Sziget 2018 - Látogatócsúcs, több mint félmillió fesztiválozó

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2018.08.14 | Életmód | Olvasási idő: 4 perc
Sziget 2018 - Látogatócsúcs, több mint félmillió fesztiválozó

Bár pontos szám csak szerdára várható, biztosan látogatócsúcsot hozott az idei Sziget. Kádár Tamás főszervező az MTI-nek kedden kora este elmondta, hogy több mint félmillióan szórakoztak a fesztiválon.

Az eddigi látogatócsúcs a 2016-os 496 ezer volt, tavaly mintegy 450 ezren jöttek el a 26. Szigetre. Idén a szombati (a fő fellépő a Mumford & Sons volt), a vasárnapi (Dua Lipa) és a hétfői (Kygo) nap is teltházas volt és elképzelhető, hogy a keddi zárónap vége felé is kitehetik a „megtelt” táblát.

„A csúcsdöntés annak is köszönhető, hogy a tavalyi, kicsit szerencsétlenebben alakult fellépői felhozatal után idén a befektetőkkel közösen 12 százalékkal, 8,6 milliárd forintra tudtunk növelni a költségvetést, ez az európai fesztiválpiac mércéjével is komoly büdzsének számít. Csak a nagyszínpados fellépőkre egymilliárddal többet költhettünk.

De a látogatószám nem csak pénzkérdés; szerencse dolga is, ki ér rá az adott héten a nagy sztárok közül, ki van éppen turnén vagy ki készít éppen lemezt, mert akkor hiába hívjuk, nem fog eljönni” – fejtette ki Kádár Tamás.

A 2018-as húzónevek közé tartozott a már említetteken túl például Lykke Li, az Oscar and The Wolf, Bonobo, Lana Del Rey, a Bastille, Liam Gallagher, Shawn Mendes és a War On Drugs is.

Kádár Tamás kiemelte: a Sziget hagyományainak megfelelően idén is számos olyan koncert, program volt nagyon sikeres, amely kisebb, sok esetben nem zenei, hanem egyéb kulturális helyszíneken, sátrakban zajlott. „Például az A38 színpadon fellépett egy dj, aki aztán tegnap éjfélkor, a program befejeződése után a nagyszínpad keverőállása mögött adott meglepetésbulit. Mindenképpen meg kell említenem, hogy a Cirque du Sziget helyszínen olyan előadásokat láthatott a közönség, ami az egész világon különlegesnek számítana”.

Mint a főszervező elmondta, a fesztivál idején szinte végig (a zárónap estéjét vihar kísérte) meglévő kánikulai hőség bizonyos szempontból a szokásosnál több feladatot rótt a Sziget csapatára. „Figyelni kellett arra, hogy a vendégek zavartalanul vízhez jussanak, hűtés céljából számos ponton helyeztünk ki párakapukat. Az egészségügyi személyzetnek is sok dolga volt a napszúrás-gyanús esetek miatt”.

A szervezők az idei Szigetre életre hívták a Love Revolution kampányt, amely a programkínálatra is hatással volt. A kezdeményezés főbb céljai közé tartozott az erőszak- és félelemnélküliség, az élhető Föld, az alapvető emberi jogok érvényesülése, az előítéletek, a kirekesztés megszüntetése.

„A Sziget negyedszázada kiáll ezen értékek mellett, a mostani kampánnyal szerettük volna ezt megmutatni, összefoglalni. A fesztivál az elmúlt öt évben az Island of Freedom szlogennel, arculattal futott, ami megmaradt, de kiegészült a Love Revolution üzenetével. Ezt a kampányt a tartalmi elemek hangsúlyozásával több évre tervezzük” – mondta Kádár Tamás az MTI-nek.

A szakember tavaly vette át a főszervezői teendőket Gerendai Károlytól; a Sziget Kulturális Szervezőiroda többségi, 70 százalékos tulajdonosa tavaly év elején a Providence Equity Partners amerikai befektető lett. „Az idei Sziget egész biztosan nyereséges lett, de pontos adatokat csak akkor tudok mondani, ha már látom a vendéglátói forgalom és a végleges jegyeladási számok alakulását, a végleges elszámolásokat”.

(Kép: Koncz Márton)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!