Másfélszer annyian jelentkeznek egy olyan álláshirdetésre, ahol nem titkolják a fizetést

Álláshirdetés

A Nyugat-Európában megszokott trendekkel szemben itthon még mindig ritkának számít, ha egy cégnél nyilvánosak a fizetések. A munkaerő keresésénél is hasonló a helyzet: rendkívül alacsony, csupán 7 százalék azoknak az álláshirdetéseknek az aránya, amelyek tartalmazzák az adott pozícióra kínált fizetést és jutalékokat. Pedig ezekre átlagosan 47 százalékkal több jelentkezés érkezik.

A TOP hiányszakmáknál rajzolódik ki leginkább, hogy miért nem érdemes elhallgatni a fizetést. A mérnököknek szóló álláshirdetéseknél négyötödével több jelentkező érkezik, a gyártás/termelés kategóriában pedig megdöbbentően nagy a növekedés, 122 százalékkal többen jelentkeznek, ha előre tudják, mennyit kereshetnek az új állásban – derül ki a Profession.hu legújabb elemzéséből. Érdekes módon legkevésbé a szakmunkánál (21%-al több) és a fizikai munkánál (15%-al több) számít, hogy tudnak-e előre mérlegelni ezzel az információval, miközben itt a legjellemzőbb, hogy a cégek ezt nyilvánossá teszik.

A piacvezető állásportál felmérése szerint a munkavállalók a legfontosabb információnak sorrendben a munkavégzés pontos helyét, a munkabért, a munkaidőt, a feladatok leírását és az elvárásokat tekintik. Ezek azok az elemek, amelyek elengedhetetlenek egy hatékony álláshirdetéshez. Az amerikai Appcast tapasztalatai szerint a legsikeresebb hirdetések kevesebb, mint 1000 karakter hosszúak és 50-60 karakteres címmel rendelkeznek. Tartalmazzák a felvételi folyamat leírását és egy határozott toborzó üzenettel végződnek. A Profession.hu szakemberei a hazai piacon is hasonló trendeket tapasztalnak, de szerintük a maximum 3000 karakter még megfelelően rövid lehet.

„Az álláshirdetés szóban nem véletlenül szerepel a hirdetés kifejezés. Fontos, hogy a cégek ne csak a pozíció leírásaként tekintsenek rá, hanem egy olyan szövegre, ami – csakúgy, mint egy terméket – vonzóvá teszi és eladja a pozíciót a célközönségének”

– javasolja Tüzes Imre, a Profession.hu Üzletfejlesztési és termékmenedzsment vezetője. „Tisztában vagyunk azzal, hogy a fizetések nyilvánosságra hozása bérfeszültséget jelenthet rövidtávon egy-egy cégnél, de hosszútávon valódi előnyt hoz, ha egy hirdető megfelelnek az álláskeresők elvárásainak” –tette hozzá.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!