Kihirdették a Prima Primissima idei jelöltjeit

Prima Primissima 2021

Nyilvánosságra hozták szerdán a 2021. évi Prima Primissima Díj tíz kategóriájának három-három jelöltjét.

A 19 éves elismerés jelöltjeinek listáján idén is a magyar tudomány, művészet, kultúra és sport példaértékű teljesítményt nyújtó képviselői szerepelnek.

A közönség újra lehetőséget kap a szavazásra, a Prima jelöltekre is lehet majd voksolni.

A pandémia miatt a tavalyi évben nem kerülhetett sor hagyományos díjátadóra, ehelyett a társadalmi felelősségvállalás jegyében a Prima Primissima Alapítvány olyan szervezeteknek nyújtott támogatást, amelyek hátrányos helyzetbe kerültek a világjárvány miatt.

Idén különösen komoly kihívást jelentett a jelöltek kiválasztása, ugyanis a tavalyi és idei év jelöltjeiről egyszerre kellett döntenie az alapítvány kuratóriumának. A tervek szerint december 3-án ismét személyesen vehetik át elismeréseiket a díjazottak.

Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának elnöke szerint a járványhelyzet mögöttünk álló másfél éve rámutatott arra, hogy a tudománynak milyen kiemelkedő szerepe van a mindennapi életünkben, hogy mi a minőségi oktatás jelentősége, illetve, hogy milyen nagy szerepe van a kultúrának és a sportnak az egyéni kiteljesedés és a közösségi fejlődés szempontjából.

“A Prima Primissima díj éppen ezeken a területeken keres példaképeket, ezért most még aktuálisabb, hogy kiválasszuk, bemutassuk és elismerjük a kiemelkedő teljesítményeket” – mondta a kuratórium elnöke.

  • Magyar irodalom kategóriában Ferenczes István író, költő, Kovács István költő, műfordító, történész, polonista és Száraz Miklós György író;
  • magyar színház- és filmművészet kategóriában Básti Juli színművész, Rófusz Ferenc animációsfilm-rendező és Szacsvay László színművész kapott jelölést;
  • magyar képzőművészet kategóriában Barabás Márton festő- és szobrászművész, Keresztes Dóra grafikusművész, animációsfilm-rendező és Szőcs Miklós TUI szobrászművész;
  • magyar tudomány kategóriában Egyed Ákos történész, Kondorosi Éva molekuláris biológus és Pászthy Bea gyermekorvos, gyermekpszichiáter, családpszichoterapeuta;
  • magyar oktatás és köznevelés kategóriában a Bolyai János Matematikai Társulat, Nikolov Marianne egyetemi tanár, professzor emerita és Pásztor Zsuzsanna zongoraművész-tanár, egyetemi oktató versenyez;
  • magyar építészet és építőművészet kategóriában Kovács Csaba építész, belsőépítész, habilitált egyetemi docens, Patonai Dénes építészmérnök és Szabó Levente építész, egyetemi tanár;
  • magyar sajtó kategóriában Borbás Mária televíziós szerkesztő, Madár István közgazdász, elemző, újságíró és Rónai Egon újságíró, televíziós-rádiós műsorvezető, riporter;
  • magyar sport kategóriában Egervári Sándor labdarúgó, mesteredző, Jónyer István, Klampár Tibor és Gergely Gábor világbajnok asztaliteniszezők triója és Rejtő Ildikó olimpiai bajnok tőrvívó, szakedző;
  • magyar népművészet és közművelődés kategóriában Farkas Zoltán Batyu és Tóth Ildikó Fecske néptáncművész, Héra Éva közművelődési szakember, valamint Vavrinecz András népzenész, egyetemi oktató;
  • magyar zeneművészet kategóriában Lukács Miklós cimbalomművész, Takács-Nagy Gábor hegedűművész, karmester és Tolcsvay László zeneszerző közül választják ki a Prima Primissima idei díjazottját.

A Prima Primissima elismerés célja, hogy a különleges teljesítményeket támogassa határon innen és túl. A díjat Demján Sándor alapította, az OTP Bank immár kilenc éve tartja fenn. Az idei díjazottakkal együtt 550-re nő majd az elismerésben részesülők száma, akik összesen 4,9 milliárd forintot kaptak a Prima Primissima Alapítványtól.

Az alapítvány kuratóriumának tagjai és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének kibővített elnöksége titkos szavazással választja ki a jelöltek – a Primák – közül a Primissimákat, akik 15 millió, míg a Primák 5 millió forint elismerésben részesülnek. A közönségdíj győztese is 15 millió forinttal lesz gazdagabb, személye idén is SMS-szavazással dől el.
(MTI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!