozatban tulajdonképpen éppen csak kúszik a Bronco, így képes felkapaszkodni a Mojave-sivatag vagy a Nevada sziklaormain centiről centire. Emellett tízfokozatú automatával is rendelhető lesz mindkét motorváltozat, ami jobb fogyasztást eredményezhet majd a hétköznapi használat során.

A 2021-es Bronco a kétajtós modell mellett most először négyajtós verzióban is elérhető lesz, utóbbinak puha textil teteje lesz a standard változatban. Különböző színekben lehet kérni a autót, amelyeknek olyan fantázianevekkel láttak el, mint Big Bend, Black Diamond, Outer Banks, Badlands, Wildtrak és Sasquatch. A Bronco 2021 ára 29 995 dollárról indul.

A Broncónál nincsenek nagy túlnyúlások, ezért biztosan senki sem fogja meghúzni az autó alját vagy a hátulját, a kategóriájában a legjobb a hasmagassága, így a patakok, folyamok átszelésére is képes.

Az autó belső tere rendkívül funkcionális, opcióként mosható gumírozott padlót is lehet kérni beépített lefolyókkal és tengerészeti minőségű vinyl üléshuzattal, ami ellenáll a penésznek. A műszerfalat le lehet törölni, a kapcsolók pedig szilikon gumival vannak borítva, és a kulcsfontosságú pontokra is sok gumit tettek, hogy megvédje ezeket a víztől és a portól.

Mit lehet tudni a Bronco Sport változatáról? A Bronco Sport önhordó karosszériát kapott, így tulajdonképpen inkább egy crossover, amely sok elemen osztozik a Ford Escape-pel. Ez a modell már az idei év végétől elérhető lesz majd Amerikában, az ára pedig 28 155 dollárnál kezdődik.

A Bronco egy niche termék, megvan a maga közönsége, akik nagyon specifikusan meghatározott célokra fogják használni a feltámasztott 4×4-et, de a Ford hajtáslánca és elektronikai megoldásai gondoskodni fognak róla, hogy akár napi használatnál, akár évi néhány hét kempingezésnél is tökéletesen megállja majd a helyét az autó a legkeményebb terepen is. Hondurastól Nicaragua magas földjeinek kávéültetvényein át, Indonézia esőerdein keresztül egészen Ausztrália sivatagos részéig a Bronco simán bevethető lesz a világ bármely pontján.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!
Címkék: