Elon Musk pert vesztett az OpenAI vezetője ellen
Megszületett az ítélet abban a perben, amelyet Elon Musk, a Tesla és a SpaceX feje még két évvel ezelőtt, 2024-ben indított.
A mérnök-üzletember akkor azon a címen vádolta meg az OpenAI alapítóit, Sam Altmant és Greg Brockmant, hogy „elloptak egy jótékonysági szervezetet”, miután ő 2018-ban kiszállt a startupból. Az esküdtszék végül arra jutott, hogy Musk túl későn nyújtotta be a keresetet, vagyis az már az elévülési időn túl történt – számolt be róla az EuroNews. A jogvita hátterében az OpenAI átalakulása állt: a szervezet nonprofit működésből profitorientált modellre váltott. A vállalatot 2015-ben többek között Elon Musk, Sam Altman és Greg Brockman hozta létre azzal a céllal, hogy nonprofit formában működjön, fejlesztéseit pedig az emberiség javára szabadon hozzáférhetővé tegye. A kereset szerint Musk mintegy 38 millió dollárral járult hozzá az induláshoz, azonban a 2018-as távozása után a cég eltért az eredeti alapelvektől, nyereségközpontúvá vált, és ezzel félrevezette őt.
Ezt olvastad már?
Még mindig hatalmas a mesterséges intelligenciával szembeni munkahelyi ellenállás
Texas hadat üzent a Netflixnek: adatgyűjtés és „addiktív dizájn” miatt perlik a streaming óriást
A háromhetes meghallgatássorozat során Musk következetesen azt állította, hogy az irányváltás, valamint a Microsoft 13 milliárd dolláros befektetése megsértette az OpenAI kezdeti megállapodásait.
Azonban a per egyik legfontosabb kérdésévé végül az vált – a hároméves elévülési szabály miatt –, hogy pontosan mikor értesült Musk a vállalat profitorientált terveiről.
Sam Altman és az OpenAI az eljárás során azzal védekezett, hogy soha nem tettek olyan ígéretet, miszerint a vállalat örökké nonprofitként fog működni. Állításuk szerint Musk ezzel tisztában volt, és azért fordult bírósághoz, mert nem tudta megszerezni az irányítást a dinamikusan fejlődő mesterségesintelligencia-cég felett. Az OpenAI szerint a kereset valódi célja az volt, hogy szűkebb korlátok közé szorítsa a vállalat növekedését, miközben előnyhöz juttassa Musk 2023-ban alapított rivális cégét, az xAI-t.
Az OpenAI jogi képviselője, William Savitt május 18-án, a bíró által is jóváhagyott döntés kihirdetése után úgy nyilatkozott az újságíróknak: az esküdtek szerint a kereset egy „utólagos mesterkedés”, amely valójában Musk kísérlete arra, hogy akadályozza egyik versenytársát, és „felülírja a hosszú múltra visszanyúló jóslatokat arról, mi volt és mi lesz az OpenAI”.
Forrás: EuroNews
Borítókép: Zac Wolff, Unsplash
Ez is érdekelhet:
- Feszültség a kulisszák mögött: drámai részletek derültek ki Musk és az OpenAI alapítói közti konfliktusról
- Az OpenAI titokzatos újdonsága vethet véget az okostelefonok aranykorának
- Egyesül a SpaceX és az xAI: mit jelent ez Elon Musk következő nagy dobása?
- AI az anyósülésen: a CNBC kipróbálta a Grok chatbotot egy Teslában – és a tapasztalatok egyszerre lenyűgözőek és aggasztóak
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!
A szerzőről
További cikkek tőle
Neked ajánljuk








Kiemelt cikkek
