Végrehajtotta első kísérleti repülését a SpaceX Starship űrhajója

SpaceX - Starship - 2020

Elon Musk amerikai űrkutatási vállalata, a SpaceX Starship nevű űrhajójának prototípusa végrehajtotta első kísérleti repülését: a majdan embert a Holdra és Marsra szállító űrhajó 150 métert tett meg a levegőben, ezt követően pedig sikeresen landolt.

A mintegy 45 másodpercig tartó repülés kedd éjszaka zajlott a Texas állam délkeleti részén fekvő Brownsville közelében és fontos lépés volt a Starship számára, mivel előző kísérletei sikertelenül, robbanással végződtek a kilövőállomáson.
“Valósnak tűnik a Mars. Felgyorsul az előrehaladás” – írta Twitter üzenetében a kísérlet után Musk. Közölte, hogy számos ilyen rövid repülést terveznek azelőtt, hogy a Starship magasabbra repülne.

A prototípus 30 méter magas, alakja egy acélsilóra emlékeztet, amelynek tetején egy kalap van. Musk korábbi közlése szerint az űrhajó hosszú bolygóközi utakra akár száz embert tud majd szállítani, és többszöri repülésre is fel lehet használni.

Elon Musk tavaly ősszel még úgy becsülte, hogy az űrhajót a következő félévben sikerülhet orbitális pályára állítani, ezt azonban eddig még nem sikerült megvalósítani.

Elon Musk 2016-ban ismertetett elképzelése szerint az első emberek már 2025-ben elindulhatnak a Marsa, az amerikai űrkutatási hivatal viszont legkorábban csak a 2030-as években tart megvalósíthatónak egy Mars-missziót.

(MTI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!