Újabb 7 millió eurós befektetéssel terjeszkedik a Codecool

Codecool - 2021

Hétmillió eurós tőkebefektetést kapott a Codecool programozó iskola és IT-szakember közvetítő cég – az összeget további terjeszkedésre és termékfejlesztésére fogják fordítani.

A vállalat az Integral Venture Partner mostani befektetésével együtt eddig összesen 12,5 millió euró tőkét vont be.

“Jelenleg az osztrák, a szerb és a bolgár piacon való megjelenést vizsgáljuk, 2025-re pedig már tíznél is több Codecool-campus működtetése a cél. Még az év első felében újabb campust nyitunk a régióban” – mondta el Boda József, a Codecool ügyvezetője.

A programozóiskolának jelenleg Magyarországon kívül Romániában és Lengyelországban is vannak campusai, és már több mint 1000 végzett diákja dolgozik a technológiai szektorban Európa-szerte.

Magyarországon az elkövetkező két évben a munkáltatók 44 ezer IT-szakembert vehetnének fel, ha nem kellene számolniuk a szektort sújtó munkaerőhiánnyal – derül ki az IVSZ, az ITM és a KIFÜ megbízásából készített felmérésből. Az Európai Bizottság adatai alapján tavaly uniós szinten már 825 ezer fő hiányozhatott az infokommunikációs szektor munkaerőpiacáról.

Az IT-szakemberek képzését megreformáló, 3-12 hónapos kurzusokat kínáló céget 2014-ben hazai üzletemberek alapították.

A társaság 2020-as árbevétele 1,275 milliárd forintot tett ki szemben a 2019-es 1,047 milliárd forinttal. A Codecool tavalyi adózott eredménye még nem ismert, de 2019-ben az adózott eredmény 43,5 millió forint, 2018-ban pedig 140,3 millió volt és idén is nyereségre számítanak.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!