Irányíthat-e egyszerre 3 globális vállalatot Elon Musk?

Elon Musk - kriptovaluta - befektetés

Az elmúlt napok történései alapján úgy tűnik, a Tesla-vezér tovább bővítené portfólióját és egy újabb cég vezérigazgatói székére pályázik. Nem sokkal azután, hogy a Twitter legnagyobb részvényese lett, Elon Musk ajánlatot tett, hogy 54,20 dolláros részvényárfolyamon megvásárolja a vállalatot, ezzel nagyjából 43 milliárd dollára taksálva a cég értékét.

Ha megvalósul az adás-vétel, Musk három nagy cég CEO-ja lesz, amit előtte csak egy szökevény mondhatott el magáról. De miért akarja Musk a kedvenc közösségi média platformját az övére csatolni, és van-e erre esély?

„A Twitterben kivételes potenciál van. Én felszabadítom ezt”

– fogalmazott tömören Elon Musk. Ugyan a Twitter jelenleg egy tőzsdei cég, amelynek részvényeit bárki megvásárolhatja, Elon Musk ezen változtatni akar, és csütörtökön megtette végső és – szerinte – legjobb ajánlatát a cégre, az amerikai Tőzsdefelügyelethez (SEC) benyújtott dokumentációból pedig a miértre is fény derül: „Nem bízom a cég menedzsmentjében” – áll az anyagban.

Az ajánlat az elmúlt hetek zűrzavaros eseményeinek kulminációja, aminek része, hogy a világ – papíron – leggazdagabb embere közel 3 milliárd dollárt fizetett a 9,2 százaléknyi tulajdonosi részesedésért, amivel azonnal a Twitter legnagyobb részvényesévé vált. A következő tíz napon belül a Twitter bejelentette, hogy Musk csatlakozik az igazgatótanácshoz, de mandátuma kezdetének napján végül ez nem így történt.

Musk csütörtökön azt mondta, hogy ha a felvásárlásra tett ajánlatát nem fogadják el, „át kell gondolnia részvényesi pozícióját.” A Twitter válaszul korlátozott időtartamú részvényesi jogokat fogadott el. A tőzsdei nyelvben „méregpirula” néven ismert védekező taktika lényege, hogy ha egy részvényes nagyobb arányban vásárol részvényeket, akkor minden más részvényes kedvezménnyel vásárolhat részvényeket. Így aztán a részvények értéke csökkenne, ami az első nagyobb arányban vásárló részvényesnek veszteséget jelentene. A vállalat közleménye továbbá kiemeli, hogy a lépés nem zárja ki egy potenciális felvásárlási ajánlat elfogadását – ha úgy ítélik meg, hogy az a vállalat érdekeit szolgálja. Így könnyen lehet, hogy csak magasabb árat akarnak kicsikarni Elon Musktól a részvényekért.

Az 54,20 dollár részvényeként jelentősen magasabb érték, mint a 39,91 dollár, amin az árfolyam állt, mielőtt bejelentették, hogy Musk bevásárolta magát a cégbe, ugyanakkor tavaly nyáron 70 dolláron kereskedtek vele. Musk ajánlata példa nélküli a tőzsde történetében – hívta fel rá a figyelmet Dan Ives a Wedbush analitikusa.

Miért akarja Musk a Twittert?

De mégis mire föl ez a nagy felhajtás? Miért a Twitter és miért éppen most? Musk már így is két nagy céget, a Teslát és a SpaceX-et vezeti, miért van szüksége egy közösségi platformra is?

Az SEC dokumentációban Musk azt írja, hogy hisz benne, hogy a Twitterben „megvan a potenciál, hogy a szólásszabadság platformja legyen.”

Musk sokat kritizálta a Twittert, mivel szerinte a platform elnyomja a szólásszabadságot. „Ez a közösségi média platform és a szólásszabadság nagy szenvedélye” – mondja Ives. „Megosztó kérdéssé vált számára. És úgy döntött, hogy átveszi a stafétabotot, és megpróbál változtatni.”

Musk legfrissebb tweetjei körvonalazzák, hogy mit is tervez a milliárdos a céggel. Eszerint az irányítása alatt visszavenne a cég tartalommoderálási irányelveiből és a törekvésekből, hogy töröljék a Twitter irányelveit megsértő felhasználókat. Az elmúlt másfél hétben több változtatást is követelt az oldalon, így például a szerkesztés gombot, valamint azt, hogy a felhasználók dogecoinnal is fizethessenek a Twitter Blue előfizetésért. Ezeken az ötletszerű javaslatokon túl azonban grandiózus víziót még nem mutatott be Musk a Twitter átvétele esetére, de azt ígéri, hogy „jelentős fejlődést” hozna a platformra.

Musk triója

Elon Musk jelenleg három cég vezérigazgatója, melyek a Tesla, SpaceX és Neuralink, de utóbbi még nem túl nagy, így, ha nyélbe ütik az üzletet, és végül Musk saját magát nevezi ki erre a pozícióra, akkor három globális vállalatot fog irányítani. Nem mondjuk, hogy ez példa nélküli lenne. Csakhogy a példa annyira nem kecsegtető.

Legutóbb ezt az eredményt Carlos Ghosn, a Nissan és a Renault egykori vezérigazgatója, valamint az AvtoVaz és a Mitsubishi korábbi elnöke érte el. Ghosn tehát négy pozíciót töltött be négy vállalatnál, és ebből hármat ő maga irányított 2018-ban, amikor pénzügyi visszaélések miatt Japánban letartóztatták. A férfi ekkor Libanonba menekült, az országnak azonban nincs kiadatási egyezménye Japánnal, tehát a mai napig szabadlábon él a közel-keleti országban.

2014-ben Ghosn a LinkedIn alelnökének Daniel Roth-nak azt mondta egy interjúban, hogy ennyi vállalat egyidejű vezetésének kulcsa az, hogy elkerüli a multitaskingot, aminek hátrányairól már mi is írtunk. Akkoriban úgy fogalmazott, hogy az időbeosztását egy évre előre megtervezte, és amelyik országban tartózkodott, az határozta meg, hogy melyik cégre összpontosít.

Musk más irányt követ. Egy 2018-as SXSW-panelen azt mondta, hogy hatékonyan osztotta meg idejét különböző vállalkozásai között azzal, hogy erős csapatokat vett fel, és megfelelő módon osztotta el a felelősségeket. Így „szinte minden időmet a tervezéssel és a mérnöki munkákkal töltöm” – mondta.

Jack Dorsey, a Twitter alapítójának is megvolt a maga módszere a hatékony vezetésre. Dorsey 2015 októbere és 2021 novembere között a Twitter mellett másik startupja, a Square vezetője volt egyszemélyben, ezért sajátos stratégiát alkalmazott: mindig ugyanabban az időpontban voltak a vezetői és az alkalmazotti megbeszélései. „Szeretem, ha sok ismétlés van az időbeosztásomban” – mondta Dorsey a Fast Company-nak 2016-ban. „Ez lehetővé teszi számunkra, hogy lássuk, hogyan fejlődünk valójában, mivel a véletlenszerűség elrejti ezt.”

Az irónia a történetben, hogy Musk akkor azt tanácsolta Dorsey-nak, hogy ne vezessen egyszerre két vállalatot. „Ez jelentősen csökkenti a szabadságodat” – nyilatkozta a Vanity Fair eseményén 2015-ben. Úgy tűnik Musk is az a típus, aki szeret tanácsokat adni, de maga sem feltétlenül tartja be azokat.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!