Ilyen volt Oppenheimer legádázabb ellenfele a valóságban

Christopher Nolan Oppenheimer című életrajzi eposzában Robert Downey Jr. formálja meg Lewis Strauss karakterét, aki a címszereplő legnagyobb vetélytársa. Vajon az üzletember a való életben is ugyanolyan taszító figura volt, mint amilyennek Nolan lefestette?

Az Oppenheimer cselekményének egyik központi motívuma a briliáns, de szeszélyes elméleti fizikus és a kőkemény, befolyásos, politikai ambíciókat is dédelgető üzletember vetélkedése. Lewis Strausst a három órás filmeposzban Robert Downey Jr., a Marvel szuperhősfilmjeinek egykori Vasembere formálja remekbe (már most borítékolható, hogy munkáját jövőre aranyszobrocskával jutalmazza az Amerikai Filmakadémia). De milyen jellem rejtőzik e kaméleonszerű tekintet mögött? Ki is ez a rezzenéstelen arcú, jéghideg férfi, és a történetben miért ennyire fontos számára, hogy ellehetetlenítse Oppenheimert?

Nem pusztán Nolan írói leleményéről van szó: Oppenheimer és Strauss a valóságban sem szívlelték egymást, ellentétük gyökerei pedig még a hidegháború előtti időkre nyúlnak vissza.

Politikai és világnézeti meggyőződés tekintetében áthidalhatatlan szakadék választotta el őket egymástól: Oppenheimerről az a hír járta, hogy baloldali eszmékkel szimpatizál – voltak, akik emiatt kommunistának bélyegezték -, ugyanakkor zsidó származásáról nem szívesen beszélt. Strauss ezzel szemben tőrőlmetszett republikánus volt, aki rengeteget tett az amerikai zsidó közösségért. (Tagja volt az Amerikai Zsidó Bizottságnak, a Holokauszt idején pedig azért kardoskodott, hogy Amerika minél több Európából érkező menekültet fogadjon be.)

Nézeteltérésük 1945 után éleződött ki igazán.

Két évvel a világháború befejeződése után Strauss nehezményezte, hogy Oppenheimernek felajánlottak egy olyan állást a híres kutatólaboratóriumban, a princeton-i Haladó Tudományok Intézetében (Institute for Advanced Study, IAS), melyet ő is szeretett volna elnyerni. Az sem csupán Nolan képzeletének szüleménye, hogy az üzletember a fejébe vette: Oppenheimer szándékosan befeketítette a világ legnagyobb tudósa, Albert Einstein előtt. (A mozi egyértelműen állást foglal a tekintetben, hogy van-e bármi valóságalapja Strauss vádjának.)

1947-ben Strauss összetűzött az Oppenheimer által vezetett – és nagymúltú fizikusokat tömörítő – Általános Tanácsadó Bizottsággal (General Advisory Committee), ugyanis véleménykülönbség alakult ki köztük abban a kérdésben, hogy egy orvosi célú külföldi izotópszállítmány nemzetközi kockázatot jelentene-e az Egyesült Államok számára. A kérdés évekig napirenden volt, és amikor egy 1949-es meghallgatáson Strauss ismét előhozakodott az üggyel, Oppenheimer nyilvánosan alázta meg ellenfelét egy kemény, cinikus válasszal. Strauss sosem feledte el a történteket.

Az ötvenes években több ízben is összecsaptak.

Ekkor Strauss volt az Amerikai Atomenergia Bizottság elnöke, s e minőségében többször is arra sarkallta a politikai döntéshozókat, hogy támogassák a hidrogénbomba kifejlesztésére vonatkozó elképzeléseket. Oppenheimer mindezt hevesen ellenezte. Gyötörte a bűntudat Hirosima és Nagaszaki miatt, ugyanakkor jól tudta, hogy a hidrogénbomba megszületésével az emberiség közelebb sodródhat egy termonukleáris háborúhoz, s azzal együtt a végső pusztuláshoz. A kérdés egyébként a fizikustársadalmat is megosztotta: mint ismeretes, Teller Ede például szintúgy a hidrogénbomba szükségessége mellett foglalt állást.

Strauss az ötvenes évek első felében gyanítani kezdte, hogy Oppenheimer kommunista kém. Elérte az FBI igazgatójánál, J. Edgar Hoovernél, hogy szoros megfigyelés alá vonják a fizikust és családját, de így sem került elő olyan bizonyíték, mely alapján Oppenheimert hazaárulással vádolhatták volna. Az üzletember Oppenheimer ellehetlenítésére irányuló erőfeszítései végül célt értek: 1954 első felében került sor azokra a bizottsági meghallgatásokra, melyek után a fizikustól megvonták atomenergetikai biztonsági jogosultságait, s ezáltal elveszítette minden politikai befolyását. Később ugyan megpróbálták rehabilitálni, de a hosszadalmas és megalázó procedúra megtört emberré tette Oppenheimert, aki ezután már sosem tündöklött régi fényében.

Robert Downey Jr. egy közelmúltbéli interjújában kifejtette, hogy bizonyos szemszögből nézve akár Strauss is lehet hős.

(E megállapítást hallva állítólag még maga Christopher Nolan is felvonta a szemöldökét.) A legendás színész hozzátette: Oppenheimer és Strauss párharcát egyfajta modern Mozart-Saliari vetélkedésként értelmezi. Kétségkívül nagyszerű párhuzam. Ha igazán vállalkozó kedvű vagy, és szeretnéd megismerni a férfigyűlölet valódi természetrajzát, az Oppenheimert követően akár Milos Forman zseniális Amadeusát (1984) is érdemes megnézned. Szédelegve fogod elhagyni a nappalidat, ezt előre garantáljuk!

(Kiemelt kép: 2023 – Universal Pictures)