Elon Musk kinevezte a Twitter új vezérigazgatóját

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2023.05.13 | Tech | Olvasási idő: 2 perc
Elon Musk kinevezte a Twitter új vezérigazgatóját

Linda Yaccarinót nevezi ki a Twitter új vezérigazgatójának Elon Musk, a cég tulajdonosa és jelenlegi vezetője saját pénteki bejelentése szerint.

A BBC hírportálja szerint Linda Yaccarino korábban az NBCUniversal reklámosztályának vezetője volt, ott mintegy kétezer dolgozó tartozott hozzá, és szerepet játszott a vállalat streamingszolgáltatásának elindításában is.

Musk csütörtökön jelentette be, hogy távozik a Twitter éléről, és egy női vezérigazgatónak adja át posztot.

Az akkori közlés szerint az új vezérigazgató hat hét múlva veszi át a Twitter, valamint a platform tulajdonosának, az X Corp. vállalkozásnak az irányítását.

Elon Musk tavaly ősszel vásárolta meg a közösségi platformot, és már akkor jelezte, hogy nem akar hosszú távon vezérigazgató lenni. Azt ígérte, hogy amint megtalálja utódját, azonnal lemond a cégvezetésről. Musk csütörtökön jelezte, hogy a jövőben ügyvezető elnökként és technológiai igazgatóként vesz rész a Twitter irányításában.

Az új vezérigazgatóról szóló csütörtöki bejelentés hatására a Twitter részvényeinek árfolyama mintegy 2 százalékkal emelkedett a New York-i értéktőzsdén.
(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!