Milliárdosok a világ körül: ebben a 15 országban él a legtöbb milliárdos

Szász Nóri Szász Nóri | 2020.07.05 | Üzlet & Siker | Olvasási idő: 7 perc
Milliárdosok a világ körül: ebben a 15 országban él a legtöbb milliárdos

A Wealth-X 2020-as Census riportja alapján a világ milliárdosainak 76 százalékát mindössze 15 ország adja, egyúttal ők birtokolják a 80 százalékát a milliárdosok vagyonának.

A 15-ből az Egyesült Arab Emírségeket leszámítva az elmúlt évben minden országban növekedett a milliárdosok száma és a vagyonuk mértéke is. Talán nem meglepő, de a listát toronymagasan vezeti az Egyesült Államok, ahol 788 milliárdos tengeti napjait, összvagyonuk pedig eléri a 3 billió dollárt.

A Wealth-X 2020-as Census riportja a Wealth-X globális adatbázisának több mint egymillió feljegyzését vette alapul, hogy levonja következtetéseit a világ leggazdagabb embereire vonatkozóan. 2019-ben jelentősen, 8,5 százalékkal 2825-re nőtt a világ milliárdosainak száma, az összvagyonuk szintén jelentősen emelkedett, a 10,3 százalékos növekedés után 9,3 billió dollár felett rendelkeznek. Az alábbi 15 országban él ezeknek az embereknek a háromnegyede, miközben vagyonuk összesen 7,6 billió dollárt tesz ki. A leggyorsabban Kínában növekszik a milliárdosok száma, de továbbra is Amerikában élnek a legtöbben közülük, egész pontosan 28 százalékuk. Bár 2019-ben sosem látott mértékben növekedett a milliárdosok száma és vagyona, a koronavírus hatását az ő zsebük is megérezte.

Hongkong és Szingapúr is felkerült a listára, mint a világ leggazdagabb városai, bár előbbi helyzete a mostani események tükrében elég bizonytalanná vált.

15.Szingapúrban az elmúlt évben jelentősen nőtt a milliárdosok száma

Milliárdosok száma: 45
Vagyonuk összesen: 87 milliárd dollár
Szingapúr a világ legtehetősebb városai közé tartozik, a helyi lakók összvagyona 1 billió dollárt tesz ki. Ennek megfelelően egyúttal az egyik legdrágább város is a Földön.

14.Kanada milliárdosai gyorsabban gazdagodnak, mint a lakosság többi része

Milliárdosok száma: 46
Vagyonuk összesen: 96 milliárd dollár
Ricardo Tranjan, a Canadian Centre for Policy Alternatives (CCPA) szenior kutatója a CBC-nek elmondta, hogy a gazdagok jócskán lehagyják az átlagos kanadaiakat, már ami a vagyongyarapodást illeti. A CCPA riportja szerint a leggazdagabb családok annyi vagyonnal rendelkeznek, mint három kanadai megye együttesen.

13.Az Egyesült Arab Emírségek az egyetlen ország a listán, ahol nemcsak, hogy nem nőtt a milliárdosok száma, de még csökkent is

Milliárdosok száma: 47
Vagyonuk összesen: 163 milliárd dollár
Az Egyesült Arab Emírségek a 26. leggazdagabb piac a világon az UAE 2018 Wealth Report szerint. Az ország milliárdosainak több mint fele Dubaiban él.

12.A brazil milliárdosok vagyona 5 százalékkal nőtt tavaly

Milliárdosok száma: 50
Vagyonuk összesen: 162 milliárd dollár
Brazília milláirdosai egyre diszkrétebbek a vagyonukat illetően – Joe Leahy, a Financial Times tudósítója szerint. Az ország milliárdosai túlnyomó részben Sao Paulóban élnek.

11.Az olasz milliárdosok száma 13 százalékkal nőtt

Milliárdosok száma: 53
Vagyonuk összesen: 157 milliárd dollár
A milliárdosok nemcsak élni szeretnek Olaszországban, de nyaralni is – olyan helyek várják tárt karokkal a szupergazdagokat, mint Amalfi, Portofino, Positano, Capri, a Cinque Terre, Milánó és Velence.

