Vilmos herceg III. Károlynak: apa, mindannyian büszkék vagyunk rád!

III. Károly - Vilmos herceg - koronázás - online férfimagazin

Apa, mindannyian büszkék vagyunk rád – mondta Vilmos herceg édesapjának, III. Károly királynak a windsori kastélyban tartott koronázási koncerten elmondott beszédében hozzátéve, hogy II. Erzsébet királynő is szeretettel figyeli őket odafentről.

Világsztárokat felvonultató szuperkoncerttel ért véget vasárnap éjjel a brit uralkodó koronázását ünneplő rendezvénysorozat. A kétórás koncertet, amelyet száznál is több országban közvetítettek, a legnagyobb és legősibb brit királyi rezidencia, a London nyugati határában emelkedő windsori kastély hatalmas parkjában tartották húszezer néző jelenlétében.

A közönséget a BBC brit közszolgálati médiatársaság által szervezett országos sorshúzáson választották ki.

III. Károly királyt és feleségét, Kamilla királynőt 2300 vendég, köztük kilencven államfő jelenlétében szombaton koronázta meg Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház első számú vallási vezetője a londoni Westminster-apátságban, az angol-brit monarchia ősi koronázó templomában.

A vasárnap esti koronázási szuperkoncerten, amelyet a BBC rendezett, állított színpadra és közvetített, mások mellett fellépett a Take That, Lionel Richie, Katy Perry, Andrea Bocelli, Sir Bryn Terfel, Olly Murs, Freya Ridings, Alexis Ffrench, Lang Lang, Nicole Scherzinger és Tiwa Savage.

Eddig példátlan, egyszeri közös fellépésre összeálltak a brit Királyi Balett, a Királyi Operaház, a Royal Shakespeare Company, a Királyi Zenekollégium és a Királyi Művészeti Kollégium társulatai is. Fellépett emellett egy 300 fős kórus, amely szintén kizárólag erre az alkalomra állt össze, és amelyben különböző szakmai és társadalmi közösségek tagjaiból verbuválódott énekegyüttesek tagjai kaptak helyet.

A nagyszabású showműsorban egy rövid, de hatalmas sikert arató tréfás jelenet erejéig feltűnt a Muppet Show két sztárja, Kermit és Miss Piggy is.

Videófelvételekről köszöntötte az uralkodót és hitvesét Joan Collins, Pierce Brosnan, Tracey Emin, Sir Tom Jones és Tom Cruise.

Cruise, a Top Gun-filmek főszereplője a tavaly bemutatott Top Gun: Maverick című Top Gun-folytatásban is szereplő, P-51 Mustang típusú repülőgépének pilótafülkéjéből, repülés közben üzente III. Károlynak, hogy “Felség, bármikor csatlakozhat hozzám kísérőpilótaként”. Tom Cruise üzenete arra utalt, hogy Károly fiatalkorában a brit királyi légierő és a haditengerészet kötelékében is szolgált.

A műsor közben színpadra lépett Vilmos trónörökös, walesi herceg, III. Károly király és első felesége, a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia is, aki szívhez szóló beszédben köszöntötte édesapját.

Vilmos megemlékezett néhai nagymamájáról, II. Erzsébet királynőről is, kijelentve, a néhai uralkodó odafentről szeretettel tartja rajtuk a szemét, és nagyon büszke édesanya lenne.

“Ahogyan a nagymamám mondta, amikor megkoronázták, a koronázás a jövőbeli reményeink nyilatkozata. Tudom, hogy ott van, és szeretettel figyel minket. Büszke édesanya lenne. Csodálatos az ünnepség, a középpontban azonban egy egyszerű üzenet áll, a szolgálat” – mondta hozzátéve, hogy a koronázást követően édesapja első szavai is a szolgálatára tett ígéret voltak.

A herceg kiemelte III. Károly elmúlt 50 évének legfontosabb eredményeit, elköteleződését a környezetvédelem mellett, a fiatalokat támogató jótékonysági szervezetében végzett munkáját.

“A legfontosabb viszont talán az, hogy édesapám mindig megértette, hogy minden vallású, származású és közösségbeli ember megérdemli, hogy ünnepeljék és támogassák őket” – mondta.

“Apa, mindannyian büszkék vagyunk rád” – zárta beszédét Vilmos herceg, egyúttal pedig elkötelezte magát a király, az ország és a Nemzetközösség szolgálata mellett.

A tavalyi platina jubileumi koncerten Károly volt az, aki walesi hercegként hálát adott édesanyjának. Most Vilmos mondott köszönetet és lépett az örökös szerepébe.

A vasárnap éjszakában nyúló koncerttel véget ért a nagyszabású koronázási rendezvénysorozat.

Hivatalos becslések szerint országszerte több mint 50 ezer utcabálon ünnepelték az uralkodó és felesége koronázását. Hétfőre a brit kormány soron kívüli munkaszünetet hirdetett, és ez a nap a meghirdetett célok szerint a jótékonykodásé, a helyi közösségek érdekében vállalt önkéntes jószolgálati tevékenységeké lesz, The Big Help Out címmel.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!