10.A nagyvállalati sikereknek volt köszönhető a növekedés Franciaországban

Milliárdosok száma: 60
Vagyonuk összesen: 219 milliárd dollár
Számos francia milliárdos, akárcsak az LVMH alapítója és vezérigazgatója, Bernard Arnault, a globális luxus- és divatiparban elért sikereknek köszönheti a vagyonát – írta Hugh Carnegy a Financial Times-ban.

9.Szaúd-Arábia vagyonának nagy része az olajkészletekből jön

Milliárdosok száma: 62
Vagyonuk összesen: 152 milliárd dollár
Szaúd-Arábia vagyona a kőolaj eladásából és exportjából származik.

8.India gazdagsága az egyenlőtlenségekre hívja fel a figyelmet

Milliárdosok száma: 87
Vagyonuk összesen: 314 milliárd dollár
2017-ben India lakóinak top 1 százaléka birtokolta az ország vagyonának 73 százalékát egy Oxfam jelentés szerint. A legtöbb milliárdost Mumbaiban lehet megtalálni Indiában.

7.A hongkongi milliárdosok köre is bővült a pénzügyi szektorban erős városban az elmúlt évben

Milliárdosok száma: 96
Vagyonuk összesen: 280 milliárd dollár
Hongkongban lelhető fel több a világ legdrágább ingatlana közül. 2018-ban egy átlagos ingatlan ára 1,28 millió dollár volt.

6.Az Egyesült Királyság milliárdosai a bőrükön érezhették a Brexit hatását

Milliárdosok száma: 100
Vagyonuk összesen: 217 milliárd dollár
Bár a milliárdosok vagyona gyarapodott némileg 2019-ben az Egyesült Királyságban, a top 10 ország között azonban ez volt a legkisebb növekedés. Mindez a Brexit gazdasági hatásainak tudhatóak be.

5.Svájcot a technológiai fejlettsége és a kedvező adózás miatt szeretik a vállalkozások

Milliárdosok száma: 100
Vagyonuk összesen: 274 milliárd dollár
A Culture Trip beszámolója szerint az ország gazdagsága többek között az innovációnak, illetve annak köszönhető, hogy képes a nyers termékekből jelentős értéket teremteni, mint például a luxus csokoládé vagy a gyémánt karkötő.

4.Oroszországban az erős tőzsdének és a szabályozás enyhítésének köszönhetően lettek még gazdagabbak a gazdagok

Milliárdosok száma: 114
Vagyonuk összesen: 390 milliárd dollár
Talán nem meglepő, de az orosz milliárdosok felének a főváros, Moszkva a lakóhelye, köztük a leggazdagabb orosznak, Leonid Mikhlesonnak is.

3.Európában Németország rendelkezik a legerősebb gazdasággal és a legtöbb milliárdossal

Milliárdosok száma: 153
Vagyonuk összesen: 477 milliárd dollár
„A német gazdagok szupergazdagok” – írta a The Irish Times. A tehetős németek nem kérkednek a vagyonukkal, de ahogy a lap írta, időről-időre szeretik kényeztetni magukat.

2.Kínában emelkedett a milliárdosok száma és vagyonuk a legnagyobb mértékben 2019-ben

Milliárdosok száma: 342
Vagyonuk összesen: 1,1 billió dollár
A kínai milliárdosok elsősorban Shenzhen és Hangzhou környékén tevékenykednek. A jelentés kiemeli, hogy a növekedés az egészségtelen gazdasági klíma ellenére volt ilyen jelentős. Az amerikai-kínai kereskedelmi háború lassította a piac vitalitását, emellett a globális ipari és fogyasztói kereslet is csökkent.

1.Az Egyesült Államok továbbra is a milliárdosok földje

Milliárdosok száma: 788
Vagyonuk összesen: 3,4 billió dollár
Toronymagasan vezeti a listát az Egyesült Államok, ahol a világ milliárdosainak 28 százaléka él, és a milliárdosok vagyonának 36 százalékát birtokolják. New York, San Francisco és Los Angeles a milliárdosok által legkedveltebb városok.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!